Épp az ellenzék rontja a fiatalok esélyeit

2025. augusztus 19. 19:39

Az Otthon Start program körüli hangulatkeltéssel pontosan annak ágyaznak meg, amiről beszélnek.

2025. augusztus 19. 19:39
null
Vasárnap.hu

„Még el sem indult a fiatalok első lakáshoz jutását segítő fix 3%-os hitelprogram, a balliberális ellenzék és holdudvara – élén a Tisza Párttal és annak vezetőjével Magyar Péterrel – máris támadásba lendült. Alig, hogy bejelentették az intézkedést, a jól informált és jól képzett szakértők – akiknek egyébként az elmúlt 15 évben általában egyetlen »jóslata« sem jött be – máris arról kezdtek beszélni, hogy a programnak árfelhajtó hatása lesz. Erre csatlakoznak rá azóta is napi szinten újabb és újabb közgazdászok és politikusok, akik elmondják, hogy mennyivel drágultak máris az ingatlanok. A pontot az i-re Magyar Péter tette fel, aki szerint máris 20-40%-kal többet kérnek az eladók a lakásokért, mint korábban.

Persze amiről ezek a mindenhez is értő politikusok és mindig mindent jobban tudó megmondóemberek beszélnek, az egyelőre nettó hazugság.

Egyrészt a rendelkezésre álló adatok egyáltalán nem támasztják alá az érvelésüket. A KSH és az ingatlan.com hónapról hónapra elkészülő lakásár indexe júliusban, tehát a program bejelentésének hónapjában csupán 0,2%-os emelkedést mért. Ha annyira mindenki egyből árat szeretett volna emelni, akkor annak már ebben az adatban is látszódnia kellett volna. Ráadásul a kormány éppen ezt akarja megelőzni azzal, hogy árkorlátot épített be, vagyis a megvásárolni kívánt ingatlan négyzetméterára nem haladhatja meg a 1,5 millió forintot, összértéke pedig lakás esetén a 100, ház esetén a 150 millió forintot.”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Youtube/Képernyőkép

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tegnap
2025. augusztus 20. 09:07
A poloskát azért fizetik Brüsszelbol, hogy pusztítsa a magyarokat, pusztítsa az országot, hogy olyan legyen, mint Brüsszel : egy életveszélyes nyomortanya ahol a migránsok irányította kábítószer biznisz uralja a népet. Orbánnak igaza van. Ha van mit megvédened, családod, otthonod, akkor megvéded a jólétedet a nihilista, halálbűzös brüsszelita csűrhe ellen. Ezzel is taposodod a poloskasereget.
Válasz erre
0
0
angie1
2025. augusztus 20. 08:40
Akinek poloskáék tudják rontani, annak csak rontsák is! Az részesüljön a dolgokból, aki felfogja, hogy mi a jó neki! A bérlemény, az soha nem lesz tulajdon, míg a hitel a kifizetéssel tulajdonná válik. Ez kb. olyan, mint amikor azt kezdték el híresztelni, hogy Orbán a CSOK-kal szülőgépekké változtatja a nőket! Aki pedig nem fogja fel, hogy ezek nem kötelező, hanem választható lehetőségek, azon úgy sem lehet segíteni! Szakmában lévőként azt tudom mondani, hogy elsöprő az érdeklődés és nem látok akkora emelkedést, mint amit ezek kárálnak! Sőt, ez az intézkedés hosszabb távon, inkább az egekbe szökött bérleti díjakat fogja lenyomni!
Válasz erre
2
0
nyafika
2025. augusztus 20. 06:56
Elvettek egy havi béééééért! Hollikot ezért baszták ki, annyira gagyi volt a csávó dumája, hogy már a törzsnek is a könyökén jött ki az óbégatása.
Válasz erre
0
2
nyafika
2025. augusztus 20. 06:55
Fidesznél ki a szövegíró? Azonnal basszátok ki! Totál alkalmatlan sokdiplomás éttermiségi libsi patkány. Nyáladzó pöcs. HANGULATKELTÉS... AZ BASZOD, VIDÉKI DISZNÓVÁGÁS ELŐTT A DECI PÁLINKA, AZ A HANGULATKELTÉS.
Válasz erre
1
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!