Mit gondol az európai társadalom az unió teljesítményéről? Szükség van-e a tagországok szerint Ukrajna csatlakozására? Milyen megélhetési kihívásokkal szembesül a lakosság? Mutatjuk.
Az orosz–ukrán háború politikai következményeként az utóbbi időben egyre meghatározóbbá vált az Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatos közéleti diskurzus az európai politikai térben, az EU több vezető politikusa – köztük Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök – lándzsát tört a hadviselő ország gyorsított felvétele mellett. Fontos hangsúlyozni, hogy az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) értelmében a tagállami kormányokat képviselő Európai Unió Tanácsának egyhangúlag kell határoznia a tagjelölt állam felvételéről. A kutatási adatok szerint amennyiben az európai politikai elit a lakosság elvárásainak megfelelően járna el Ukrajna csatlakozása kapcsán, akkor nem pusztán az egyhangúság, hanem a minősített többség követelményei sem teljesülnének a felvételhez. Azoknak a hányada, akik a háború állásától függetlenül ellenzik Ukrajna azonnali csatlakozását, tizenegy tagállamban meghaladja a támogatók táborát, tizenhat országban pedig a csatlakozást pártolók aránya magasabb. Érdekesség, hogy Ukrajna azonnali taggá válását több szomszédos, illetve környező ország – Magyarország, Szlovákia, Csehország – mellett az Európai Unió két legnépesebb tagországában, Németországban és Franciaországban sem támogatja a lakosság többsége. Ezenfelül mindössze tíz tagországban haladja meg az 50 százalékot az Ukrajna mielőbbi felvételét helyeslő válaszadók aránya.
A fegyveres konfliktus kirobbanása óta az Európai Unió és számos európai ország vezető politikusai – az Ukrajna és Orosz- ország közötti közvetítés helyett – háborús, fegyverkezési és szankciós lázban égnek, aminek nyilvánvaló jelei a Kijevnek szánt lőszer- és fegyverszállítások, az újabb szankciós csomagok, továbbá a katonai kiadások, illetve a hadkötelesek létszámának növelése több tagországban. A vezető európai politikusok és a kontinens lakossága között húzódó szakadékot mutatja, hogy a legújabb felmérés szerint 2025-ben
az ukrajnai fegyverszállítást 49 százalék ellenzi, és csak 44 százalék támogatja,
továbbá az uniós polgárok 67 százaléka nem ért egyet azzal, hogy országa katonákat küldjön Ukrajnába. Ezenfelül az Ukrajna katonai erővel való megsegítését ellenzők aránya Svédország és Finnország kivételével valamennyi tagállamban meghaladja az esetleges háborús intervenciót támogatók hányadát. Mindezek fényében kevésbé meglepő, hogy uniós szinten a megkérdezettek 63 százaléka elégedetlenségét fejezte ki azzal kapcsolatban, ahogyan az Európai Unió a háború és a szankciók kérdését kezeli.
Az uniós lakosság szubjektív konjunktúraérzete 2025-ben tízéves mélypontra süllyedt:
a pesszimisták aránya 39 százalékkal meghaladta az optimistákét. A mutató a 2019-es lokális mélypontot követően javulásnak indult. A tendenciát az orosz–ukrán háború törte meg, és az európaiakon azóta tartósan negatív hangulat uralkodik. A háború nyomán kibontakozó kereskedelmi konfliktusok felszínre hozták az EU versenyképességi problémáit, és a romló gazdasági környezetben egyre szélesebb társadalmi rétegek súlyos egzisztenciális kihívásokkal szembesülnek. Sokatmondó, hogy azoknak az uniós állampolgároknak az aránya, akik nem tudják kellő mértékben felfűteni az otthonukat, 22 százalék, azoké pedig, akik anyagi nehézségek miatt díjhátralékkal küzdenek, 26 százalék volt 2025-ben. Az energiaválság előtt mindkét indikátor 7 százalék alatt mozgott, azaz négy év alatt több mint 65 millió európai vált energiaszegénnyé.
