A szomorú tény az, hogy ez az íróember, úgy tűnik, már rég magára zárta elméjének, intellektuális befogadóképességének ajtaját.
Ezúttal egy Jelentős Magyar Író dobta be a követ a Trianon kapcsán egyébként soha nem álló vízbe. Krasznahorkai László, a kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, az emberi szenvedés, a létezés tragikumának, a semmi ágán csücsülő lelkeknek ihletett krónikása és történetírója adott egy nagyot szóló nyilatkozatot egy svéd lapnak.
Nagyot szólót és butát. Miközben úgy általában a magyarokat butázta.
Ezt is ajánljuk a témában
Az újabb nemzetközi irodalmi díjjal elismert író szerint Trianon traumáját „Orbán Viktor és szélsőjobboldali csoportok sikeresen használják fel”.
„Műveletlen tömegek – annyi seggfej van” – szól a neves Svenska Dagbladetben megjelent Krasznahorkai-interjú hangzatos címe, mely cím a magyarokra utal, egy magyar író szájából elhangozva, egy külföldi lap számára. És olyanokat mond még az interjúban, hogy
nincs már remény Magyarországon”.
És azt, hogy „most Orbán és társai dicsőséges történelemről beszélnek. Ez több mint nevetséges. A magyar történelem csak veszteségekből áll”. Továbbá: „A demokrácia nagyon törékeny, hatalmas a jogfosztott, tanulatlan tömeg, és nagyon sok a szemétláda. Egy teli vasúti kocsiban elég, ha egy neonáci van.” És:
„Trianon egy párizsi kastély volt, ahol a békeszerződést aláírták, semmi más. Ennyire műveletlenek ma az emberek.”
Itt látom a nemzeti érzelmű magyar olvasók felhorgadását, a benső vagy hangosan kimondott hazaárulózást. De igazából ennél is szomorúbb a történet, és pont a Jelentős Magyar Író szemszögéből. (És külön ironikus, hogy egy épp Krasznahorkát a családnevében viselő ember relativizálja Trianont.)
A szomorú tény az, hogy ez az íróember, úgy tűnik, már rég magára zárta elméjének, intellektuális befogadóképességének ajtaját.
Úgy a nyolcvanas-kilencvenes években. És még rosszabb, hogy elveszítette az általános emberi empátiáját, a mások életére, az őket körülvevő közösségek valóságára, megértésére, az együttérzésre való képességet. Amely egy írónál, aki azért mégiscsak releváns életmegfigyeléseket és korrajzokat akarhat az utókor számára hagyni, fontos képesség kellene, hogy legyen.
Ehhez képest Krasznahorkai fenti megjegyzései méltatlan, nihilista, ásatag és szellemtelen gondolatok.
Mondhatta volna Konrád György 1995-ben, Nádas Péter 2015-ben – most éppen Krasznahorkai mondja 2025-ben. Ugyanaz a lemez ugyanazoktól a köröktől. Nem unják még?
Ezt is ajánljuk a témában
Már ha ez még csörte egyáltalán, és nem kényelmes értelmiségi összeborulás. Az olvasókra bízzuk a döntést.
Nézzen Krasznahorkai egy 1945 után jogfosztott, ősi otthonából kidobott, kitelepített, Magyarországra a családjával együtt kisgyermekként átzsuppolt, a semmibe érkező felvidéki öregember szemébe. Nézzen Krasznahorkai egy magyar anyanyelvén való megszólalása miatt a vajdasági utcán megvert egykori srác szemébe. Nézzen Krasznahorkai egy Ceaușescu nacionálkommunista rezsimje alatt meggyötört és szétalázott, cserébe a belmagyaroktól érkező sértő megjegyzésekre valószínűleg érzékenyen reagáló székely szemébe. Ha mer.
És persze nézzen Krasznahorkai egy mai kárpátaljai magyar férfi szemébe,
akinek történelmileg és nemzetiségileg semmi köze a tőle kétezer kilométerre zajló keleti szláv belháborúhoz, mégis Ukrajna katonájaként kell a frontvonalba mennie. Mi miatt? Trianon és következményei miatt. Nézzen az ő szemébe Krasznahorkai. Ha még él az illető.
És hogy 2025 Magyarországán „nincs remény”? Akkor mi volt 1242, 1527, 1850, 1921, 1944, 1945, 1946, 1957 Magyarországán?
Minek éltek tovább az akkori eleink, miért dolgoztak, küszködtek, nemzettek és neveltek gyereket azokban az években is? És hol van azokhoz az évekhez képest a mai jóléti, békében élő, dolgozó, iparkodó, gyarapodó Magyarország? Persze, van bajunk elég. Mint minden társadalomnak minden időben. Például a mai Svédországnak is, ahol harmadik világbeli szintű lövöldöző-robbantó erőszakhullám van,
a másik oldalról Koránt égetnek, és exneonácikat is a soraiban tudó párt az egyik legnagyobb politikai erő éppen.
És akkor egy mai svéd lapban a magyar neonáciveszély miatt aggódik a magyar író, Svédország romlásáról és Európa másféle, tényleg mai és aktuális problémáiról pedig egy szót sem szól.
De tényleg, mi az, hogy nincs remény? Hogyan lehet ilyen habitussal élni?
Ja, hogy egyéni problémáit vetíti ki nemzetére a Jelentős Magyar Író? Kellemetlen, jobbulást kívánunk neki. De ha lehet, ne vetítse ki ezt sértő szavakkal egy sokkal több empátiát érdemlő, sokat szenvedett, de örökségére, gyökereire büszke népre. Amelynek elvégre ő is a tagjának született.
A Mandiner-elődlap Utolsó Figyelmeztetés (UFi) szerzőinek rovata
***
Ezt is ajánljuk a témában
A szellem embere nem mondhat efféle olcsó közhelyeket, nem járhatja át a szavait ez az arroganciával kevert elitista színezet. Győrffy Ákos írása.
Nyitókép: Shutterstock
Ideje volna észrevenni, hogy minek is tapsolnak oly sokan mostanában. A kötelező érvényű felismeréseknek, mondanám most finoman és visszafogottan.
Ha a föld Isten kalapja, hazánk a bokréta rajta. A bokréta a legszebb a világon. Mármost a bokrétában virágok vannak, a virágnak pedig szirmai, tudja ezt mindenki; miképp azt is, hogy ebből következően a világ legszebb helye: Kaposvár.
Cseh László egy podcastban osztotta meg a hallgatókkal, hogy a visszavonulása óta mivel telnek a napjai.
Bár a menüsor mindenkinél eltérő volt, de abban egyetértettek, hogy ezek a napok a családról és a pihenésről szólnak.
Vannak olyan pénzintézetek, amelyek még a különbözetet is visszautalják az ügyfeleknek.
Hanem mert egy szentimentális 50 éves tartalékos honvéddá tett.
Az orosz elnök kijelentette, hogy az orosz fél mindig tiszteletben tartja a békekezdeményezéseket.
