„Az ellenzék most sztárolt pártja nem tud kiállítani egy vitaképes politikust” – Gulyás Gergely a Harcosok órájában

Fő témák a háború, Otthon Start és az ellenzék voltak.

Hatalmas a választék azok előtt, akik igénybe veszik a támogatást.
Országszerte négy eladó lakóingatlanhirdetésből három megfelel az Otthon Start programban elérhető 3 százalékos kamatozású hitel feltételeinek.
Kiemelték, hogy a több mint 135 ezer eladó lakás és ház hirdetéséből 102 ezer megfelel a kritériumoknak, amelyek szerint maximum 1,5 millió forint lehet a négyzetméterár, emellett legfeljebb 100 millió forintos lakásra, illetve 150 millió forintos házra lehet igényelni a kedvezményes, 3 százalékos kamatozású lakáshitelt. Ez azt jelenti, hogy az ingatlan.com oldalán az eladó lakás és ház kínálatának 75 százaléka szóba jöhet a programban érintett vevőjelöltek számára.
Ráadásul az ingatlanhirdetési portál külön szűrőt fejlesztett a kamattámogatott hitel feltételeinek megfelelő ingatlanok könnyebb megtalálása érdekében.
Kitértek a vármegyeszékhelyek közötti óriási eltérésekre is. Békéscsabán szinte teljes a lefedettség: az eladásra váró lakások mindegyike, a házaknak pedig a 96,5 százaléka megfelel a feltételeknek. Hasonló a helyzet Salgótartánban, az ottani kínálat 99 százaléka kerülhet be a programba, de például Győrben is a teljes kínálat 89 százaléka "Otthon Start-képes".
A lakáspiaci szempontból az egyik legdrágább vármegyeszékhelynek számító Debrecenben a komplett választék 79 százalékára pályázhatnak a programban.
Ezen belül a lakások 86 százaléka kerülhet az első lakásvásárlók listájára, ugyanakkor a házak közül csak tízből hétre lehet esélyük.
Az ingatlan.com szakértője szerint a budapesti eladó lakások iránti kereslet számottevően az olcsóbb ingatlanoknál nőtt látványosabban. Az alacsonyabb árakkal rendelkező kisebb településeken viszont a vevők akár az eredetinél tervezett nagyobb ingatlant is vásárolhatnak a 3 százalékos kamatozású lakáshitel segítségével.
(MTI)
Ezt is ajánljuk a témában
Fő témák a háború, Otthon Start és az ellenzék voltak.
Nyitókép: Martin LELIEVRE / AFP
***