Mikor épült, hogyan, és mi a jelentősége a Barátság kőolajvezetéknek? Hogy lett belőle előny, és mi a mai szerepe?
2022. augusztus 4-én az ukrán csővezeték-üzemeltető leállította a Barátság kőolajvezeték déli ágát, amelyen keresztül Magyarország és Szlovákia olajának oroszlánrésze érkezett. Hat napig egyetlen csepp olajat nem szállítottak ezek a vezetékek – írtuk akkor. A jelenség nem egyedi, hanem visszatérő epizód az előző években.
Aztán három katonai támadás érte a vezeték infrastruktúráját. 2025 augusztus 12-én, 17-én és 21-én az ukránok megtámadták a vezeték több oroszországi pontját.
Hozzátettük: 2024 végén Ukrajna hagyta lejárni a hosszú évekig érvényben lévő orosz–ukrán gáztranzit-szerződést. Ez volt az a vezeték, amelyen keresztül 2019 és 2024 között több mint 16 milliárd köbméter gáz érkezett Magyarországra.
Ezt is ajánljuk a témában
Az elmúlt években számos alkalommal érte támadás, mégpedig többségében Ukrajna részéről a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket. De nem csak ezen keresztül akadályozza Kijev hazánk energiaellátását. Sebestyén Géza írása.
Az kőolajvezeték, mely a világ egyik leghosszabbja, négyezer kilométer hosszú. Lengyelországba, Szlovákiába, a Cseh Köztársaságba, Németországba, Ukrajnába és Fehéroroszországba szállít(ott) kőolajat.
A Barátság (oroszul: Druzsba) kőolajvezetékről szóló tárgyalások 1958-ban kezdődtek a szovjetek által barátilag megszállt országokkal. A KGST tagjai 1958. december 18-án Prágában írták alá a szerződést egy, a Szovjetunióból érkező kőolajvezeték megépítésére. A csöveket a Szovjetunióban és Lengyelországban gyártották, míg az egyéb felszerelést Csehszlovákiában készítették, a szivattyúkat pedig az NDK-ban. Az építkezés 400 millió rubelbe került, és 730 ezer tonna csövet használtak fel hozzá. Összesen húsz szivattyúállomása van.
Elsőként, 1962-ben Csehszlovákiába, majd 1963 szeptemberében hazánkba, 1963 novemberében Lengyelországba, decemberében pedig az NDK-ba is megérkezett az olaj. A teljes vezeték 1964-től üzemelt.
A vezeték a tatárföldi Almetyjevszk városából indul, ahol a Nyugat-Szibériából, az Urálból és a Kaszpi-tengertől érkező olajat csatornázzák be a Barátságba. Itt található a Tatnyefty olajipari cég központja is, ami az ötödik legnagyobb orosz olajipari cég. A céget 1950-ben alapította a szovjet kormány a tatárföldi olajmezők kitermelésére, és 1994-ben privatizálták, de a többségi tulajdon a a tatárföldi vagyonügynökség tulajdonában van.
A Barátság a fehéroroszországi Mazir városában ágazik el egy északi és egy déli ágra. Az északi megy Lengyelországba és Németországba. A déli Ukrajnán át, ungvári elágazással Szlovákiába (Barátság 1) és Magyarországra. (Barátság 2). A szlovák ág azonban Besztercebányánál leágazik Magyarország felé, Drégelypalánknál átlépi a határt, és eléri a százhalombattai olajfinomítót. A magyar szakasz 130 kilométer. Litvániába is elágazik a Barátság az oroszországi Unecsánál, ám ez az ág 2006 óta nem üzemel.
A csővezeték oroszországi részét ma is a Transznyeft üzemelteti
leányvállalatán, az OAO MN Druzsbán keresztül. Fehéroroszországban a Gomeltransneft Druzsba, Ukrajnában az UkrTransNafta, Lengyelországban a PERN Przyjazn SA, Szlovákiában a Transpetrol AS, Csehországban a Mero, Magyarországon pedig a Mol az üzemeltető.
A vezeték neve természetesen a „baráti” kommunista országok szövetségére utal, főleg pedig a Szovjetunióval való „barátságra”. Azaz az oroszoktól való kőolajfüggésünk nem a mi hibánk, ezt a barátságot ránk erőltették. Eme történelmi örökség adott, ezt kell pragmatikusan kezelnie a magyar kormánynak. Ugyanakkor a vezeték nem teher: nem az a probléma, hogy van kelet felé vezetékünk, hiszen az orosz olaj olcsóbb, mint a tengeren érkező LNG. Valószínűleg ha a szovjet blokkon kívül kerültünk volna a második világháborút követően, akkor is érdemes lett volna a szovjetektől kőolajat vásárolni. Elvégre
a nyugat-európai modell is az volt az ukrán-orosz háború kitöréséig, hogy az olcsó orosz energiahordozókra építve pörgették a német és az egész európai gazdaságot.
