Tudomány és vallás, tények és elméletek, lyukak és Isten, hitek és bizonyosságok. A fókuszcsoportos Nagy Ádám szétszedi Tudóslányt, mi nekiesünk Nagy Ádám mondásainak.
Fotó: képernyőkép
A kereszténység és a természettudomány viszonyáról értekezik a fókuszcsoportos-jólvanezígyes Nagy Ádám a Tudóslány podcast kapcsán, ami az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Líceum TV-jének YouTube-csatornáján működik. Ádám podcastjára a Qubiton válaszolt két tudományfilozófus, lényegében rossz tudománykommunikációnak nevezve a Nagy Ádám-féle megközelítést
mégpedig a tudomány védelmében, mondván: annak nincs szüksége vallásellenességre.
Én inkább Nagy Ádám néhány felvetésére szeretnék reagálni egyrészt a kereszténység és természettudomány viszonyára vonatkozóan, másrészt a tudomány természetével kapcsolatban, kitérve az úgynevezett tények mivoltára, meg az áltudományokra is – no meg arra, hogy mi az, hogy hiszünk valamiben. Az egész Nagy Ádám-féle elemzésben a szokásos tudomány-vallás dichotómián túl sokkal érdekesebbek a tudomány jellegére vonatkozó előfeltételezések.
Nagy Ádám azzal indít, hogy nem hisz az áltudományokban, konkrétan a családállítást említve; sőt, ha ő valamire háklis, azok az áltudományok. Majd az áltudományról a hitre kerül át a hangsúly: „hiszek-e”, hát nem tudományról van szó? Értik,
a tudományban nem hiszünk, hanem… hanem… elfogadjuk igaznak? De az nem „hivés”?
A hétköznapi szóhasználatban a „hivés” valamiben vagy valakiben – nos, elég széles jelentéssel bír. Mondhatnám, hogy máshogy hiszünk a tudományban, mint ahogy a keresztény hívők hisznek. De itt Nagy Ádám kifejezetten a vallásos hívőség értelmében használni a hinni fogalmát. A tudósok álláspontját elfogadjuk, mert hiszünk nekik, mivel ők a tudományos tekintélyek. Nem nekünk van valamire bizonyítékunk, hanem nekik. Szóval
mégiscsak hiszünk a tudományban, azaz elfogadjuk a tudományos tekintélyek állításait.
Nagy Ádám többször kiakad azon, hogy a tudományban való hitet hitnek nevezik.
Ha valaki azt mondja, oké, de ez nem ugyanaz, mint elfogadni vallási tekintélyek állításait, akkor értem, mire gondol, de ide hoznám Nyirkos Tamásnak, a Pázmány és az NKE filozófiaprofesszorának legújabb, nemrég bemutatott kötetét, a Szekuláris vallásokat, amiben konkrétan vallásnak nevezi a tudományt, pontosabban nem a tudományt önmagában, hanem a szcientizmust, a tudományhivést.
Mint Nyirkos írja: „Azt mondani, hogy a tudomány olyan, mint egy vallás, a legnagyobb sértés, legalábbis azok számára, akik a tudományt a tiszta racionalitás birodalmának vagy az emberiség a vallási babonák alóli felszabadítása eszközének tekintik. Az a tény azonban, hogy a tudomány számos világi vallás narratívájának része (humanizmus, marxizmus, különböző típusú ateizmusok, gazdaság vagy ökológia) felveti a gyanút, hogy
a tudományba vetett hit maga is egy (talán még átfogóbb) világi vallás lehet.”
Egy másik könyv, ami a tudományellenes egyház mítoszát kezdi ki (Gerard M. Verschuuren: The Myth of an Anti‑Science Church: Galileo, Darwin, Teilhard, Hawking, Dawkins), úgy definiálja a szcientizmust, hogy: „A szcientizmus többnyire tudománynak álcázott világlátás vagy ideológia. Úgy prezentálja a tudományt, mint valamiféle mindenható istenséget, ami előtt tiszta imádattal meg kell hajtanunk a fejünket. A szcientizmus dogmatikus hit, puszta meggyőződés – az a meggyőződés, hogy a tudomány az egyetlen és csak egyetlen módszer, amivel magunkról és a minket körülvevő világról megbízható tudásra tehetünk szert.”
