„A lankadatlan fegyvercsörtetés, a zebrákkal és letolt gatyákkal ránk törő kommentháború jelzi, hogy agypusztító, nehéz évünk lesz. Bő egy évig ontjuk még a beleket, de nem olyan fennkölt módon, mint azt Hunyadi János teszi a (kusza kezdet után egyre zseniálisabb) szupersorozatban, hiszen
ezúttal nem Murad meg Mehmed szultánt kell leverni, hanem I. Országegyesítő Csodaszarvas Pétert, hogy megint egy ambrózyzmussal éljek. A poros orrú gumitarzant, a kamukéró bájgúnárt, a két lábon járó stand up comedyt, ami eleve méltatlanná teszi az egész küzdelmet.
Szerény pályafutásom során ez lesz a nyolcadik, esküszöm, unom. Már az 1998-as kampányt is végigtoltam a Napi Magyarország kötelékében, huszonegy éves fejjel. Nézett is rám megrökönyödve Pető Iván a választás éjjelén, amikor a diktafont szorongatva csak odaszegeztem neki a G. Fehér Péter napos szerkesztő által határozottan rám ruházott kérdést: »Örülnek-e, hogy az SZDSZ végül bejutott a parlamentbe?« Annyit tudott mondani: »Magát meg honnan küldték?«
Szóval irigylem a rendes embereket, akik végzik a rendes munkájukat, és a politikával csak úgy foglalkoznak, mint például a focimeccsel vagy az egzotikus szigetre kihelyezett veterán celebekkel, azaz megnézik, hogy ma este ki ver le kit, és hozzá felpisszentenek egy patront az élet habjából. Nem tudom, a lövészárkon túl miként vannak evvel a kollégák. Nem unják-e magukat, miközben ezredszerre is lemennek kreténbe és tüzelik az arra hajlamos híveiket, most éppen a független-objektív sajtó végnapjainak drámai hírével.
Hogy már varratják is a szivárványszín skarlátbetűket, amiket majd kötelezően viselniük kell, s éjt nappallá téve zsaluzzák az új börtöncellákat, melyekben majd élete hátralévő részét tengetheti Panyi Szabolcs és Ács Dániel, ítéletüket a TEK által hazahurcolt Bartus László cellatársaságával súlyosbítva.
Pedig ahogyan a pride-tiltással is csak a bránerüket (vagy ami annak helyén van) a járókelők arcába lóbáló eszementek és a kiskorúak megrontását nyíltan propagáló genderaktivisták lesznek kiszorítva a közterületekről, úgy a beharangozott magyar Magnyickij-törvény sem az ötödik zsidótörvény lesz, hiába keltik a hisztériát.
Hetek óta ugyanis olyan hangulatú nyitó- és címoldalakkal fárasztanak bennünket, mintha a szabad sajtó utolsó, félve kinyomtatott lapszámait olvasnánk 1956 novemberében.”