Lesz még egyszer ünnep

2025. augusztus 19. 16:39

Megszámoltuk, hogy önöknek már ne kelljen: tucatnyi politikus beszédét közölte tavaly augusztus 20-án az MTI. Mit gondolnak, hány ellenzéki szereplő volt köztük?

2025. augusztus 19. 16:39
null
Hargitai Miklós
Népszava

„Megszámoltuk, hogy önöknek már ne kelljen: tucatnyi politikus beszédét közölte tavaly augusztus 20-án az MTI. Mit gondolnak, hány ellenzéki szereplő volt köztük? Jól tippeltek: kereken nulla – a Fidesz-propagandagyár egyik fröccsöntőüzemévé züllesztett „nemzeti hírügynökség” sokadszorra demonstrálta élőben, milyen a kormánypárt nemzetfelfogása. Arról a beszédről sem tudtak beszámolni, amely az internetes bizonyítékok szerint a legnépesebb közönséget vonzotta aznap, de ez a kisebb baj. A nagyobb, hogy a lényeget így is pontosan adták vissza: 2024-ben az állami ünnep kizárólag a Fidesz-szavazóknak, vagyis – már akkor is – a nemzet kisebbségének szólt.

Amikor erre az írásra készülve a Youtube-on Orbán-beszédeket keresgéltünk – mire rá nem kényszeríti az embert a munkája –, rátévedtünk az online videómegosztó »Shorts« felületére: itt a TikTokhoz hasonlóan rövid videó­kat lehet böngészni, akár a végtelenségig, ha lefelé görget az ember. Meglepve tapasztaltuk, hogy augusztus közepén, bőven a hivatalos kampánykezdet előtt ezen a csatornán átlagosan minden harmadik-negyedik alkotás nyílt vagy burkolt Fidesz-reklám. Ezeket a videókat nem a saját tartalomfogyasztási szokásainkat figyelő algoritmus pakolja elénk, hanem a hirdetésükre elköltött töméntelen (köz)pénz. Üzenet kétféle van bennük: Orbánnak megint (?) igaza lett, illetve »csapnivalóan kormányzunk, beteg a gazdaság, nem működik semmi, de mégis mi képviseljük a magyar érdekeket – aki nem ránk szavaz, az voltaképpen hazaáruló«. Ezt ismételgeti mindenki, Trombitástól a Gazdáig, Hoppáltól Kocsis Mátéig, a szellemi egészségre már bőven ártalmas töménységben. És ez jön szembe a »nagy« Youtube-on meg a Facebookon is, havonta százmilliókból. Nyilvánvaló, hogy erről fog szólni az idei augusztus 20. is: a Fidesz még soha nem függesztette fel az aktuális kampányát holmi nemzeti ünnepek miatt – sőt.”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orygabor
2025. augusztus 21. 14:19
Szerintem azért nem közöltek, mert nem volt közölhető gondolat. Minden szart nem lehet kiposztolni.
Válasz erre
0
0
orygabor
2025. augusztus 21. 14:18
Kisebbség? Pontosan mire gondol a költő?
Válasz erre
0
0
ornagyornagy
2025. augusztus 21. 11:49
Ellenzéki politikus? Mutass már egyet, mikike!
Válasz erre
0
0
akiaki
2025. augusztus 21. 10:00
hát miki! ennyi?
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!