Nyirkos Tamás is arra utal a vonatkozó szócikkben a Szekuláris vallásokban, hogy akkor lesz tudományvallás a tudományból, amikor nem pusztán a fizikai világ vizsgálását tekintjük a feladatának, hanem az élet értelmét is a tudomány által keressük. Ő úgy fogalmaz: „A szcientizmus – az a hit, hogy a tudomány meg tudja oldani pont azokat a problémákat, amiket a filozófiai és vallási rendszerek nem tudtak – nemcsak transzcendens, hanem szükségszerűen eszkatologikus hit is. A tudomány ünneplése, mint az emberiség megmentője, az egyetemes béke és az új, tökéletes korszak hírnöke már a 19. század folyamán publicisztikai klisékké váltak.”
Nyirkos idézi Lawrence Principe tudománytörténészt, aki 2015-ös Scientism: The New Orthodoxy című kötetében megjegyzi: „A 19. század előtt mindenki, aki hozzájárult a tudományos ismeretekhez, hívő keresztény volt, sokan nagyon mélyen vallásosak, és sokan közülük papok.” (49. oldal). Sőt, pár oldallal odébb kijelenti: a kortárs kereszténységellenes szcientizmus egyenesen fundamentalista (51. oldal).
Nyirkos idézi David Frenchet is a New York Posttól: „a ’hit’ természetesen nem elég egy vallás meghatározásához, de legalábbis ezt mutatja az, hogy a tudomány még a tudományosság túlzásai nélkül sem választható el hermetikusan más emberi törekvésektől. Ez különösen fontos ezt észben tartani akkor, amikor
társadalomtudományokról beszélünk, amelyekben a ’tények’ még kevésbé kézzelfoghatóak és jobban elméletfüggőek, mint a természettudományokban, és az eredmények reprodukálása néha nagyon nehéz.”
És itt át is térhetünk arra a megszólalóra, akit Nagy Ádám az általa kritizált Tudóslány podcastból idéz, azt mondja, „a tudomány tényeket bizonyít be”, a hit pedig mindenkinek a maga döntése. Nagy Ádám maga is felvázolja, hogyan néz ki a tudományos bizonyítás, ellenben szerinte a vallás a dogmáival más, és mindenki azt hisz, amit akar.
Nos, a kereszténységben a dogmák hosszú, racionális viták folyamán jöttek létre, nem csak úgy csettintésre. Összeültek a teológiai doktorai, és megvitatták a dolgokat. Ezek racionális eszmecserék voltak, nem természettudományos eszmecserék, de racionális filozófiai-teológiai eszmecserék. (Amúgy nincs minden vallásnak szisztematikus dogmatikája, ahogy hierarchiája se feltétlen, sőt vannak nem istenhívő vallások, stb stb.)
A Pázmánynak és más egyetemeknek (Oxfordnak és Cambridge-nek is) van hittudományi kara.
A teológia egy tudomány, ahogy a filozófia is. Persze, nem természettudomány egyik sem, de attól még tudomány, ahogy tudományok a társadalomtudományok és s bölcsészettudományok is. Nincs egy egységes „a tudomány”, még a természettudomány sem az. Mindegyiknek megvan a maga vizsgálódási területe és módszertanai. A maguk területén érvényesek a kijelentéseik.
Persze értem én, hogy a tudományról elsőre mindenkinek a természettudományok jutnak eszébe, Nagy Ádám is természettudományról beszél, a többi meg sokak számára „futottak még” kategória. Aki szerint a filozófia és teológia nem képes a feltett kérdéseire következetes módszertan által racionálisan végigvezetett válaszokat találni, az olvasson Platónt, Arisztotelészt, Aquinói Szent Tamást (a racionalitás netovábbja), Richard Swinburne-t, vagy bármilyen metafizikai bevezető tankönyvet. Az ortodox kereszténységre áttért oxfordi professzor Swinburne híres trilógiája apologetikus: The Coherence of Theism (A teizmus koherenciája), 1977; The Existence of God (Isten létezése), 1979; Faith and Reason (Hit és ész), 1981.
