Kevés annyira félrevezető mutató van egy ország jólétének mérésére, mint az átlagbér. Az indikátor egyik komoly hibája az oka annak, hogy Románia sok tekintetben mintaországnak tűnhet.
A statisztika tudománya nagy minták elemzéséről szól. Ha sok megfigyelésünk van, akkor ezek egyenként történő vizsgálata túl sok időt venne igénybe, vagy összezavarna minket (ahogyan a magyar mondja, nem látnánk a fától az erdőt).
Ilyenkor lényeges, hogy a sok-sok egyedi számmal jellemezhető helyzetet néhány kulcsmutatóval tudjuk szemléltetni, reprezentálni.
Az egyik ilyen kulcsmutató az átlag. Ez az indikátor roppant hasznos, ha oktatási intézmények teljesítményét szeretnénk összevetni, a nagy gazdasági trendekre vagyunk kíváncsiak, orvosi diagnózist szeretnénk készíteni, vagy a kedvenc csapatunk sportteljesítményének fejlődése érdekel minket.
Mint azonban minden mutató, így az átlag is csak akkor használható, hogyha tisztában vagyunk a korlátaival és a logikájával. Ha azt nézem, hogy egy társaság átlagosan milyen gyorsan ússza le a 100 méter pillangót, akkor senki nem lesz hirtelen sokkal ügyesebb úszó, hogyha Milák Kristóf is belép a terembe, és így jelentősen javul a társaság átlagos ideje az adott távon.
Ahogyan a híres libanoni-amerikai matematikai statisztikus és opciós kereskedő, nem mellesleg kiváló szerző, Nassim Nicholas Taleb is mondja,
sose próbálj átmenni egy átlagosan egy méter mély folyón
(az eredeti idézetben 4 láb szerepel). Ennek oka valószínűleg mindenki számára világos: ha az átlagos mélység egy méter, akkor egészen biztosan lesz a folyónak olyan szakasza, ami elnyel minket. Saját bőrén tapasztalhatta meg ezen mondás sajnálatos igazságát II. Lajos királyunk, aki 1526. augusztus 29-én az egyébként átlagosan fél méternél is sekélyebb Csele-patakba fulladt.
A New York Knicks az NBA történetének egyik legrégebbi csapata, amely eddig két bajnoki címet is szerzett 1970-ben és 1973-ban. Az 1970-es években a New York-i alakulat domináns erőnek számított az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban. Olyan legendák erősítették, mint Willis Reed, Walt Frazier, Dave DeBusschere, Bill Bradley, Earl Monroe, valamint a későbbi sztáredző, a Bulls-szal hat, a Lakers-szel pedig öt bajnoki címet szerző Phil Jackson.
Bár hasonló csúcsra azóta sem jutott a Knicks, de a mai Jalen Brunson-nal, KAT-tal és Josh Hart-tal felálló csapat a cikk írása pillanatában harmadik helyen áll az NBA keleti főcsoportjában.
Vegyük most ezt az együttest példának, hogy az átlagszámítás problematikáját megvilágítsuk.
A Knicks-nek van néhány egészen kiváló dobója, mint például Sims, Hukporti és Shamet, akik öt dobásból legalább hármat bevarrnak. A skála másik végén Toppin, Dadiet és Ryan található, akik három dobásból legfeljebb egyszer találnak. A teljes csapat átlagosan 49 százalékos pontossággal értékesítik a dobásokat.
Mi történne, ha a csapat úgy szeretné javítani a dobószázalékot, hogy kiteszi a legkevésbé pontos játékosokat. Ha a legjobban dobó négyötödét tartják csak meg a játékosoknak, akkor a redukált keret dobószázaléka 50 százalék lesz. Ha pedig a felső kétharmadot, akkor több mint 51 százalék.
Javult-e bárkinek a teljesítménye ezen esetekben? Természetesen nem,
egyszerűen annyi történt, hogy többet kell játszania a megmaradt játékosoknak, és pár ember elveszítette a munkáját. Sőt, a nagyobb munkateher miatt valószínűleg a megmaradó keret pontossága is csökkenni fog. És akkor az esetleges sérülések esetén fellépő problémákról nem is beszéltünk.
Ráadásul a csapat már az első szűkítése során elveszített két perspektivikus fiatal támadójátékost (Toppin és Dadiet), míg a második körben elzavarták a meccsenként két triplát dobó és közel 10 pontot termelő McBride-ot. Azaz az egész keret sokkal gyengébb lett.
Miközben tehát senki nem lett jobb játékos az elbocsátások miatt, az átlag mutató valóban javult.
OK, értem, hogy az átlaggal vannak gondok, mondja erre a kedves olvasó, de mi köze ennek a román gazdasághoz, amit a cikk elején említettem? Az igazság az, hogy nagyon is sok.
