Új bejegyzéssel jelentkezett Facebook-oldalán Deák Dániel, amelyben azt írja: bizonyítékok vannak arra, hogy a balos kutatók összehangolják lépéseiket és Magyar Péter politikai elvárásainak megfelelően publikálják a manipulatív számaikat. Az elemző szerint
a két héttel ezelőtti 64 százalékos Fidesz-győzelem az időközin felborította Magyar Péter eredeti tervét,
el kellett halasztani a hatalmas előnyét vizionáló számsor publikálását, hiszen teljesen nevetségessé tették volna magukat. Deák Dániel úgy látja, a múlt hétre tervezett manipulált számokat végül kedden publikálta az IDEA intézet, miután Magyar Péter ezt megkövetelte tőlük.
„De nézzük csak a tényeket, nem a levegőbe beszélek!
Direkt kigyűjtöttem, hogy az elmúlt fél évben az adatfelvétel vége és az adatok publikálása között mennyi idő telt el a balos IDEA Intézetnél. Nos, bejöttek az információim: tavaly nyár óta a mostani volt az első olyan kutatás, amit nem hoztak ki az adatfelvétel utáni héten!