Ennyit erről: a baloldal szerint már mindenki nyomorog – a számok mást mutatnak

A baloldali sajtó azt állítja, hogy mostanra mi lettünk a legszegényebbek az Európai Unióban. Azt elfelejti hozzátenni, hogy a magyarországi lakosoknak sok mindenre nem kell annyit költeniük, mint másoknak, például: rezsi, lakbér, gyermeknevelés, egészségügyi ellátás, tömeg­közlekedés. Vajon ha megszűnne a rezsitámogatás, akkor jóval gazdagabbak lennénk? 

Az Eurostat nemrég kiadott adatai szerint 2024 második felében a gáz és az áram ára például Csehországban több mint a háromszorosa volt a magyarországinak, Lengyelországban pedig több mint a kétszerese. Az EU-ban Magyarország volt az egyetlen tagállam, ahol 2024-ben alacsonyabbak voltak ezek az árak, mint 2010-ben – euróban számolva. Az uniós átlagár a gáz esetében a négyszerese, az áraméban pedig a háromszorosa a hazainak. Van egy kis különbség… 

Brüsszel nemrég mutatta be azt a rendelet­tervezetet, amely alapján ki akarják tiltani Magyarországról is az orosz energiát, ami a lakosságnak brutális rezsiemelkedést jelentene. Az szépen megdobná a fogyasztást, csak épp belerokkannának a családok. A Tisza Párt mellesleg szolgaian nyomogatja a gombot az életveszélyes brüsszeli energiatervekre is. 

Bizonyára jobban tetszene a magyar fogyasztás a baloldali médiának, ha megszűnne az alacsony adókulcs, a családi adókedvezmény, a vármegye- és az országbérlet, az Erzsébet-tábor, az ingyenes tankönyv és menza, leállnának a tűzifaprogramok. A legjobb tán az volna, ha saját lakás helyett albérletben élne mindenki, nem lenne saját gépkocsink sem. Akkor tényleg hatalmas lenne a fogyasztás, és szerintük nem lennénk szegény ország. 

Valójában akkor több millióval nagyobb lenne a nélkülözők száma – talán úgy, ahogy 2010-ben volt. Tény, hogy tizenöt évvel ezelőtt nem nálunk volt a legalacsonyabb a fogyasztás, de a honfitársaink harmada élt a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatával. A 2023. évről szóló, legfrissebb adatfelvétel pedig azt mutatta, hogy már több mint 1 millió ember – köztük 350 ezer gyermek – megszabadult a szegénységi kockázattól, s át tudott lépni a középosztályba. 2018 óta az unió átlaga alatt van a szegénységi arányunk. 

Akkoriban a honfitársaink negyedének volt valamilyen rezsi- vagy hiteltörlesztési hátraléka, mostanra viszont 1,5 mil­lióval kevesebben lettek ők is. Tizenöt éve a teljes lakosság kétharmada nem tudott anyagi okból egy hetet nyaralni, az ő számuk 2,8 millióval csökkent. 2010-ben a társadalom közel 30 százaléka nem tudott kétnaponta hús­ételt fogyasztani a költségek miatt, közülük már 1,4 millióan nem küzdenek ezzel. 

Adódik a kérdés: hogyan lehetünk a szegénység tekintetében az unió középmezőnyében, ha alacsony a fogyasztásunk? Úgy, hogy nincs közvetlen összefüggés egy család fogyasztása és a szegénység között. Jól emlékszünk a rendszerváltás idején tapasztalt nehézségekre, a Bokros-csomag következményeire és arra, hogy alig lélegeztünk fel, már jött is a devizahitel-csapda. E tapasztalatokkal biztonságra törekszünk, nem költekezünk, óvatosabbak vagyunk, mint a korábban nálunk szebb időket megélő uniós tagállamok polgárai. 

A háztartások bruttó megtakarítási rátája – az a rész, amit nem költöttek el fogyasztásra – Magyar­országon 20 százalék volt 2023-ban, ami az EU-államok között a legnagyobb. Az uniós átlag 13,3 százalék. Görögországban és Romániában a szóban forgó évben negatív volt a megtakarítási ráta, ami azt mutatja, hogy a lakosság felélte megtakarításait, illetve hitelből fogyasztott. 

Van még egy nem elhanyagolható oka a mi alacsony fogyasztásunknak. Magyarországon tíz emberből kilenc a saját ingatlanában él, nem fizet lakbért, ami fogyasztásnak minősülne. A lakás megvásárlása és a hozzá felvett hitelek törlesztése viszont nem tekinthető fogyasztásnak. Akkor sem fogyasztunk, ha napelemet telepítünk a házunkra, sőt a gépkocsivásárlás sem minősül fogyasztásnak. Németországban minden második ember bérelt lakásban él, bérleti díjat fizet, növelve a fogyasztást. Ez technikai dolog csupán, de torzítja a statisztikát. 

Az unió kísérleti jelleggel a háztartások vagyonáról is készít kimutatásokat. Eszerint a magyar háztartások a középmezőnyben, a tizennegyedik helyen szerepelnek. Az itthoninál kisebb például a hollandiai és a németországi háztartások átlagos vagyona vásárlóértéken összehasonlítva. 

Létezik más statisztika a fogyasztásról is. A most nagy hangsúlyt kapó, leegyszerűsítő és ezért torzító változatot az Eurostat minden júniusban és decemberben nyilvánosságra hozza, a precízebbet viszont csak ötévente. Utóbbiban valamennyi tagállamban a háztartásokat mérik fel, s a valós áru- és szolgáltatásvásárlások alapján kiadási naplót vezettetnek. E mérés legfrissebb adatai a 2020. évre vonatkoznak, s itt a közép­mezőnyben vagyunk, a tizenhatodik helyen. 

Összegezve tehát, bárki bármit állít, az egy főre jutó fogyasztásnak semmi köze a szegénységhez. De akkor mire megy ki ez az egész felhajtás? Kollár Kinga tiszás EP-képviselő coming outja óta tudjuk: az ellenzéki oldalon nyílt stratégia, hogy nekik annál jobb, minél rosszabb az embereknek. Ettől remélik a hatalmukat. Afelől nincs kétségem, hogy egy brüsszeli bábkormánnyal egész biztos kilőne a lakossági költés: jönne a rezsi növekedése, a család- és otthonteremtési támogatások eltörlése, az adóemelések, na meg persze a kiadások Ukrajnára és az illegálisan érkező bevándorlókra.

A szerző miniszterelnöki főtanácsadó, az NKE ÁNTK Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa

Nyitókép: Shutterstock