Bekeményített Szijjártó: Zelenszkij minősíthetetlen, Borrell pedig egy óvodás szellemi színvonalán áll

2024. július 19. 14:55

„Ezt nagyon nehezen tudom elfogadni, feldolgozni és türtőztetni magamat, hogy ne használjak durva kifejezéseket” – jelentette ki a külügyminiszter.

2024. július 19. 14:55
null

Nyitókép: Photo by Attila KISBENEDEK / AFP

Sajnálatra méltó Joseph Borrell európai uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő szervezkedése a soros magyar elnökség tervezett programjának aláásására, különösen most, amikor a kontinens súlyos válságokkal néz szembe – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, hogy

nem kapott olyan levelet Josep Borrelltől, amelyben Brüsszelbe hívnák meg külügyi tanácsülésre augusztus 28-29-re, épp akkorra, amikor a magyar elnökség is informális találkozót tervez Budapesten.

„Hallottam, hogy a főképviselő úr próbált szervezkedni. Nem csodálom, én végigkísértem az elmúlt öt éves főképviselői karrierjét, amely az európai külpolitika egyik legkudarcosabb időszaka volt. És hogyha küldött volna ilyen tartalmú levelet, akkor én valószínűleg egy homokozó lapátot küldtem volna vissza neki,

mert körülbelül ez ilyen óvodás szellemi színvonal, hogy most én hívom össze a barátaimat, vagy te hívod össze”

– jelentette ki.

Volodimir Zelenszkij kijelentéseire is reagált a magyar külügyminiszter

A miniszter Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentéseire is reagált, és hangsúlyozta, hogy ezrek halnak meg napi vagy heti szinten a szomszédos országban, tízezerszámra menekülnek az emberek, és a két ország közötti határon olyan jelenetek zajlanak, mint régen az NDK-ban, a határőrök visszatartják a kijutni próbálókat.

„Mind láthatják azokat a videókat, ahogyan az ukránok soroznak. Nagyon érdekes, hogy ezen a Nyugat nincs felháborodva, s hogy az NGO-k még nem verik az asztalt. Nagyon érdekes, hogy azok, akik emberi jogokról szoktak beszélni, most hallgatnak” – sorolta. „És itt vagyunk mi, akik hajlandók és elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy beszéljünk arról, hogy békét kell teremteni,

és akkor Ukrajna elnöke ilyen minősíthetetlen szavakkal illeti a magyar miniszterelnököt”

– mondta.

„Ezt nagyon nehezen tudom elfogadni, feldolgozni és türtőztetni magamat, hogy ne használjak durva kifejezéseket. De a helyzet az, hogy ezt a békemissziót mi folytatni fogjuk, mert ha nem sikerül békét teremteni hamarosan, akkor (...) az eddiginél is brutálisabb jelenetek történhetnek a frontvonalon, az eddiginél is nagyobb lesz az eszkaláció veszélye, és akkor (...)

nehogy egyszer csak azt lássuk, hogy egész Európa lángba borul

– tette hozzá.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 456 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
falcatus-2
2024. augusztus 29. 15:01
"És hogyha küldött volna ilyen tartalmú levelet, akkor én valószínűleg egy homokozó lapátot küldtem volna vissza neki,mert körülbelül ez ilyen óvodás szellemi színvonal, hogy most én hívom össze a barátaimat, vagy te hívod össze” Nagyon elkésett! jóval korábban kellett volna nevén nevezni a gyereket.
falcatus-2
2024. augusztus 29. 14:59
Egy átoperált óvodás: "Rendszerváltás óta eltelt 35 év, Péter, lehetett volna az orosz-olaj függőségen segíteni..." Lehetett volna, de senki nem akart. Se Horn, se Gyurcsány. Sőt a balfenék eladta a gáztározókat és a MOL-t is. És miért kellett volna fölrúgni egy tisztességes, korrekt, hosszútávú biztonságos üzletet? Csak azért, mert valakik ideológiai érdekek, remélt geopolitikai hasznok mentén gyűlölik az oroszokat?
alfonzo
2024. július 24. 12:39
Óvodás szinten van a spanyol, de annak is a legalján
recipdoki
2024. július 23. 06:27
Rendszerváltás óta eltelt 35 év, Péter, lehetett volna az orosz-olaj függőségen segíteni, te tudod a legjobban. 35 évből eddig 18 évig voltatok ti kormányon, és az utóbbi 20 évben annyi EU pénz ömlött az országba, hogy abból a Neptunuszról is lehetett volna aranyból másik vezetéket építeni, te pöcs. Dehát elloptátok,. Putyin elé meg betérdeltetek, így a függőség nem csökkent, hanem nőtt. A többi mondandód szóra sem érdemes, egy diplomáciai katasztrófa, amit csináltok, gúnyolódsz, mutogatsz, ugatsz olyan országoknak, akikhez képest láthatatlanul kis szar vagy. Mindezt Oroszország seggéből kiabálva teszed, akiknek évek óta feltétel nélküli szolgái vagytok az EU-ban, te jawohl-nemzet, te.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!