És hát ugye, a tudománynak is van filozófiája, a Qubit két szerzője, akik válaszoltak Nagy Ádámnak, tudományfilozófusok.
Aztán: van olyan teológiai munka (Chad Ripperger: The Metaphysics of Evolution: Evolutionary Theory in Light of First Principles, azaz Az evolúció metafizikája), ami az evolúcióelméletet úgy kezdi ki, hogy kétségbe vonja annak logikáját. Azaz az állítólag pusztán véleménynek és szubjektív érzésnek tekintendő kereszténység egy papja azt állítja, sőt vezeti le, hogy a logika és racionalitás megtestesülésének tekintett modern tudomány egyik alapelmélete, az evolúció logikátlan. (Az vagy sem, egyébiránt az evolúcióelmélet teljesen összefér a kereszténységgel, mivel előbbi arról szól, hogyan a világ, az utóbbi pedig arról, hogy honnan a világ. De van olyan munka is, hogyaszongya, Tomista evolúció.)
Szóval azzal az állítással ellentétben, hogy a tudomány az tudomány, a vallás meg vallás, valójában az a helyzet, hogy
a tudomány vallás is, a vallás pedig tudomány is.
És mindkettő jó dolog.
Az sem igaz, hogy a természettudomány pusztán tényeket közölne. A tudományos meggyőződéseink – nota bene, hiteink – nem puszta tények, sőt még csak nem is tények halmazai, hanem tények közt talált meggyőző összefüggések összességei, azaz hihető magyarázatok. És ez még a természettudományra is igaz, nem hiába hívják például az evolúcióelméletet – elméletnek. A hétköznapokban persze az elmélet fogalma alatt gyakran bizonyítatlan hipotézist értünk – csakhogy a bizonyított hipotézisek összessége is elmélet.
Szigorú értelemben minden elmélet, azaz átfogó magyarázat, ami egy puszta kemény ténynél több. Az igazolt elmélet is elmélet. Darwin, Freud, Georges Lemaître (a nagybumm-elméletet megalkodó belga katolikus pap), Einstein és mindenki más elméleteket is gyártott, azaz átfogó magyarázatokat. Freud kifejezetten hajlamos volt arra, hogy a tényeket előzetes elméleteihez igazítsa hozzá, és hogy alig létező bizonyítékokból vonjon le túlságosan is messzemenő következtetéseket. És minél átfogóbb egy tudományos elmélet, azaz minél inkább törekszik az egész világot megmagyarázni, annál kikezdhetőbb, hiszen összetett magyarázatokat nehéz pusztán puszta tényekre alapozni (a szociobiológia például kiváló példája a tudományos gőgnek).
Nem igaz az a hétköznapi, kimondatlan feltételezésünk, hogy az elméletek pusztán a tények közti tér kitöltésére valók,
és ahogy egyre több tényünk van, úgy egyre kevesebb lesz az elmélet. Ez nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés. Azaz vannak ugyan elméletek tények nélkül (ha tetszik, empirikus bizonyíték nélkül), de nincsenek tények elmélet nélkül. A több tény nem jelent kevesebb elméletet, maximum kevesebb hipotézist, de a magyarázat szükséges, sőt nem tud nem lenni. Vagy ha vannak is, a „puszta tények” önmaguk pusztaságában egyszerűen nem érdekesek – például azért lehetnek érdekesek, mert vagy bizonyítanak egy meglévő elméletet, vagy cáfolnak, vagy következtetni engednek egy újra, de mindenképp valamivel hozzájárulnak a tudásunkhoz és elméleteinkhez.
Szerintem az a keresztény körökben is elterjedt megközelítés sem igaz, hogy pusztán arról lenne szó, hogy a tudománynak és a vallásnak megvan a maga területe, és hagyják egymást békén. Inkább azt mondanám, hogy
a teológiai és természettudományos vizsgálódásnak is megvan a maga autonómiája, de ettől még vallást és természettudományt nem lehet élesen szétválasztani.
