„Bár az elmúlt évtizedekben soha nem látott digitalizációs, automatizációs, kommunikációs, az ügyfélélményt és a hozzáférhetőséget megsokszorozó forradalom söpört végig a szolgáltatások legtöbb területén, a XXI. század intézményszervezési, gazdaságossági, minőségi és technológiai vívmányai szinte érintetlenül hagyták az egészségügyünk alapszerkezetét. A büdzsé, így az ágazat is krónikus »hiánybetegséggel« küzd, miközben a költségek (a társadalom öregedése, a technológiai fejlődés és a jóléti társadalmak tagjai által táplált növekvő társadalmi igény eredőjeként) folyamatosan emelkednek.
Írásomban egy 10 pontból álló programra teszek javaslatot, amely új pályára állíthatja a rendszert, és a költségvetés túlterhelése nélkül, 10 év alatt 10 ezer milliárdos összeget szabadíthat fel egy egészségesebb Magyarország érdekében. Ha végigcsináljuk, egyéb hasznai mellett legalább 1 teljes százalékkal fog hozzájárulni a GDP növekedéséhez.
A magyar egészségügy évtizedek óta halmozódó problémákkal küzd. A jelenlegi finanszírozási modell és intézményi irányítási szerkezet nem felel meg sem a kor követelményeinek, sem a betegek elvárásainak. Hosszú várólisták, elérhetetlen vizsgálatok, működésképtelen gépek, fertőzésveszély, rendetlenség és fejetlenség jellemzik a rendszert. A betegek kiszolgáltatottnak, alárendeltnek és reménytelennek érzik magukat.
Noha vannak kivételek, ezek az eredmények nem a rendszer erejét, hanem egy-egy kiváló vezető vagy csapat hivatástudatát tükrözik. A jól vezetett intézmények kiemelkedő teljesítményei azt mutatják, hogy komoly szakmai és emberi erőfeszítéssel eredményt lehet elérni – de ez nem a rendszer jellege miatt, hanem annak ellenére van így. Ahogyan az eredményes ágazati projektek is (én ilyennek látom például az EESZT bevezetését, vagy az ügyeleti rendszer átalakítását) sajnos inkább szigetszerűek, és nem állnak össze egységes modernizációs programmá.
Miért nem segítene önmagában a több pénz?
Sokan gondolják, hogy az egészségügy problémáit sokkal több pénzzel önmagában meg lehet oldani. Ez azonban illúzió. A jelenlegi rendszerben, még ha ezermilliárdokat öntenénk is bele, a változás csak felületi, a javulás legfeljebb átmeneti lenne. Az alapvető problémák, a diszfunkcionális szerkezet és a korszerűtlen irányítási modell, velünk maradnának. Pénzre persze szükség van, hiszen minden összehasonlításban szégyenletesen keveset költünk egészségügyre, nominálisan mindössze az uniós átlag harmadát, de még a velünk összehasonlítható Csehország költésének is csak a felét. Ezért a forrásteremtés és a rendszerátalakítás feladatait egyszerre kell elvégeznünk.