Látható, hogy a vonatok pontossága összefügg az új típusú járművek beszerzésével – megkérdeztük tehát a felelős minisztériumot, milyen projektek vannak folyamatban. A tárca közölte: a szolgáltatási színvonal javítására és a pontosabb vasúti közlekedésért a MÁV-nál a járművek és a pályavasút ügyében is zajlanak fejlesztések, karbantartások. Jelenleg két nagyobb járműbeszerzés és az ahhoz kapcsolódó közbeszerzési eljárás előkészítése folyik 95 regionális motorvonat és 285 intercitykocsi tárgyában.
Emlékeztettek arra is, hogy a miniszteri tíz vállalás részeként (lásd keretes írásunkat) 2026 végéig 100 mozdonnyal bővül a MÁV-flotta. „Ezek között vannak új, néhány éves mozdonyok és idősebbek is, de műszakilag megbízhatók, jók a menetdinamikai tulajdonságaik, így segítik a menetrendszerűséget és a késések csökkentését” – hangsúlyozta a tárca. A vasúttársaság ezenkívül 100 vasúti kocsit helyez újra szolgálatba, az állomány több mint fele IC-kocsi – utóbbiak már ezen a nyáron rendelkezésre állnak a közlekedésben.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában jelentős vasúti fejlesztések zajlanak uniós forrásból, ezek tervezési, illetve kivitelezési fázisban vannak. A több száz milliós, illetve több tíz- és százmilliárdos nagyságrendű fejlesztések többek között a Rákospalota-Újpest – Vácrátót – Vác, a Hatvan–Füzesabony, a Kelenföld–Budaörs, a Ferencváros–Kelenföld, a Békéscsaba–Lőkösháza, a Debrecen–Balmazújváros, a Kőbánya-Kispest – Ócsai szőlők –Kecskemét, a Nagykáta–Újszász, valamint a Debrecen (kiz.) – Nyíregyháza (kiz.) vasúti vonalszakaszokat érintik. Pályakorszerűsítés zajlik hazai forrásból is, például az iváncsai ipari-innovációs fejlesztési terület kialakításával összefüggésben.
A már említett, az Európai Beruházási Bankkal folyamatban lévő hitelszerződési tárgyalások után a MÁV 800 milliárd forintot (1 + 1 milliárd eurót) fordíthat pálya-korszerűsítésre tizenöt projektben, így például a Szeged–Kiskunfélegyháza vonalszakaszon akár óránkénti 160 kilométeres sebességgel járhatnak a vonatok, és a vasútvonal kétvágányúvá válik. Szolnok állomás vágányait is felújítaná a MÁV, hogy értékes perceket nyerjen menetidőben, és megbízhatóbbá váljon a közlekedés az érintett vonalakon. Székesfehérvár és Lepsény között növelik a pályakapacitást a tervezett felújítással, a Székesfehérvár–Szombathely vonalon ugyancsak a pályasebesség emelése a cél. Pályafelújító és -karbantartó gépeket, járműveket is vásárolnának, hogy a saját üzemeltetésben lévő karbantartási képességet javítsák, megtartva a felújításokkal elért eredményeket.
A nyár folyamán tucatnyi karbantartás mellett több felújítás is zajlik Rákosrendezőn, a pécsi vonalon a simontornyai Sió-hídon, Hódmezővásárhely és Orosháza között, valamint Adonynál. A GYSEV vasútvonalain is jelentős munkálatok zajlanak 750 millió forint értékben, amelyet saját forrásból fedez a vasúttársaság.