A kereszténység ugyanis, meg általában minden, amit „vallásnak” hívunk (ha a szó egyáltalán jelent valamit, mert vannak tudós hívők, akik szerint nem, például William T. Cavanaugh katolikus teológus, aki a vallásos erőszak mítoszáról írt kötetében fejti ezt ki, ami az Oxford University Pressnél jelent meg), nem elszeparáltan létezik a fizikai világtól, hanem magában foglalja azt. A kereszténység egy nagyobb kör, mint a tudomány, és a tudomány kisebb köre a nagyobb körben van benne. Más kérdés, hogy a kisebb kört más módszertannal, autonóm módon vizsgálja a természettudomány. De ettől még Isten teremtéséről beszélünk (ha keresztények vagyunk). Ahogy a régi mondás tartja:
Istennek két könyve van, az Írás és a Teremtés, az első a kinyilatkoztatás, a második másodlagos okok által működik, autonóm módon vizsgálható.
Vagy, mint említettem, az egészet a természettudomány igyekszik felölelni, túlterjeszkedve területén általa próbálunk mindent megmagyarázni, és akkor tudományvallásról, szcientizmusról beszélünk.
Vannak persze olyan határterületek, ahol súrlódhat a kettő, azaz a természettudományos és teológiai vizsgálódás összeütközik. De ez is épp azt bizonyítja, hogy nem lehet élesen elválasztani a kettőt. Ami közös terület, az az ember.
Amúgy a világtörténelem első, mai értelemben vett tudományos metódusával végrehajtott bizonyítás mind keresztény hívők nevéhez kötődik. 1647. szeptember 19-én, szombaton Franciaországban Florin Périer megmérte, hogy ha egy üvegtubust állít egy tál higanyba, a higany szintje mennyit emelkedik. Négyszer megismételte a kísérletet, majd később magasabb tengerszint feletti magasságon is végrehajtotta, és megállapította, hogy ott kisebbet emelkedett a higany. Nos, ezt a kísérletet a katolikus Périér hajtotta végre egy kolostorban, a szerzetesek segítségével, a janzenista Blaise Pascal kérésére, a katolikus René Descartes javaslatára (legalábbis Descartes szerint).
Az is szép, hogy Nagy Ádám erős ellenszenvvel viseltetik az áltudományok iránt. Ki ne lenne így? Csakhogy ugye a fő kérdés nem az, hogy utáljuk-e az áltudományokat, hiszen erre mindenki igennel fog felelni, hanem az, hogy mit tartunk áltudománynak. Vannak ma nyilvánvaló aspiránsok, például az asztrológia, amit mégis sokan elfogadnak, sőt, a modern tudomány egyik első hősének, bajnokának és mártírjának tekintett Galileo Galilei is kiváló művelői közé tartozott. Nem, nem az asztronómiára gondolok, azaz a csillagászatra, hanem az asztrológiára, azaz csillagjóslásra. Galileit nagyszerű csillagjósként tartották nyilván. Ez persze nem csökkenti érdemeit.
Az asztrológia korai kritikusai közt tartjuk számon az egyházatyákat,
mint például Szent Ágoston, hiszen az kikezdte a szabad akarat tanát és determinista volt. Ez sajnos nem változtat azon, hogy később hithű keresztények is elfogadták, sőt művelték az asztronómiát – például Galilei.
Csak ugye az, hogy mára kiderült, hogy az asztrológia áltudomány, felvet nyugtalanító kérdéseket. És a legnyugtalanítóbb kérdés nem az, hogy miért érdekel akkor még ma is sokakat, és miért hisznek benne, miért lehet jól megélni a horoszkópokból. (Azaz hogy vannak, akik szerint mégsem áltudomány az asztrológia, vagy nem tartják tudománynak, de igaznak tartják, fene tudja.) De ott van a frenológia (A Wikipédia szerint „az emberi koponya mérésével foglalkozó áltudomány, mely 1810–40 között volt különösen népszerű”), vagy a 20. század első felében a haladás netovábbjának tartott eugenika (az ember fajnemesítésének, khm, tudománya), mely mára nem pusztán a tudomány úgynevezett fejlődése miatt került az áltudományok szemétdombjára, sőt elsősorban nem ezért, hanem a diszkreditálódott morális implikációi miatt. Amúgy egyetlen intézmény volt tartósan az eugenika ellen, ki is röhögték miatta: a katolikus egyház. Aztán ott vannak Freud elméletei a vallásról, meg az Oedipus-komplexusról és hasonlókról, amelyek ha nem is kiáltattak ki áltudománynak, de legalábbis meghaladottnak számítanak népszerűségük ellenére is.
