Kereszt a város felett – Jogok és jogi bizonytalanságok a Szabadság-szobor környékén

„Megerősítette a Várkapitányság, hogy a korábban széles és indulatoktól sem mentes társadalmi vitában megforgatott óriáskereszt végül is fel fog kerülni a Szabadság-szobor talapzatára. A témával foglalkozó újságcikkek a közelmúltban új aspektust adtak a diskurzushoz, megemlítve, hogy az 1975-ben elhunyt Kisfaludi Strobl Zsigmond jogörökösei egyértelműen jelezték, nem járulnak hozzá, hogy a szobor talapzatára a tervezett kőkereszt felkerüljön. Egyes lapok azt is hozzá teszik, hogy a szerzői jogokkal összefüggő szabályozásnak köszönhetően valószínű, hogy az örökösök 2046-ig megtorpedózhatják a projektet. A szerzői jogi vetület sem olyan egyszerű, mint amilyennek első ránézésre tűnik. Alaposabban elemezve a helyzetet, három jogi jellegű kérdés merülhet föl.

Egyfelől tisztázni kell, hogy a szerzői jogokkal kapcsolatos örökösödés vajon érinti-e az alkotó ma élő leszármazottait. A dolog azért kérdéses, mert a Szabadság-szobor keletkezésének idején a szerzői jogi törvény 50 éves időszakon keresztül védte az örökösök jogait. Az 1921. évi LIV. törvénycikk (»régi Szjt.«) szabályozta Magyarországon a szerzői jogot. Ezt a második világháború után sem helyezték hatályon kívül, és a köztéri (képző- és iparművészeti) alkotásokra is kiterjedt. A törvény a szerző halála után 50 évig (11–17. §) védte a művet; ami azt jelenti, hogy Kisfaludi Strobl halála után ötven évvel, 2025-öt követően elévülnek a jogok.

Csakhogy idő közben valami erőteljesen megváltozott. Az 1999. évi LXXVI., EU-szabályozáshoz (93/98/EGK irányelv)igazodó törvény a szerzői jogról (Szjt.) már 70 éves védelmi időt határoz meg (31. § (1) bekezdés). Az EU-jog és az új magyar Szjt. értelmében pedig a védelem automatikusan meghosszabbodott 70 évre, ha 70 éves védelmi idő bevezetésekor a 50 éves védelmi idő még nem járt le. (Ha viszont a 70 év bevezetésekor a 50 év már lejárt, akkor a védelmi időt nem »támasztották fel« visszamenőlegesen.) És mivel Kisfaludi Strobl 1975-ban halt meg, művei 2045 végéig állnak szerzői jogi oltalom alatt.

A második kérdés az, hogy vajon a talapzat, illetve az alkotás közvetlen környezete a szoborhoz tartozik-e. A válasz ismét nem olyan egyszerű, mint elsőre tűnhet. A szerzői jog főszabálya szerint a védelem minden olyan alkotásra kiterjed, amely egyéni, eredeti jellegű, és szellemi alkotás eredménye, s ebben az értelemben a talapzatra is, amely azonban nem Kisfaludi Strobl műve, hanem Varga Béla építész munkája. Ő felelt az építészeti környezetért, aki a szobrászművész koncepciójához igazodva tervezte meg a talapzat méreteit és stílusát. Ami azt jelenti, hogy alapesetben a talapzat szerzői jogi védelme független a szoborétól. Varga Béla 1992-ben halt meg, így az ő szerzői jogai 2062-ig vannak érvényben. (Ha vannak örökösei. Ám a nyilvános adatbázisokban nem látszik, hogy bárki is rendelkezne az építész jogaival.)

