Epekedve vártuk, most végre teljesülhet az álom: napokon belül utolérhetjük Ausztriát!

Hány évtizede megy már a sóhajtozás, hogy hajh, mikor érjük már végre utol Ausztriát – ezért nagy öröm, hogy

és már tesztelhetjük is tömegesen, ki-ki hol tart a balkáni hőzöngés, valamint a vágyálmainkban élő derűs osztrák rendezettség közötti skálán.

A vidéken zajló felújítások mellett ugyanis pályakarbantartásba kezd a MÁV Rákosrendezőn, másfél kilométernyi vágány átépítésével és a felsővezeték-hálózat részleges megújításával, ami miatt az arra közlekedő elővárosi vonatok nem fognak tudni bemenni a Nyugatiba, hanem Rákospalota-Újpesten, illetve Angyalföldön fordulnak –

Ahogy azt is rühelljük, amikor otthon festés van, horribile dictu a fürdőszobánkat csinálják újra, és napokig messzemenően ki vagyunk zökkentve a jó kis rutinunkból; a különbség annyi, hogy olyankor nem szokás billentyűzetet ragadni, és beleóbégatni a világba, hogy ez is csak a mi lakásunkban fordulhat elő, és egyébként is,

miközben lehetne sokkal jobban is szervezni a munkálatokat, eleve hótfölösleges az egész, úgyse lesz jobb, vesszen ez az inkompetens banda.

Merthogy az érintett vonalakon közlekedvén, illetve a vonatkozó Facebook-bejegyzéseket és kommentszekcióikat (köztük egyes, magukat igen nyugatosnak gondoló pesti értelmiségiek hozzászólásait) olvasgatván viszont lépten nyomon ebbe botlunk:

Miért pont nyárra időzítették a felújításokat – ez például egészen komolyan felmerül sérelemként a különféle fórumokon (jaj, jaj, oda a nyaram, mert eggyel bonyolultabb lesz vonattal eljutni a dunakanyari wellnesshétvégére); bezzeg ha májusban kellett volna Rákospalotára/Rákospalotáról villamosoznia az összes ingázó munkavállalónak és diáknak, valamint osztálykiránduló iskolásnak, akkor milyen jól lehetett volna amiatt dühöngeni.

Miért nem inkább éjszaka dolgoznak, hogy nappal nyugodtan lehessen közlekedni – hangzik a másik állandó okoskodás, mintha direkte szeretnék embertársaink, hogy tájékozatlannak és hozzá nem értőnek tűnjenek. A MÁV már május végén jelezte, hogy a szakemberek „éjjel-nappal” dolgozni fognak; 

úgy, hogy a talpfákat és a betonaljakat minden éjszakai műszak végén ideiglenesen visszapakolnák a helyükre, hogy másnap este újból szedegethessék fel mindet.

Annyi eszük nincs, hogy meghagyjanak egy vágányt, amin haladhat a forgalom – háborognak mások, szintén nem érezve késztetést annak végiggondolására, hogy vajon hány járatot lenne képes egy óra alatt oda-vissza kiszolgálni egyetlen sínpár a Rákospalota és a Nyugati közötti, irányonként 12 perces szakaszon. De legalább a szűk keresztmetszet miatt könnyen borulhatna a menetrend, és lehetne jókat lézerjanizni.

(egymás mellett dühöng az, aki szerint pótlóbuszáradat fogja ellehetetleníteni a közlekedést, és az, aki sérelmezi, hogy a legtöbb vonatot pótlóbusz helyett kötöttpályás villamossal vagy metróval kell majd megközelíteni) – a lényeg, hogy még el se kezdődtek a munkálatok, még mindenki kedvére veheti igénybe a Nyugatiból például a 2012 és 2018 között átfogóan felújított és felfejlesztett esztergomi vasútvonalat (amely 2011-ben 2,1 millió utast szolgált ki, 2022-ben viszont már 5,8 milliót, kényelmes, részben emeletes kocsikkal, de a jót ugye milyen nehéz észrevenni),

amelyben valóságos oázisként hat az egy-két józanabb hang, amely rámutat: öt hetet azért csak ki lehet bírni, ha ez az ára annak, hogy csökkenjen a menetidő.

És akkor most ugorjunk néhány száz kilométert nyugati irányba.

Reggel hatkor indul a járat, hogy érzésre a fél Alpok megkerülésével 9 után 10 perccel megérkezzen az alagút túloldalán fekvő településre; majd délután ugyanez következik visszafelé. Síelők és biciklisek tömegei számára vált egy egész szezonon át gyakorlatilag megközelíthetetlenné az a vidék, jókora kiesést okozva a helyi vállalkozóknak; a közelben autózók pedig ezekben a hónapokban 30 perc és több óra közötti időtartamú dugókra számíthatnak (pünkösdkor 45 kilométeres torlódás alakult ki). Júliustól vége a szenvedésnek, a fellélegzés azonban csupán átmeneti lesz:

És milyen reakciókat látunk az érintettektől? „Valamikor meg kell csinálni, mielőtt beomlik!” – kommenteli az egyik. „Gratulálok a szolgáltatáshoz!” – írja egy férfi, mellékelve egy mosolygós szelfit a pótlóbusz mellől (amelyen egyébként a vécét például nem lehet használni). „Hál’Istennek végre felújítják! Jó megoldást találtak az ingázóknak. Elégedett vagyok!” – örvendezik egy harmadik, aki a munkálatok idejére kétlaki lett, négynapos munkarenddel.

Ő a gondos főnökével közösen talált megoldást a helyzetre, de olyanok is akadtak, akik az illetékes miniszter anyjának szidalmazása helyett fogták magukat, és már a lezárás kezdetére új munkahelyet kerestek, az alagút megfelelő oldalán. Eközben a nadrágszíjat idén meghúzó helyi szállástulajdonosok képesek előre örülni annak, hogy a felújítás után sűrűbben fognak közlekedni a vonatok.

Két lehetőség van: vagy következetesen minden hírportálról és minden Facebook-oldalról cenzúrázzák az örök elégedetlenkedőket,

Onnan nézve valóban sajátos kelet-európai önsorsrontásnak tűnhet, amikor jön a rákosrendezői állapotok miatt évek óta sóhajtozó, nyugatrajongó polgár, és már hetekkel előre kikéri magának, hogy a felújítás miatt néhány hétig Rákospalotára kelljen villamosoznia vagy Újpestig legyen kénytelen elmetrózni (utóbbi megoldás mellesleg eleve gyorsabb, mint vonattal megkerülni egész Angyalföldet).

körülbelül akkor, amikor a magyar is pártállástól függetlenül képes lesz osztrák higgadtsággal, fegyelmezettséggel, konstruktivitással és optimizmussal elviselni például a szükséges fejlesztések miatti kellemetlenségeket. Ha ehhez a MÁV hozzáteszi az OEBB-nél bevett, már-már idegesítően szájbarágós, de felhasználóbarát tájékoztatást, akkor a rákosrendezői pályafelújítással nemcsak vadonatúj felsővezetéki hosszláncokat, átrostált ágyazatokat és 1100 új betonaljat nyerünk, hanem

***

(Nyitókép: MTI)