úgy, hogy előtte 2011 és 2013 között közel húsz hónapon át folyamatosan annál is többen voltak elégedetlenek. De 2022 decemberében is kétharmados borúlátást mért ám a Medián, csak az oly „hazafias” és „hiteles” politikusnak akkor még bő egy évi ücsörögnivalója volt egyebek mellett az MBH Bank felügyelőbizottságában havi másfél millióért.
Az mindenesetre megnyugtathat minket, hogy van a magyar politikai életnek egy állócsillaga: a Medián szerint Karácsony Gergely is Orbán Viktor előtt áll a népszerűségi listán, mivel
Garbolctól Felsőszölnökig a választók 48 százaléka látná szívesen fontos politikai szerepben
– ő már 2020-ban is 49 százalékkal vezette a politikusi rangsort, szűken megelőzve Márki-Zay Pétert, míg a kormányfő csak sóhajtozva nézhette a hátukat. Igaz, az efféle kutatásokon mért konstans 48-49 százalék ellenére az ellenzéki előválasztáson csak nem jött össze a főpolgármesternek 27 százaléknál több, a tavalyi önkormányzati választáson pedig a saját fellegvárában is csak alulról súrolta az elvileg országos szintű 48 százalékos támogatottságot,
de pszt, ne legyünk ennyire ünneprontóak.
De azt azért még idézzük fel, hogy szűk egy évvel a 2018-as választások előtt Botka László vert rá csúnyán Orbán Viktorra a Publicus mérésében – akkor a kormányfő népszerűségi indexe állítólag 42 százalékos volt, ami durva visszaesést jelentett ugyanazon év januárjához képest, és egyébként pontosan megfelel a Medián mostani számának. Házi feladat összeszámolni, hogy az így eltelt hat év alatt
hány üstökösként felívelő külföldi politikus állt bele végül csúnyán a földbe
– a korrupcióellenes Igor Matovič például 2020 áprilisában nem kevesebb mint 64 százalékos támogatottságról indította miniszterelnökségét, hogy már a következő tavasszal 15 százalékra zuhanva távozzon posztjáról. Róla nemrégiben, amikor ismét mozogni kezdett a szlovák politikában, a felvidéki ma7 szerzője megjegyezte: „Az kétségen kívüli, hogy a közösségi oldalakon tanúsított aktivitása és a botrányos akciói ugyan rövid távon figyelmet generálnak, de ez még nem jelent semmit, hiszen a hosszú távú politikai sikerhez stabil szövetségekre és kiszámítható stratégiára lenne szüksége”, így „az ellenzék számára Matovič szerepvállalása inkább hátrány, mintsem előny volt”. (De akinek a ma7 túl fideszes, olvasson Denník N-t arról,
ahogy a nárcista, szociopata és konfliktuskereső politikus reagál a valósággal való találkozásra”.)
Azt pedig már csak a legerősebb idegzetű tiszásoknak árulom el, hogy ugyanezen Medián tavaly novemberben készült felméréséhez képest a mostani kutatás Magyar Péternél 1 százalékpontos népszerűség-csökkenést mért, a miniszterelnöknél pedig 2 százalékpontos növekedést.
De az hagyján: Karácsony Gergely novemberben csak 41 százalékon állt a Mediánnál, ebből lett mostanra mindenféle rendszerváltó kártya és különösebb cselekvés nélkül, Budapest Rákosrendező miatti eladósításának puszta belengetésével 48 százalékos támogatottsága,
amivel már ott liheg Magyar Péter nyakában.
Nem én állítom, hanem a Medián.
***