Musk nyomába ered az űrprogramjával Magyarország

2024. november 20. 16:45

Saját műholdprogramot indít a 4iG.

2024. november 20. 16:45

Nyitókép: Indul a magyar űrprogram.

Husat néven saját műholdprogram lesz Magyarországon: egy geostacionárius pályán keringő, valamint további nyolc, alacsony föld körüli pályán keringő műholdat tervez 2032-ig felbocsátani, pályára állítani és üzemeltetni a 4iG Űr- és Védelmi Zrt.

Ez a legnagyobb, magánkezdeményezésben megvalósuló műholdprogram Magyarországon és a kelet-közép-európai régióban is 

– összegzett Sárhegyi István, a cég vezérigazgatója a Telex beszámolója szerint. A tervek szerint a 4iG nemsokára megépülő martonvásári létesítményében mindent tudnak majd, ami egy műhold tervezéséhez, összeszereléséhez kell, valamint a csoporton belül kiépülnek a műholdak működtetéséhez és az adatok elemzéséhez szükséges kompetenciák.

Ezt is ajánljuk a témában

„A cél az, hogy a tervezés fázisától kezdve a gyártáson és az integráción a tesztelésig, majd pedig az üzemeltetésen át egészen az adatfeldolgozásig és annak értékesítéséig mindent lefedjünk, egy dolgot kivéve, a felbocsátást” 

– mondta Sárhegyi. A 4iG ezzel teljes körű földmegfigyelési és műholdas kommunikációs szolgáltatóvá akar válni. A cég januárban jegyeztette be az űripari vállalkozását, a holding célja, hogy globális piacra lépjen az űriparban, a dróngyártásban, a drónvédelemben és a digitalizációs szolgáltatásokban.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vandor-58
2024. november 21. 05:24
Műholdat építhetűnk az még oké, de hogyan juttatják földkörüli pályára az már nagy kérdés.
cccbasatu
2024. november 20. 19:51
Magyarország a végletekig eladósodott,és nincs egy kanyink sem! Miből akartok ti műholdakat építeni és a világűrbe juttatni ,ti csak szarrá tudtok mindent változtatni idióták!Ílyen hülye dumát még a leg edzettebb fidesznyik birkák sem legelik be!
mi-egy-nagy-vibralo-tojast-hasznalunk-2
2024. november 20. 18:10
Hát.. a 4iG árfolyama nem lendült meg a nagy hírre.. bár forgott a papír.
Akitlosz
2024. november 20. 17:51
Az a hasonlóképpen beharangozott Sólyom légitársaság is de szépen repked! mandiner.hu/belfold/2013/11/korozik-a-solyom-uj-tulajdonosat
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!