A probléma ott kezdődik, amikor a személyes jogaidból kiindulva bármilyen politikai döntésre vagy cselekvésre kiterjesztik az akaratodat. Másként: ha jogokat kaptál, akkor kötelességed bármit támogatni, amit a jog megadói kérnek tőled. Így válik a polgárból cél, eszköz. Hiheted, hogy te vagy az Isten, de valójában sosem voltál ennyire kiszolgáltatott. Ez a liberális program – objektív – lényege a mai napig.
Ezzel szemben az orbáni politika három értelemben is úgy találta, hogy az egyéni és nemzeti kishitűség béklyója miatt nem tudunk sikeres közösséggé válni a kommunista kollektivista és az egyént elnyomó politika levetésével.
Egy valódi, egészséges közösségnek, amelyben az egyén is megtalálja a számításait, vágyai kiteljesítését, fel kell vérteződnie önbizalommal.
Először is lelki értelemben, vagyis bármivel foglalkozom, bármiből élek, a feladataimat az igényesség mércéje szerint végzem, ezért a világ bármely más emberének munkájával összemérhető, amit teszek. Ki nem mondva, a külföldön munkát vállaló magyarok ezzel a morális erővel mennek el. Másodszor intellektuális értelemben: vagyis hagyományosan jó oktatási-nevelési hátterű emberként eligazodunk a világ dolgaiban, ezért – az ország méretétől függetlenül – képesek vagyunk észszerű javaslatokkal előállni az élet valamennyi területén. Harmadszor politikai értelemben: a kiegyensúlyozott önismeret és a jó döntésekre való képesség elvi állásfoglaláshoz vezet.
A birodalmi betagozódás magyar képviselői nemcsak egy gyarmatokra jellemző, önmagát irányítani képtelen közösséget látnak a magyarokban, hanem le is nézik azt.