A megélhetési nehézségek és a belőlük fakadó negatív percepciók más mutatókban is tetten érhetők. A válaszadók 48 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az előző egy évben romlott az anyagi helyzete, stagnálásról 34, javulásról pedig 17 százalék számolt be. A megkérdezettek fele a következő egy-két évre is romló gazdasági helyzetre készül, javulásra mindössze 24 százalékuk számít. A választ megjelölők fele-fele arányban nyilatkoztak úgy, hogy képesek lennének, illetve nem lennének képesek fedezni egy nagyobb összegű váratlan kiadást. Az uniós polgárok több mint harmada nehezen jön ki a jövedelméből, és több mint fele arra számít, hogy a gyermekei, illetve a következő nemzedékek nála rosszabbul fognak élni.
Az európaiak a megélhetési nehézségekért nagyrészt az EU központi intézményrendszerének elhibázott szakpolitikáját teszik felelőssé. Általánosságban elmondható, hogy azokon a területeken, amelyek a polgárok szélesebb körét közvetlenebbül érintik, az elégedetlenség is nagyobb. Az energiaárak emelkedése és általában a magas infláció például szinte valamennyi háztartás költségvetését megterheli, így a válaszadók ezen a területen a leginkább elégedetlenek az Európai Unió tevékenységével. A gazdasági környezet romlása növeli a szociális egyenlőtlenségeket, és ezzel – különböző mértékben ugyan – a válaszadók többsége nap mint nap szembesül. Azokban a témákban, amelyek szűkebb társadalmi rétegeket érintenek, illetve ahol a hatások közvetettek – előbbire példa a gazdák képviselete, utóbbira a klímavédelem –, az elégedetlenség valamivel kisebb, de az arány itt is meghaladja az abszolút többséget.
Ahogyan a problématérképen egyre fontosabbak a megélhetési kérdések, az európaiak fokozatosan elfordulnak a moralizáló, ideológiavezérelt szakpolitikai törekvésektől, így például
az EU radikális zöldpolitikai vállalásai mögül is mind jobban elszivárog a társadalmi támogatottság.
A válaszadók többsége nem ért egyet a lakossági gázkazánok 2040-ig tervezett kivezetésével, és nem támogatja a hagyományos belső égésű motoros járművek értékesítésének 2035-ös tiltását. A megkérdezettek 59 százaléka elfogadhatatlannak tartja, hogy az európai iparvállalatoknak többszörös kvótaárat kell fizetniük a szén-dioxid-kibocsátásuk után amerikai és kínai versenytársaikhoz képest. 60 százalék nem ért egyet azzal, hogy a jelenlegi kvótarendszert ki kell terjeszteni a lakosságra és a mezőgazdasági termelőkre is.
Ahogyan az az előzőekből is kiolvasható, az európaiak többsége változást akar az unió politikájában, ám a brüsszeli döntéshozó testületek és a bürokrácia a szavazók által elvárt és szükséges szak- és geopolitikai fordulat helyett egy krízist – az ukrajnai konfliktust – kihasználva növelné saját hatalmát, és folytatná az ideológiavezérelt politikát. Ez a politika már az ukrajnai konfliktus kitörése előtt sem tudta a széles társadalmi csoportok által évtizedeken keresztül megszokott jólétet visszahozni. Nem volt képes előteremteni a többletforrásokat az európai cégek, oktatási intézmények, közigazgatás és infrastruktúra modernizációjához vagy az EU fő riválisainak számító Egyesült Államok és Kína digitális technológiák terén élvezett előnyének lefaragásához. A legtöbb tagország nemzetgazdasága stagnál, Németországé hetven éve nem látott módon – immáron sorozatban a harmadik éve – zsugorodik, magával húzva a tőle függő országok gazdaságát. Az uniós állampolgárok 37 százaléka szerint a kontinens stagnál, 43 százalék még pesszimistább, szerintük Európa egyenesen hanyatlik; velük szemben eltörpül az optimisták 16 százalékos tábora.
Miközben Donald Trump amerikai elnök és a világ békepárti többsége – például az ENSZ-ben alakult Béke Barátai platform révén – mihamarabbi fegyverszünetet és békét szeretne, az EU vezetése és bürokráciája az ukrajnai háború folytatását pénz, fegyver és lőszer küldésével támogatja, az ezt szolgáló politikai döntéseket a 2029-ig terjedő időszakra, vagyis ötéves időtartamra már 2024-ben meghozták. Az EU folytatja a Kínától való távolodás (de-risking) politikáját. A Moszkvával szembeni, energiát drágító szankciók után az unió 2027-re teljesen le akar válni az orosz energiáról. Brüsszel az újraiparosítás kitörési pontját a hadiipar 150 milliárd eurós közös hitelből való felfuttatásában látja. Az EU és a nagy tagállamok vezetői Donald Trump ellen foglaltak állást az amerikai elnökválasztási kampányban, és a vámháborúban sem látszik a megegyezésre való őszinte törekvés, így az unió két szék között könnyen a pad alá eshet. A válaszadók Brüsszelnél reálisabban látják a szankciók és vámok miatt is stagnáló uniós gazdaság globális csatlakozási pontjait,
59 százalék a leválás és a konfrontáció helyett egyaránt békés együttműködésre törekedne az USA-val és Kínával,
csak 12 százalék állna egyoldalúan az USA és 13 százalék Kína oldalára.
