Magyarországnak üzent a Budapest utcáin „akciózó” szélsőbalos olasz aktivista

2024. október 21. 12:02

A mentelmi joggal szabadult Ilaria Salis ismét a „diktatúrára” panaszkodott.

2024. október 21. 12:02
null

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP

A Corriere della Sera online felületén megjelent cikk szerint Ilaria Salis Torino városában panaszkodott a magyar börtönkörülményekről.

A szélsőbalos aktivista szerint Budapesten szörnyű börtönkörülményeket tapasztalt meg. „Találkoztam lányokkal, akiknek orvosi segítségre és teljesen más típusú szállásra volt szükségük” – mondta

Ezt is ajánljuk a témában

A legtöbb ember kisebb bűncselekmények miatt van börtönben, ugyanakkor találkozott olyan hátrányos helyzetű emberekkel, akik a társadalom peremen élnek és – legalábbis szerint – önhibájukon kívül kerültek börtönbe. 

Konfliktus nélkül nincs demokrácia. A harcok nem szűnnek meg

– hangzott el többször a szélsőbalos üzenet.

Ezt is ajánljuk a témában

Ilaria Salis, EP-képviselő látogatást tett a torinói szociális központban és börtönben, de ez a jobboldalról
vitákat váltott ki a városban – közölte az online cikk.

Mint a Mandiner is megírta: Ilaria Salis Magyarországra – egy szélsőbaloldali banda tagjaként –  találomra járókelőket vertenek össze Budapest utcáin. Az európai zöldek viszont az Európai Parlamentbe menekítetté, így a mentelmi joga miatt szabadon kellett engedni az előztes letartóztatásból. Azóta Strasbourgban szidja Magyarországot – a képmutatásra Orbán Viktor is felhívta a figyelmet.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Szijjártó Péter

Facebook

Idézőjel

Két olasz esete az „igazságszolgáltatással” és az európai baloldali mainstreammel.

 

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
irmag2
2024. október 21. 14:30
Miért nem kérjük ki ennek is a mentelmi jogának felfüggesztését? A videók nem adnak kellő bizonyítékot?
sober
2024. október 21. 14:25
aljas mint minden kummunista!
Obsitos Technikus
2024. október 21. 14:21
Csak óvatosan üzengessen az elvtársnő, még valaki erős felindulásból meglapátolja.
yakasin-batu
2024. október 21. 14:18
Ki kellene vinni az ilyet Észak-Koreába tanulmányútra. Azután mondja el a kommunizmusról, meg a körülményekről a véleményét, már ha túléli...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!