Van azonban a szobornak és talapzatának kettéválasztásával egy másik probléma is. Elképzelhető ugyanis olyan jogi érv, hogy szobor (pontosabban szobrok, hiszen a kompozíciónak több szobor is része) és a talapzat »együttes mű«, azaz olyan szabályozás vonatkozik rá, mint minden olyan alkotásra, amelyet a résztvevő művészek közösen hoztak létre. (Ilyen például egy opera, amely a zeneszerző és a librettista »együttes műve«.) Ebben az esetben bármilyen változástatáshoz kell az összes alkotó, illetve az összes jogtulajdonos hozzájárulása.

A dolog azért fontos, mert, ez esetben az alkotóknak, illetve örököseiknek nyilván hozzá kellett járulniuk ahhoz, hogy 1991-ben az orosz katonát leemeljék a talapzatról és elszállítsák a Memento Parkba, a magyarországi szocializmus emlékeinek többi monumentuma mellé. De ilyen hozzájárulásnak nincs nyoma. A nyilvános forrásokban nem található információ arra vonatkozóan, hogy a Szabadság-szobor talapzatát vagy a mellékalakokat készítő szerzők vagy örököseik – így Varga Béla vagy Kisfaludi Strobl örökösei – bármilyen hozzájárulást adtak volna az orosz katona szobor eltávolításához.

No persze, az eltávolítás nem minősül a mű szerzői jogi felhasználásának, így alapesetben nem igényel jogi hozzájárulást. A művek integritásának megsértése azonban igenis lehet szerzői jogi kérdés, ha erre vonatkozóan van kitétel az alkotó és a felhasználó, illetve itt a kiállító között létrejött szerződésben.

És ezzel el is jutottunk a legfontosabb kérdéshez: vajon mit tartalmaz Kisfaludi Strobl Zsigmond 1945-os szerződése. Nos, röviden: az elérhető források nem adnak információt arról, hogy a szobrász milyen szerződést kötött a magyar állammal. Sőt még az sem egészen biztos, hogy a magyar állam volt a megrendelő.

A megbízást a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnökeként Vorosilov marsall személyesen adta 1945 elején. A szoborcsoport létrejöttét a magyar állam finanszírozta, megvalósítását az 1945. évi IX. törvény írta elő, minisztériumi feladatként határozva meg azt. A mű elkészítését előbb a Honvédelmi, majd az Építés- és Közmunkaügyi Minisztérium felügyelte, de mindvégig követte a munkát Vorosilov marsall is. Kisfaludi Strobl maga több mint másfél éven át dolgozott az emlékművön, a 14 m magas női alakot és a mellékalakokat 1947 áprilisára adta át.

Ilyen körülmények között természetesnek tekinthető, hogy készült valamilyen hivatalos szerződés vagy megbízási levél (a fizetés, határidők és persze a jogátruházás esetleges feltételeivel), azonban ez a szerződés nyilvánosan ismét csak nem hozzáférhető, illetve az eddigi közéleti vitákban hivatkozási alapként sem került elő.

A megbízás módjából (személyes kérés Vorosilov részéről, háborús helyzet, ideiglenes kormányzás) azonban arra következtethetünk, hogy a magállapodás a szükséges adatokon túl egyéb kitételeket nem tartalmazott. Vitás ügyekben, így szerzői jogi kérdésekben is az akkor hatályos törvények lehettek irányadók. A korabeli 1921-es szerzői jogi törvény (Szjt.) pedig nem engedte meg, hogy az állam automatikusan megszerezze a mű szerzői jogait. Ha tehát részletes szerződés nem született, Kisfaludi Strobl és természetesen Varga Béla is megtarthatta a szerzői jogait, ahogyan az jellemző volt más korabeli alkotói munkáknál.

Hogy azonban e jogok most mire terjednek ki, az valószínűleg bírói jogértelmezés kérdése. Mindazonáltal idén tavasszal az egyik leszármazott arról beszélt egy nyilatkozatában, hogy ő már belefáradt az ügybe, egyáltalán nem szeretne vele foglalkozni, ha az állam újra megkeresné, akkor inkább áldását adná a változtatásra.”

Nyitókép: Pixabay

***