A diverzifikálás – amire a magyar kormány egyébként törekszik – nem a keleti vezetékek felváltását jelenti, hanem azt, hogy azok mellé más beszerzési forrásokat is építünk.
Daniel Yergin Változó világtérkép című, geopolitikáról szóló kötete szerint az orosz-ukrán háború előtt Európa gázszükségletének 35 százaléka érkezett Oroszországból, ami a kontinens energiaszükségletének 9 százaléka volt akkor.
Érdekesség – írja Yergin –, hogy a háború kitöréséig és az oroszellenes szankciók meghozataláig a nyugat-európai országok ignorálták az orosz olaj- és gázexport politikai aspektusát, például a német és az osztrák külügyminiszter az oroszokkal való üzletés, az oroszokat a németekkel a lengyeleket és ukránokat megkerülve összekötő Északi Áramlat épülése miatt mérges amerikai nyilatkozatokra válaszul egy közös nyilatkozatban kijelentette, hogy
szankciókat nem szabad gazdasági érdekekhez kötni,
és hogy az amerikaiak csak a saját gázszállításaikat igyekeznek előnyhöz juttatni. Viszont aztán 2018 tavaszán Angela Merkel német kancellár mégis elismerte, hogy az Északi Áramlat nem pusztán gazdasági, hanem politikai projekt is.
Pár évvel korábban, 2014-ben (a Krím orosz annektálásának évében) Putyin Sanghajban találkozott Hszi CSin-ping kínai elnökkel, az orosz kelet felé fordulás politikájának nyitányaként. Kína felé Szibéria Ereje névvel kezdtek gázvezetéket építeni, s ezzel Németország után Kína lett Oroszország második legnagyobb gázkereskedelmi partnere.
Ezzel együtt épült a Kelet-szibériai Csendes-óceáni Kőolajvezeték (ESPO),
ami azt eredményezte, hogy az addigi 5 százalék helyett már az orosz kőolajexport 30 százaléka megy Kína felé, s ezzel az oroszok megelőzték Szaúd-Arábiát, mint Kína legnagyobb kőolaj-beviteli partnerét – írja Yergin. Hozzáteszi: eközben Azerbajdzsán és Kazahsztán is beszállt az olajüzletbe, és együtt többet termelnek, mint az északi-tengeri norvég és brit kutak együttesen. Európában a legnagyobb olajmező a groningeni Hollandiában, de annak napjai meg vannak számlálva.
A németek 2023 októbere óta nem vesznek olajat a Barátság-vezetéken át, a lengyelek felé az oroszok állították le a szállítást ugyanez év novemberében, és inkább Kazahsztánból importálnak. 2024 júliusától Ukrajna nem tölt be a Lukoiltól származó kőolajat a vezetékbe Magyarország és Szlovákia irányába.
Mindez azt jelenti, hogy Oroszország diverzifikál a maga felfogásában. Míg nekünk a diverzifikáció a beszerzési utak megsokszorozását jelentik, Nyugat-Európának az oroszokról való leválást, addig az oroszoknak az exportpiacaik megsokszorozását, hogy ne függjenek annyira Európától.
Ezt is ajánljuk a témában
Szijjártó Péter külügyminiszter bejegyzése alatt szabadultak el az indulatok.
A Mandiner megkereste Hortay Olivért, a Századvég Energia-és Klímapolitika Üzletágának vezetőjét és a Gazdasági Folyamatok Kutatóintézet kutatási igazgatóját, hogy segítsen nekünk elhelyezni a Barátság kőolajvezetéket a kortárs geopolitikai játszmák térképén.
A 2025 augusztusi támadások után milyen kockázatokkal kell számolnia Magyarországnak a Barátság vezeték működésében?
A mostani támadások nem előzmény nélküliek: a tavalyi Lukoil-ügy, Zelenszkij tanácsadójának őszi fenyegetése, illetve az idei, márciusi támadás már önmagukban is kockázatot jelentettek. Az azonban, hogy Ukrajna fokozódó intenzitással, egy héten belül háromszor is bombázta a vezetéket kiszolgáló infrastruktúrát és napokra ellehetetlenítette a szállításokat, megemelte a téteket. A Barátságon történő kereskedelem szerződéses keretrendszere adott, a vezeték műszaki állapota megfelelő, így az egyetlen komoly veszélyt Ukrajna adminisztratív és katonai akciói jelentik, amelyek azonban fokozódnak.
S mik az előnyei a vezetéknek? „Mi lett volna, ha” anno nem épül meg a Barátság?
A vezetékrendszer fél évszázaddal ezelőtt épült, így a „mi lett volna ha” típusú kérdésekre igen nehéz válaszolni, hiszen a létesítése az akkori politikai és gazdaság viszonyokból következik. Napjaink perspektívájából nézve ez egy történelmi, földrajzi adottság, amely – mint az elkészült infrastruktúra elemek általában – érték és érdemes kihasználni. A régiónk ma ennek a vezetéknek köszönheti, hogy képes maradéktalanul ellátni olajigényeit. Ha pedig a vezeték tartósan elérhetetlenné válna, az súlyos ellátási nehézségeket és árrobbanást idézne elő, aminek súlyos társadalmi és gazdasági következményei lennének.
