Elbúcsúzott Magyarországtól a Sum 41: méltó lezárása ez a fiatalkornak

Nyitókép: Jean-Christophe VERHAEGEN / AFP

Egyszer minden véget ér a mondás szerint, ez a vég pedig a Sum 41 életében most jött el, mikor egy búcsúturné keretében köszöntek el a rajongóktól. A zenekar Budapestet most kedden búcsúztatta el. 

Hatalmas karriert járt be a kanadai rockzenekar, amely egy ontariói garázsból indult el, ahol az alapítók először még csak lejártak zenélni, majd később nekiláttak saját számokat írni. Az iskolai fellépések és házibulik mellett az első nagyobb siker a méltán híres Fat Lippel érkezett meg, ami egyből a slágerlisták élén landolt. Bár hosszú út vezetett el a búcsúturnéig, a vég nem most először közelítette meg a 28 éve aktív zenekart, ugyanis a frontembert, Deryck Whibleyt, konkrétan egy korty ital választotta el a haláltól. Az évek során többen elhagyták a bandát, aztán akadt olyan, aki visszatért, voltak új igazolások, mindig nagy volt a sürgés-forgás, de a stabilitás végül Whibley gyógyulása után köszöntött be, az elmúlt 8-10 évben. 

2016-ra minden összeállt: a csapathoz csatlakozott Frank Zummo, aki Travis Barker (Blink-182) mellett korunk egyik legjobb dobosa; visszatért Dave Baksh gitáros; Tom Thacker gitáros is teljesen beilleszkedett – és ezzel új lendületet vett a kanadai banda. Megjelentették a 13 Voices nevű albumot, majd világturnéra indultak, melynek keretében felléptek a Sziget Fesztivál nagyszínpadán is, majd rá egy évre visszajöttek a Budapest Parkba, ahova két év múlva ismét ellátogattak. Szerencsére a banda nagyon szerette a magyar közönséget, nem hiába jöttek el az azóta megboldogult Volt Fesztiválra is, majd rá pár hónapra a Simple Plannel közösen a Papp Lászlóba. 

A keddi búcsúkoncert is méltó volt a zenekarhoz: elképesztő profi módon művelték a szórakoztatást, ami viszont sok újdonságot nem tartalmazott, hiába jelent meg új búcsúalbumuk. Ez a koncert most leginkább arról szólt, hogy a közönséggel még utoljára elénekeltessék a klasszikusokat. Természetesen semmi okunk a panaszra, pár pillanat alatt eltelt a két óra, nem volt átöltöző-szünet, nem pihentek, folyamatosan nyomták a zenét. 

Kevés zenekar annyira szerethető, mint a Sum 41, mivel érezni rajtuk, hogy szívből zenélnek és belül ők még mindig azok a tengerentúli gimik, mint akiket láttunk anno az In Too Deepben őrültködni. Kaptunk exkluzivitást is, ugyanis Whibley a koncerten elmondta, hogy van egy dal, amit eddig sosem játszottak, azonban a mostani turnén előszedték. Ez volt a Noots, amire az első sorokban az elmúlt idők legnagyobb pogója kezdődött. Whibley később elmesélte azt is, hogy a Fat Lip klipjében látható gitár van nála, ami éppenséggel élete első gitárja, és amit 2003-ban elloptak tőle és csak nemrég került vissza hozzá. A közönség érthetően még nagyobb lelkesedéssel fogadta az ezzel a hangszerrel eljátszott klasszikust, a Walking Disastert. 

De egyszer minden véget ér: bár a Sum 41 profi zenekar és bármiféle hiba nélkül hozták a megszokott hangulatot és zenét, ők sem gimisek már és elfogytak, amit a rengeteg turné és végtelen zeneírás mellett valahogy megért az ember. Sajnos mi sem vagyunk már gimisek, de legyünk boldogok,  amiért jó fiatalkorunk volt, és mi a Sum 41-t gyászoljuk, nem pedig évekkel ezután valamelyik nyálas, autotune-os popénekest, mikor visszavonul. 

De azért pár év pihenés után újra nyomhatnának egy turnét.