A Knick-játékosok elbocsátásánál használt két érték, a négyötöd és a kétharmad nem véletlen számok. Az első a magyar, a második a román foglalkoztatási mutató értékével egyezik meg, szinte tizedesre pontosan.
Mit mutat a kosárlabdás példa tehát nekünk? Tegyük első körben fel, hogy a magyar és román bérek teljesen megegyeznek, ha azonos képzettséggel és tudással akar valaki elhelyezkedni. Ekkor csupán az az eltérés, hogy míg Magyarországon öt emberből négynek van munkahelye (azaz 15-ből 12-nek), míg Romániában három emberből csak kettőnek (magyarul 15-ből 10-nek) azt fogja okozni, hogy a román átlagbér jobb lesz, mint a magyar.
Nem azért, mert többet keresnének, csak és kizárólag azért, mert ott egy jelentős nem túl jól képzett rétegnek nincsen munkahelye, így ők nem rontják le az átlagot.
Jobban vagy rosszabbul élnek emiatt a románok? Egyértelműen rosszabbul. Akiknek nincs munkája, bár azonos képesítéssel Magyarországon lenne, ők egyértelmű vesztesek. De vesztesek azok is, akik dolgoznak, hiszen nehezebb lesz nekik munkásembert találni, a családjukban nagyobb eséllyel lesz eltartandó munkanélküli, és az előzőek következtében fellépő szociális problémák az ő életükre is hatással lesznek.
Mindez akkor is így van, ha feltesszük, hogy adott pozícióban ugyanannyit keres valaki Romániában és Magyarországon. Ez azonban a valóságban sincs így, de jól mutatja ezt az átlagbérek eltérése is. Ehhez elég annyit tudni, hogy jövedelmek terén sokkal nagyobb különbségek vannak, mint profi kosárcsapatok dobószázalékában (ahol a legjobb játékos pontossága kb. kétszerese volt a legrosszabbénak).
Azaz a magyar és román foglalkoztatási mutatók eltérése a ténylegesnél sokkal nagyobb román átlagbért eredményezne akkor, ha a fizetések azonosak lennének a két országban.
A tanulság az, hogy átlagokat akkor lehet értelmes módon összevetni, ha a két sokaság összetétele nagyjából azonos. Ez a feltétel egyáltalán nem teljesül a magyar és a román munkaerőpiac tekintetében. Így a román átlagbér jelentős mértékben felfelé torzított a magyarhoz képest. Magyarán az a tény, hogy a vásárlóértéke közel azonos a magyar átlagbérével, azt jelenti, hogy mi magyarok nemcsak sokkal nagyobb eséllyel tudunk elhelyezkedni, de egyben jobb fizetéseket is kapunk.
A szerző az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője, a Budapesti Corvinus Egyetem docense
(Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán)
***
Ezt is ajánljuk a témában
Az új etyeki egészségháztól valószínűleg a legmegátalkodottabb mindenszarista is el lenne ájulva, ha Burgenlandban bukkanna rá. Francesca Rivafinoli évértékelője, II. rész.
Ezt is ajánljuk a témában
Mi a közös a vizslási fejlesztőszobában, a győri robotcellában és a ceglédi sgrafittóban? Hogy valószínűleg egyikről se hallottunk a Facebookon. Francesca Rivafinoli évértékelője, I. rész.
Ezt is ajánljuk a témában
Vajon mennyire veri át a híveit az, aki Angliában gúnyolódva hanyatlónyugatozik, azt sugallva, hogy ott minden rendben – Magyarország ellenben mindjárt összeomlik? Francesca Rivafinoli írása.
Ha találnak a helyére egy másik szakembert, minden további nélkül távozna a posztjáról.
Két nő, két külön világ. Az egyik a gyökerekből indult, hogy új értelmet adjon a hagyománynak. A másik a bizonytalanságból, hogy megtalálja önmagát. Különböző utak, mégis összeköti őket valami.
Stratégiai együttműködés jött létre a Belügyminisztérium és az MCC között a közneveléshez kapcsolódó kutatások, valamint a tehetséggondozás erősítése érdekében.
A Puskás-díjas támadó összekülönbözött az edzőjével, nem kizárt, hogy a következő napokban klubot is vált.
Jobban bíznak Orbán Viktor kormányában, mint bármelyik más intézményben vagy szervezetben.
„Összességében megállapítható, hogy a magyar és a román érdekek az energia területén teljes mértékben egybevágnak, így szorosan együttműködünk ennek mentén a jövőben is” – írja Szijjártó Péter.
A portugálok és az írek elleni mérkőzést összesen több mint 110 ezren tekintették meg a helyszínen.
„A kezelés nulladik lépése az egymás irányába tanúsított értő figyelem, amely tiszteletteljes és empatikus!” – hívta fel a társadalom figyelmét Hal Melinda.