Szükséges-e fokozni a stratégiai készletek mennyiségét, vagy inkább az alternatív importutak kiépítésére kell összpontosítani?
A két ügy nem kapcsolódik közvetlenül egymáshoz. A stratégiai készletekkel kapcsolatos nemzetközi normák a 70-es évek olajválságai után épültek ki és azok ma is jó biztosítékot nyújtanak a váratlan helyzetekre. Magyarország – a kereskedelmi készleteken túl – három hónapra elegendő tartalékkal rendelkezik. Ez hosszú idő, ráadásul a készletek tartása költséges, így nem feltétlenül indokolt azok jelentős mértékű növelése. Az infrastrukturális beruházások – akár az Adria-vezeték esetleges bővítése, akár a magyar-szerb cső megépítése – hasznosak lehetnek, mert elősegítik a régió országai közötti hálózatosodást és együttműködést. Ha például Szerbia Magyarországon keresztül is vásárolhat olajat, akkor érdekeltebbé válik csatlakozni a magyar energiatőzsdéhez, bérelni gáztároló kapacitást, biztosítani a gáztranzit zavartalanságát és így tovább. Ami nehézséget jelent, hogy a radikális brüsszeli zöldpolitikába korlátozottan férnek bele a szénhidrogénre épülő infrastrukturális beruházások, így ezek engedélyeztetése és finanszírozhatósága időről időre korlátokba ütközik.
Oroszország egyre inkább Kína és Ázsia felé orientálódik, ez milyen hosszú távú következményekkel járhat Magyarország olaj- és gázellátására nézve?
A tendenciának negatív és pozitív következményei is vannak hazánkra nézve. Negatívum, hogy az uniós-orosz energetikai együttműködések szűkülése ellehetetlenítette azt az évtizedes európai gazdasági modellt, ami az olcsó keleti nyersanyag illetve magas színvonalú nyugati technológia összekapcsolására épült, és aminek a kontinens a korábbi gazdasági sikereit köszönhette. Ez a gyökere azoknak a gazdasági nehézségeknek, amelyek Európa-szerte tapasztalhatóak, és amelyek hazánkba is begyűrűznek. Az új helyzet azonban lehetőség is Magyarország számára, ugyanis felértékelheti hazánk tranzitfunkcióját. Az ukrán gáztranzit megszűnése óta például a Török Áramlat vált az utolsó olyan útvonallá, amelyen keresztül Oroszországból vezetékes úton gáz érkezik az EU-ba, így Szlovákia például már Magyarországon keresztül veszi az energiát. Összességében azonban elmondható, hogy a gazdasági modell ellehetetlenüléséből fakadó károk meghaladják a regionális gázelosztó szerep biztosította hasznokat.
Mennyire tud Magyarország bekapcsolódni az európai diverzifikációs politikákba, például a déli gázfolyosóba vagy új LNG-projektekbe?
Magyarországnak jó esélye van arra, hogy energiapiaci pozíciói tovább javuljanak és ezt elsősorban a pragmatikus külpolitikájának köszönheti. Hazánk már azelőtt jó kapcsolatot alakított ki az új potenciális beszállító országokkal, mielőtt más uniós tagállamok a bekopogtattak volna hozzájuk. Azáltal ráadásul, hogy Magyarország megépítette határkeresztező vezetékeit és aktívan támogatta azokat a beruházásokat (például a Török Áramlatot, vagy a Krk-i LNG terminált), amelyek elősegítették a régió útvonal és forrásdiverzifikációját, meghatározó regionális szereplővé vált. A jövőben ez a szerep tovább erősödhet.
Ezt is ajánljuk a témában
A Mol leányvállalatain keresztül a régió számos országát látja el üzemanyaggal a Barátság kőolajvezeték, amelyet egyelőre nem is nagyon lehetne pótolni más forrásból. Dr. Toldi Ottó írása.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Brüsszelben már kétségbeesetten keresik, ki lenne hajlandó katonákat küldeni Ukrajnába.
Az orosz sajtó szerint Trump olyan fegyvert ad Zelenszkijnek, amellyel Ukrajna mélyen Oroszország területét támadhatja.
Az ukrán légvédelem nem tudta megállítani a támadást.
Zelenszkij tiltakozik, Európa dühöng, a Fehér Ház cáfol – káosz övezi a Trump béketervéről kiszivárgott híreket.
Ezzel pedig az EU terrorcselekményeinek bűnrészesévé vált – jelentette ki Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.
Thomas Kirchner szerint semmiben sem szabad együttműködni a „radikálisokkal”, a szocialista-liberális pártoknak pedig bármi áron össze kell fogniuk.
A kitoloncolás mellett az ukrán állampolgároknak 5–10 évre tilos belépniük az ország területére.
A Tisza Párt adóemelése megállítaná a garantált bérminimum emelkedését, ami a fizetések befagyását okozná.
