Az elmúlt hetekben átélt találkozásokra és kapcsolódásokra mind-mind ajándékként tekintettem. 2024 Adventjében könnyek helyett élményeket kaptam.
Nyitókép: Pixabay
Igencsak különleges adventi időszakot tudhatok magam mögött, melynek minden napján részem volt valami lélekmelengető csodában, találkozásban. December 1-jén, advent első vasárnapján, az egyházi év kezdetén kolleganőm hívására a pasaréti templomban vehettem részt egy ünnepi misén, melyet zsolozsma előzött meg. Már a templom milliője is megérintett, hát még az ott hallottak.
De ez csak a kezdet volt. Borbála napján életemben először találkoztam Joulupukkival, a lappföldi Mikulással, munkám során pedig olyan önkéntes szervezetekkel is összesodródtam, amelyek évről évre tízezrek karácsonyát teszik akcióikkal szebbé és meghittebbé. Szent Miklós napja pedig egy feledhetetlen zenei élménnyel és megannyi új ismeretséggel gazdagított. Sőt, még egy cigányul elmondott áldást is kaptam. Aztán a bronzhétvégén a szegedi Dóm tér fényei után hazafelé személyesen is megismerhettem Csorváson azt az urat, aki minden évben október végétől már azon serénykedik, hogy az ünnepi időszakra karácsonyi házzá varázsolja az otthonát. A kapuja pedig tárva-nyitva áll kicsik és nagyok előtt egyaránt. Derűje valamivel a 70 felett is magával ragadó. Jóleső érzés volt hallgatni, hogy önzetlenül dekorál, újít és kreatívkodik, mert mint kiemelte,
az teszi boldoggá az év ezen időszakában, hogy látja a gyerekek, de még a felnőttek arcán is az elcsodálkozást.
Továbbá volt szerencsém egy pszichológusprofesszorral is beszélgetni, aki kijelentéseivel amellett, hogy még inkább segített ráhangolódni az ünnepekre, tudtán kívül iránymutatást adott ahhoz, hogy legyen erőm egy hónapok óta húzódó konfliktust rendezni, és régi-új mederbe terelni egy kapcsolatot.
Az ezüsthétvégét Ákos lemezbemutató koncertje koronázta meg, ahol még inkább megérintettek azok a dalok, amelyek az értékeink védelméről és a kapcsolataink fontosságáról szólnak, mint a Fel a szívekkel!, az Ember maradj, az Utolsó békeév vagy A tükör. S még a Golgotát nem is említettem,
melynek az a sora, hogy „Ha tántorulnék, el nem ereszt / Nincs más támasz, mint a kereszt!” azóta is sűrűn-sűrűn eszembe jut,
akárcsak az a kép, amely a zene alatt a szemünk elé tárult a Csillagkaput idéző installáció mögötti kivetítőn.
Mindezek után következett az aranyhétvége, mikor útnak indultam Lengyelország téli fővárosába, Zakopanéba. Immáron három éve nem telik el úgy advent, hogy ne töltsek el egy napot ebben a hegyek ölelésében meghúzódó csodavilágban, amely még mindig képes újabb és újabb arcát mutatni nekem. Miközben még szlovák földön kanyarogtunk a városka felé, azon tűnődtem el, hogy a magas hegyek közötti utak mindig mélyebbre visznek. Gondolkodásra késztetnek: honnan jövök, kik voltak az őseim (akik vélhetően évszázadokkal ezelőtt hagyták el a déli, délkeleti lengyel vajdaságok egyikét), illetve hova tartok, jó úton járok-e.
Az égbe törő csúcsok között egyszerre érzem azt, hogy apró és esendő vagyok, de mégsem vagyok egyedül.
S minderre csak rá-ráerősítettek a hétvégén a kopár sziklákról vagy templomok elöl váratlanul rám meredő keresztek, amelyek ahelyett, hogy megriasztottak volna, inkább csak azt üzenték: nincs mitől félnem, a hitem mélyebb megélése nem gúzsba köt, hanem szabaddá tesz.
