Térdre kényszerülhet a magyar méhészet: 40 éve nem volt ilyen, mint idén – lesben állnak az ukránok

2025. augusztus 14. 21:47

Visszaélnek az előnyükkel.

2025. augusztus 14. 21:47
null

Súlyos bajba kerülhetnek a magyar méhészek, miután az akáctermés rendkívül gyenge volt az idei évben. Ennek okai mögött a méhcsaládok nagy hányadának téli elhullását okozó atkafertőzés, a tavaszi fagyok és a virágzás idején jellemző kedvezőtlen időjárás együttes hatása áll.

Fazekas Gyula, a Magyar Mézkereskedők és Mézcsomagolók Egyesülete elnöke a Világgazdaságnak elmondta, az idei az utóbbi 30-40 év legrosszabb termése, miközben két éve az elmúlt 80 év legjobb akácméztermését pergették a méhészek. Ez azonban azóta „szépen elkopott”, mint a lap megjegyzi, tavaly az előző évinél 20 százalékkal több méz ment ki a külpiacokra, és még az idei év első felében is jól húzott az export. 

A gyenge kínálatnak jelentős drágulást is okozott, hiszen a felvásárlók tapasztalatai alapján kilónként 1200-ról 2000-re ment fel az akácméz ára. Fazekas Gyula jelentős problémának titulálta, hogy a belföldi áruházláncokban nagyon visszafogott a kereslet az akácmézre, ilyen áron nem fogy, ennek megfelelően a kiskereskedők hallani sem akarnak a beszállító méhészek által szorgalmazott áremelésről. Az akácméz felvásárlási árának jelenlegi szintje ugyanis minimum 4500-5000 forintos kilónkénti bolti árat feltételezne.

A szakember szerint az EU-ba érkező import adja az európai fogyasztás mintegy 40 százalékát, 

ez főként Ukrajnából, Kínából, illetve Dél-Amerikából érkezik, sok esetben a mézek eredetére vonatkozó kételyek kíséretében.

Tavaly Ukrajnából 61 ezer tonna, zömmel vegyes és napraforgómézet szállítottak az unióba. Augusztus 10-ig kimerült a 44 ezer tonna vámmentes kvóta, a további 17 ezer tonna pedig 17,3 százalékos vámmal került az EU piacára. 

A szakember szerint mostantól 2028-ig minden évben az ukrán éves kvóta 35 ezer tonna, ami már kimerült, de Fazekas szerint kilónként még így is 40-50 eurócenttel olcsóbb, mint a magyar méz. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: TATYANA MAKEYEVA / AFP

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hegyivadász
2025. augusztus 15. 07:55
Akármennyi is lesz, továbbra is a jól bejáratott helyi méhésztől veszem a mézet. Mondjuk én a vegyes virágmézet jobban kedvelem az akácnál.
Válasz erre
2
0
Bika57
2025. augusztus 15. 07:19
Majd Pöti megoldja, nem véletlenül öltözöttbe .
Válasz erre
0
0
Obsitos Technikus
2025. augusztus 14. 22:30
Eszemben sincs boltban venni a mézet.
Válasz erre
3
0
monicagellert
2025. augusztus 14. 22:15
A legfontosabb kimaradt, a földre és a levegőbe szórt mérgek és fém ill. műanyag részecskék miatt hullanak a méhek egész évben. Az aluminium részecskéket előszeretettel használják időjárás manipulálásra, ettől a méhek agya elpusztul és nem találnak vissza a káptárukhoz.
Válasz erre
1
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!