Call of Duty: Black Ops 6: minden idők egyik legköltségesebb háborúja
Évről évre megújul a csatamező, miközben milliók hagyják ott a fogukat, de ebben az esetben senki nem foglalkozik a temetetlen és névtelen halottakkal.
2007-ben egy kis stúdió kultikus játékot teremtett, mely a nyolcvanas évek egyik legnagyobb európai katasztrófájából táplálkozott – végül "csak" 17 évet kellett várni a tényleges folytatásra.
Nyitókép: GSC Game World, Pripjaty, S.T.A.L.K.E.R. 2
Azért nem volt egyszerű szülés, meg kell hagyni. Hiszen a két, önmagában is futtatható kiegészítő, a Clear Sky és a Call of Pripyat után a rajongók régóta szerettek volna egy igazi második rész képében visszatérni a Zónába, hogy ismét megelevenedjen a Piknik az árokparton. Csernobil átka helyett azonban a 2022-ben kirobbant orosz-ukrán háború sújtotta leginkább a fejlesztőket, akik végül Kijevből Prágába költözve fejezték be a munkát. Persze egy ilyen kultikus játékot folytatni eleve nem egyszerű, hiszen az elmúlt években nagyot változott a játékipar.
Ma már egy régi Gothic vagy S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl a maga esetlenségeivel nem biztos, hogy hasonló státuszba kerülne, mint annak idején, így a fejlesztőkre is nagyobb felelősség hárult.
Ezt is ajánljuk a témában
Évről évre megújul a csatamező, miközben milliók hagyják ott a fogukat, de ebben az esetben senki nem foglalkozik a temetetlen és névtelen halottakkal.
Az mindenesetre biztos hogy a Heart of Chornobyl érkezését még így, az eltelt évek és a nehézségek ellenére is sokan várták. Ráadásul az új Microsoft Flight Simulator mellett sikerült az év végére még egy izgalmas konzol-exkluzív címet biztosítani az Xbox-tulajoknak. És hogy megérte-e a várakozás és az exkluzivitás? A második rész méltó a S.T.A.L.K.E.R. hírnevéhez? Igen is meg nem is. De nézzünk az anomáliák és mutációk mögé, hogy meglássuk a radioaktív igazságot.
Sok minden változott az eredeti cselekmény óta. A Zóna ugyanis a tisztulás folyamata helyett a pusztulás útjára lépett. Egy újabb robbanás következtében a környék lényegében még rosszabb, mint volt, sokkal több veszély leselkedik az emberekre és egyéb élőlényekre, egy rendszeresen bekövetkező eseménynek hála pedig érdemes ismerni a különböző menedékeket, mert akit a szabadban talál a radioaktív cunami, az ott is marad.
Emiatt aztán kimondottan kockázatos vállalkozás a környéken lófrálni, de a főszereplő Skifnek úgy tűnik, megéri megbízói számára méréseket végezni, még úgy is, hogy a különböző frakciók, mutánsok és megszállottak nehezítik az életét.
Maga a Zóna ugyanis nem változott olyan sokat. Itt folyamatos a veszély, akár ellenfelekkel kell megküzdeni, akár a mostohakörülmények okozta kihívásokkal. Mindehhez pedig természetesen egy történet is dukál, de az a helyzet, hogy nem a hosszúra nyúlt sztori miatt marad emlékezetes a második rész. Persze megyünk, intézzük a méréseket, majd felkutatjuk azokat, amik meglopnak minket, de nem ez az oka annak, hogy végül 30-50 óra után is nehezen hagyjuk ott a Zónát. Hanem maga a Zóna.
Arkagyij Sztrugackij és Borisz Sztrugackij 1972-es, itthon csak 1984-ben megjelent regénye, a Piknik nemcsak megelőzte a korát, de kiváló alapanyagnak is bizonyult a Csernobil-nemzedéknek. Míg egy konkrét feldolgozás (Csernobil-sorozat) természetesen megmaradt a realitás talaján, ahogy a Call of Duty is normális helyszínként hivatkozik Pripjatyra, addig a fiktív műfajok előszeretettel alkalmaznak mutánsokat és anomáliákat. Így az első S.T.A.L.K.E.R. is, amely kisebb-nagyobb hibái és kelet-európai bája ellenére pont emiatt lett akkora siker, miközben sokan imádták a rendszerét, amely változó viszonyaival elhitette a játékosokkal, hogy egy egyedi világot járnak be.
És nyugodtan mondhatom, hogy a második epizódot, vagy éppen modern verziót is pontosan ezért lehet szeretni, félni és felfedezni.
Persze meglepő volna, ha a játék tökéletesen működne. Az első napoktól kísérik hibák (bugok) és mindenféle anomáliák, emellett kicsit döcögős, nehézkes, ahogy elsőre a tárgymenedzsment is körülményes. Mégis, olyan varázsa és hangulata van a GSC Game World akció-kalandjátékának, hogy már amiatt megéri belevágni.
Ezt is ajánljuk a témában
A kilencedik művészet fogalmába sok minden belefér, keretei sok mindent elbírnak, így a felnőttesebb témákat és olyan tragédiákat is, amiken egy egészséges felnőtt is elborzad.
Vándorlunk, gyűjtögetünk, harcolunk és túlélünk, közben egyre több érdekes karaktert megismerve, véletlenszerű és előre eltervezett eseményeket átélve. Az egésznek van egyfajta bája. Hozzá kell azonban tennem, hogy az elvörösödő égboltban és az azt követő fejleményekben viszont éppen úgy semmi báj nincs, mint a láthatatlanná váló mutánsokban.
A Dmitry Glukhovsky regényeiből készült Metro-játékok azért feladták a leckét. Pláne, hogy ugyan a Metro 2033 és folytatása még csőpályás akciójáték volt, a harmadik epizód szakított ezzel a hagyománnyal, hogy lényegében nyílt világra váltsa a szűk járatokat. Ezután eleve fel kellett kötniük a gatyát az ukránoknak is, ami... nos, csak részben sikerült. A S.T.A.L.K.E.R. 2 ugyanis nem kifejezetten szép, nem is kimondottan kiemelkedő videójáték, hiszen kicsit elmaradott és akad vele probléma.
A GSC Game World kultikus videójátékának régóta várt folytatása
Ettől függetlenül mégis olyan az atmoszférája és a világa, hogy nehezen tudnék bárkit is lebeszélni róla, pláne azokat, akik az elsőért és kiegészítőkért odavoltak. Lényegében ez is egy kicsit múltidézés, új keretek között. Sok felfedezéssel; néhány kimondottan látványos és izgalmas helyszínnel; olyan fegyverekkel, hogy néha inkább az öklömet használnám; mellé pedig állandó veszélyérzettel. Mert a sugárszennyezés bizony nem játék, és ezt a mutánsok bizonyítják a legjobban.
No és persze az anomáliák. Csernobil. Pripjaty. A Zóna – ami mindig tárt karokkal vár.
Ezt is ajánljuk a témában
Megszokott dolog, hogy a woke ideológia és a genderlobbi kifejezetten károsan hat egy kultúrtermék megítélésére, mégis akadnak olyanok, akik mindenáron letolnák az ember torkán a propagandát. Böjtös Gábor írása a Dragon Age: The Veilguard nevű videojátékról.