De még nem volt vége a megható, szívet emelő események sorának. Aranyvasárnap hóesésben érkeztem meg az Operába, ahol egy rendhagyó, modern darabot, az Artabant nézhettem meg a munkatársaimmal, bekötött szemmel, nyugágyban fekve! A három napkeleti bölcs történetét jól ismerjük, de a negyedik királyról, Artabanról sokan elfeledkeznek. Ő volt az a mágus, aki ugyan lekéste a kisded köszöntését, de utána egész életében Jézust kereste. A történet szerint az egyik drágakővel – amit a kis Jézusnak szánt volna – segített egy hajlék nélkül maradt családon, évekig gyógyító volt egy faluban, majd Jeruzsálembe ért, ahol az egyik keresztre feszített lator özvegyét szánta meg a második kővel, míg a harmadikkal pedig Veronikát váltotta ki a fogságból, akit azért akartak meghurcolni, mert a Megváltó követője volt, és kendőjén, melybe Jézus az arcát törölte, miközben a kálváriáját járta a kereszttel, megjelent a halálra ítélt Isten fiának arcképe. Jó cselekedetéért Artabanhoz került a kendő, aki azt simogatva, már-már az őrület határán azon kesergett, hogy értelmetlen volt az élete. Azonban az ekkor már feltámadt Jézus megjelent előtte, és megnyugtatta, hogy
azzal, hogy más kisdedeken és elesetteken segített, az ő útját járta.
Így a bölcs nyugodtan adhatta vissza lelkét teremtőjének.
Bár a valótól, a kézzel foghatótól elrugaszkodottnak hathat, de
azt éreztem az elmúlt hetekben, hogy folyamatosan kapom „föntről” az üzeneteket, hogy a kutatásom, útkeresésem nekem sem hiábavaló.
Nem egyszer rázott ki a hideg, mikor a semmiből elém került egy galambtoll vagy a buszon magam elé tekintve egy bibliai idézet tárult a szemem elé János evangéliumából, mely így szólt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet – válaszolta Jézus. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam”. S a különféle interjúkban és beszélgetésekben elejtett, szívig hatoló mondatokat pedig dolog lenne felsorolni. A fenti élményekre, találkozásokra és kapcsolódásokra mind-mind ajándékként tekintettem. Így a minap mikor megkérdezték tőlem, hogy mit kértem a Jézuskától, nem is tudtam választ adni.
Egy szó mint száz: ez az advent kárpótolt minden nehézségéért, és jócskán feledtette a tavalyi év végét, mikor bizonyos körülmények miatt vérző szívvel kellett magam keresztültuszkolni az ünnepen.
2024-ben könnyek helyett olyan megéléseket kaptam, amelyekből tudok töltekezni, és lelkesen vághatok neki a 2025-ös évnek.
A fenti gondolatok után pedig nem maradt más, minthogy áldott, békés karácsonyt kívánjak minden olvasónknak!
***
Ezt is ajánljuk a témában
A szolgálatok közlése szerint a nehéz időszakokban még többen csatlakoznak soraikba. Erre volt példa a vörösiszap-katasztrófa, az ukrajnai háború kitörését követő menekülthullám vagy idén ősszel a dunai árvíz.
Ezt is ajánljuk a témában
Platina lemezzel és a múlt árnyaival vagy éppen fénylő szikráival Ákos lett Ákos előzenekara, hogy végül egy angyalnak monumentumot állítva a Metropolis épüljön fel.
Ezt is ajánljuk a témában
Advent idején elindulnak a magyarok a városka felé, ugyanis a Magas-Tátra ölelésében megbúvó település még hóval és igazi téllel kecsegteti az odalátogatókat. Csender Levente írása.
Hol marad a vízió, és mi lesz a nagy ígéretek teljesítésével? Kovács András írása.
A Merz-kormányzat látványosan igyekszik valamiféle pozitívummá keretezni a katasztrofális hírt.
Az influenszer-kormányzás első jelei nem sok jót ígérnek. Vajon az abortusz ügyében is enged a liberálisoknak a kormány? És amennyiben igen, mi lesz erre a konzervatív szavazók válasza?
Egyre többen erősítik meg az információt.
A számok magukért beszélnek.
Orbán Viktor számára a jelenleg legkisebb veszteséget eredményező megoldás a lengyel Kaczynski-modell.
Drasztikusan felgyorsultak az események.
A köztársasági elnök elítélendőnek nevezte Oroszország akcióját, és kiemelte, Magyarországnak egyenlőre nincs információja személyi sérültekről.
„Nem ez volt az első eset a választás óta” – fogalmazott a fideszes politikus.