Az Európa Projekt (korábbi nevén Project28) első kutatása a Századvég Alapítvány vezetésével 2016-ban készült azzal a céllal, hogy az Európai Unió 28 tagországára kiterjedően feltérképezze a lakosság véleményét a közösség jövője szempontjából legmeghatározóbb kérdésekben. A Project28 közvélemény-kutatás az eddigi legszélesebb körben országonként ezer, azaz összesen huszonnyolcezer véletlenszerűen kiválasztott felnőttkorú személyt kérdezett meg. A vizsgálat fókuszában a társadalom konjunktúraérzete, valamint az Európai Unió teljesítményével, a migrációs válsággal és a növekvő terrorizmussal kapcsolatos lakossági attitűdök feltárása állt. A Századvég Alapítvány a magyar kormány megbízásából 2020 óta Európa Projekt néven folytatta a kutatást, amely továbbra is az európai politikai és társadalmi közbeszédet leginkább meghatározó témákra reflektál. Napjainkban – az orosz–ukrán fegyveres konfliktus negyedik évében – kijelenthető, hogy Európa politikai, gazdasági és társadalmi realitását, illetve annak dinamikáit túlnyomórészt a háború és következményei, valamint az azokra adott uniós és tagállami válaszok határozzák meg. Ennek megfelelően a 2025-ös felmérés középpontjában a társadalom konjunktúraérzete, az Európai Unió teljesítménye, az energiaválság, továbbá a migrációs krízis megítélése mellett Ukrajna uniós csatlakozása, a világrend átalakulása, a fokozódó geopolitikai feszültségek, az energetika és a megélhetési kihívások álltak. A 2025-ös adatfelvétel az Európai Unió tagországai mellett az Egyesült Királyságra, Norvégiára és Svájcra terjedt ki, a kutatási eredmények harmincezer véletlenszerűen kiválasztott, felnőttkorú személy megkérdezésén alapulnak.
Forrás: Századvég, Európa Projekt, CATI-módszer, n = 30 000, adatfelvétel: 2025. február 18–április 17.
Erdős Gergely, a Századvég Tudásközpont Alapítvány igazgatójának, Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia és Klímapolitika Üzletágának igazgatójának és Kiszelly Zoltán, a Századvég Tudásközpont Alapítvány politikai elemzési igazgatójának írása a Mandiner-hetilapban
Nyitókép: A megkérdezettek több mint kétharmada nem ért egyet azzal, hogy a saját országa katonákat küldjön Ukrajnába
Fotó: Shutterstock
A NATO-csúcson Ukrajna háttérbe szorult, Zelenszkij helyett Orbánon volt a reflektorfény. Az ukrán külügy gyűlöletkeltéssel vádolja a magyarokat, már a lengyelek sem támogatják az ukrán csatlakozást.
„Európa cselekvőképessége attól függ, hogy sikerül-e eltörölni az egyhangúság elvét” – mondta az Európai Néppárt elnöke.
Dmitrij Medvegyev egyre inkább abban érdekelt, hogy továbbra is támadjon az orosz hadsereg.
Nem túl kecsegtető adatok láttak napvilágot.
„Nem Zelenszkij elnök, nem az ukrán kormány döntenek arról, hogy csatlakoznak-e az Európai Unióhoz” – szögezte le Szijjártó Péter.
„Nem igaz, hogy Ukrajna valaha is igyekezett korlátozni a magyar kisebbség jogait” – áll a friss, Ukrajnából érkezett levélben.
„Ezt az ócska propaganda dumát” – Lattmann Tamás ezekkel a szavakkal tudta értékelni Kapu Tibor beszédét.
Míg kezdetben egyesek csupán elfogadást, addig mások társadalmi újrarendeződést szorgalmaztak.
