Geszti Péter azt a hatalmat gúnyolja, amely 15 év fejlődést hozott az országnak

2025. augusztus 19. 21:49

Még az általa nevetségessé akart tenni vasút területén is, ahol pontosságban még a németekre is rávertünk. 

2025. augusztus 19. 21:49
null
Horváth K. József

Geszti Péterről, az elmúlt közel negyven év állandó szerencsefiáról jutott eszembe a mondás: „Aki húszévesen nem kommunista, annak nincs szíve, aki harmincévesen kommunista, annak nincs esze.” Most, hogy a minapi hódmezővásárhelyi koncertjén elkezdte gúnyolni a MÁV-ot, azt kell mondjam: a matek szerint a harmincévesek kategóriájába tartozik, holott már hatvan fölött lépdel a nagybetűs élet ösvényén. 

Koncertjéről készült egy videó, amely először Márki-Zay polgármester közösségi oldalára került ki, aki ugye a jobboldaliakat sötétben tartott, trágyával etetett gombáknak minősíti, magyarán nagyon nem szereti őket, de még onnan is törölték, mert Márki-Zaynak is sok lehetett gúnyból. Végül a Gulyáságyúból tudni, mit mondott koncertjén Geszti Péter. „Poénjai” így sorjáztak: 

„Tegye fel a kezét, aki vonattal jött – nektek külön gratulálunk, hogy sikerült ideérni.” „Most hallottuk, hogy a MÁV bejelentette, hogy 2026-ban embert juttatnak el a Balatonra.” Ha-ha-ha… „És akkor még muszáj kérdeznem valamit. A többiek hogy jöttek? Gondolom, nem gyalog.” 

Nem tudom, mire föl ilyen nagyképű a kommunista gyökerű Geszti, aki annak idején, a Kádár-rendszerben még véletlenül sem mert ilyen pimasz megjegyzéseket megengedni magának, miközben nagy lendülettel éppen a közpénzt nyalta föl, akárcsak a sajnos szintén bolsik vezette Hódmezővásárhelyen.

Nem árt tudnia a vicceskedő Gesztinek, hogy a tények szerint 

Németországban a távolsági vonatok pontossága 62,5 százalék. Magyarországon viszont 80 százalék.

Persze a magát nyilván ma is harmincévesnek gondoló emberre nagyonis illik a bevezetőben idézett mondás. 

Könnyebb lenne egyszerűen eszetlenségi alapon kezeljni a dolgot, akkor azonban felmentjük Gesztit. Ő ugyanis nem mond ilyet véletlenül. Ő nagyonis utálja az Orbán-rendszert. Annyira biztonságban érzi most is magát, hogy meg sem fordult a fejében, hogy egy demokratikus rendszerről nem illik komcsi módon beszélni. „Nem vettem észre azt, hogy mi vár ránk. Politikailag, és társadalmilag, kulturálisan. Ez az ország nézegette egy ideig a demokráciát, de otthonra nem kéne neki. Magyarország visszatért abba az állapotába, amiben mindig is volt. A Horthy-korszakba, a Kádár-korszakba. Ezt én későn vettem észre” – mondta egy videófelvételen.

Mindig izgalmas, ha valaki egy demokráciában diktatúrától beszél. Bár Geszti nem használja ezt a kifejezést, de már a két korszak összemosása is történelemhamisítás, posztkommunista baloldali, liberális trükk.

Horthyéké autokratikus rendszer volt, egy megcsonkított ország túléléséről szólt. Kádáréké viszont diktatúra volt. A lényeg, hogy Geszti még most is elnyomva érzi magát.

Nézzük, hogyan kerülhetett be az akkor igen zárt tévés világba! Az apja, néhai Geszti Péter révén. Idősb Geszti az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalatnál (IPV) dolgozott akkor, amely mögött ott állt a szovjet KGB és a katonai hírszerzés, az MNVK-2. Nem lehetett ide akárkinek bekerülni.

Karrierjének kezdetéről ifjabb Geszti így vallott: „Édesapám a Magyar Televízióban és Rádióban dolgozott szerkesztőként, és reklámokat is csinált. Egyszer egy reklámfelvételre elcipelt magával, mert nem tudtak éppen hova rakni. 5 éves lehettem.  A reklámra meghívott gyerekszereplő pedig nem jött el. Behívtak, hogy mondjak el egy mondatot. Ezzel el is indult a karierem.” És mikor lehetett igazán jó neki? Az 1990-től 2010-ig terjedő időszakban? Az ő szempontjából kétségtelenül. A kormányváltásban is benne volt, nem meglepő módon az SZDSZ kampányát segítette – állítása szerint magánemberként. Ez az igazi pofátlanság. Még fel sem képes vállalni tettét. Nem a politizálással van a baj, hanem a hazugságokkal. Hogy ők függetlenek, szabadsághívők és csak értünk tesznek mindent. 

A valóságban Gesztiék végig ott álltak a maoistából lett szabad demokrata, Demszky főpolgármester mögött.

És most is ott áll a balosok mögött, illetve Magyar Péterhez dörgölődik. Közpénzért dolgozik, és gúnyolja a hatalmat, amely olyan fejlődést hozott el Magyarországra az elmúlt 15 évben, ami a Holdról is látszik.  Még az általa nevetségessé akart tenni vasút területén is, ahol pontosságban még a németekre is rávertünk.  

Szolzsenyicin mondja: „A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem.” Sajnos nap, mint nap bizonyítják, hogy a Nobel-díjas írónak mennyire igaza volt.  

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Picnic Niki
2025. augusztus 21. 06:52 Szerkesztve
Úgy fejlődtünk, h közben a közé-európai versenytársaink java elhagytak bennünket. A vasúton való viccelődést pedig politikai síkra csak azért terelődött át, mert nálunk az állam majdnem mindent irányít. Tudom, a MÁV állami, de ha hagyták volna úgy dolgozni, mint egy profitot termelő céget, akkor nem lenne ennyire lepukkadva. Igaz, akkor nem lehetne kampányolni, milyen olcsó a tömegközlekedés, meg megyebérlet, stb, de ha közben a normális működéshez szükséges pénzt meg nem kapják meg
Válasz erre
0
1
martens
2025. augusztus 20. 12:19
Ez is egy tróger, amelyi komcsi csöcsökön nevelkedett és nem igazán magyar vérű.
Válasz erre
5
0
lupus2000
2025. augusztus 20. 11:25
Geszti nem csak kommunista gyökerű...
Válasz erre
3
0
altercat1
2025. augusztus 20. 11:05
Geczi geszti egyszer köztérre állított ki felnagyított fényképeket, s az egyiken egy debilnek kinéző magyar paraszt család volt, alatta gúnyos felirattal. Persze kiállíthatta volna Petőfi Széphalmon c. versét is, márcsak a fékek és ellensúlyok kedvéért is... "... Ez volt tehát A múzsák egykori tanyája, Hol most haszonbérlő zsidó lakik? Azon szobában, Melyben Kazinczy Ferenc Élt s kilehelte tiszta lelkét, Most piszkos nyávogó porontyok Hentergenek, S a szentek szentéből, nejének Szobájából ím kamra lett, Mely ronda lommal van tele. Ki innen e falak közül! ..." ------------- De mi nem vagyunk olyanok, mint ez a költőcske petike...
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!