Nyitókép: Facebook
„...akkor a szoboremelés előtt újdonsült hívei tartoznak neki egy fontos gesztussal. Anélkül ugyanis nem lehet hiteles a politikusi életműve előtti tisztelgésük.
Ha Csurka István a viharokat kavaró »igazságaival« a globális hálózatokról, Amerikáról, a nyugati világról, Soros Györgyről, a fenyegetett nemzeti szuverenitásról csak megelőzte a korát, akkor a túlélő kortársak ma önvizsgálat, a saját szerepükkel való szembenézés nélkül nem emelhetik képletesen a pajzsukra.
Amikor Csurka szembefordult az antalli MDF-fel, meglovagolva a féloldalas rendszerváltás miatti csalódottságot, a mai jobboldal táborából nem sok követőre talált. Az akkori kormánypárti sajtó ellene fordult, hiszen az MDF vezette koalíció pozícióját, parlamenti többségét fenyegette a radikális politikus és új mozgalma. A kilencvenes évek első felének Fidesze pedig ellenséges volt vele, liberális, Soros által egy időben bőkezűen dotált pártként magától értetődően. Ennél fontosabb, hogy a Fidesz gáncsolt a legkövetkezetesebben mindenfajta kárpótlást, történelmi igazságtételt. Vagyis gátolta, hogy a rendszerváltás a társadalom mélyrétegeit is elérje, s ezzel hozzájárult ahhoz, hogy a társadalom növekvő elégedetlenséggel élje meg az átalakulást. Amit abban a történelmi pillanatban elmulasztott a magyar politika, azt később már nem is nagyon tudta megvalósítani.
Aki egyik nap Csurka István szellemi, politikai örökösének tekinti magát, s arról beszél, hogy rosszul időzítve, túl korán mondott ki fontos dolgokat, a másik nap nehezen hirdethet zéró toleranciát az antiszemitizmussal szemben. Az örökségnek ugyanis a zsidóság befolyásáról szóló szalonképtelen gondolatok is a részét képezik.