Vagy ott van, hogy még kortársabb példát hozzak, Richard Dawkins mém-elmélete, ami divatos (volt nem sokkal ezelőttig), és tudományosnak tartják, holott Dawkins mémei láthatatlanok, tesztelhetetlenek, nem definiálhatóak pontosan, nincs mennyiségük, nem lehet mérni őket. Ahogy Nicholas Spencer megjegyzi, akármilyen vallásellenes is Dawkins, a mémjei lényegében isteniek. Anthony O'Hear filozófus meg is jegyezte, hogy ha ezek a mémek valóban léteznének, akkor az a reflektív tudat tagadása volna. Szóval
Dawkins divatos mémjei tudományos reputációjuk ellenére egyszerre kaphatnak helyet az áltudományok és a tudományvallás szócikkeiben. Ja, és a dawkinsi mémek nem tények. Sokkal inkább nemtények.
A legnyugtalanítóbb kérdés az, hogy ha régen széles körben valós tudománynak tartották az asztrológiát, a frenológiát, az eugenikát és sok minden mást is, tudós társaságok foglalkoztak velük, akkor
vajon lesz-e olyan, hogy kiderül valami ma széles körben tudománynak elfogadott dologról száz-kétszáz év múlva, hogy áltudomány?
Mert akármilyen sokkolónak is hangzik a kérdés – hiszen mi már ugye valódi tudományt művelünk –, a lehetőség nyitott.
Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hátra dőlve a karosszékemben, hogy a posztmoderneknek elég sokat kell majd izzadniuk az áltudományok kapcsán, a saját rendszerükön belül ugyanis
nehéz lesz nem úgy érvelniük, hogy az áltudomány fogalma érdekalapú társadalmi konstrukció, de legalábbis kontextusfüggő
– amivel lényegében szokásuk szerint önkényesnek nyilvánítják a fogalmat. Márminthogy a mondásom az, hogy nekik így kell eljárniuk, ha hűek akarnak lenni magukhoz. Eszerint nem kiderül valamiről, hogy áltudomány, hanem annak nyilvánítják, az áltudomány konstruálva, csinálva van, nem felfedezve-leleplezve, hanem puszta deklaráció által. De ez nem az én ügyem, részemről a tomista ismeretelmélet szimpatizánsaként a posztmoderneknél jobban hiszek a valóság megismerhetőségében (meg egyáltalán a létében). Különben is, Nyirkos a posztmodernt is a szekuláris vallások közt listázza. Elvégre a tudomány előfeltevése, hogy a világ rendezett, kiszámítható törvények alapján működik, valamint hozzáférhető, így aztán vizsgálni lehet, meg egyáltalán, van értelme vizsgálni.
Nagy Ádám felhozza azt a felfogást, mely szerint amit még nem tudunk, azt kitöltjük Istennel. Igaza van, hogy rengeteget nem tudunk még a világról, szerinte viszont „az egyháznak mindenre megvan a válasza, és nehezen fogadja el, hogy ő nem tud semmit”, és a lyukakat dogmákkal tölti ki.
Ez a „lyukak istene” felfogás, s ezt a felfogást egyébként a keresztény teológusok is erősen kritizálják. A dogmák meg nem a természettudomány számára még homályban lévő területeket tölti ki, hanem tök más a területe.
De van egy másik felfogás is, a konkordizmus, ami arról szól, hogy az épp aktuális tudományos eredményeket és divatokat gyorsan beépítik a teológiába, sőt akár beleolvassák a Bibliába vagy beépítik a vallás melletti érvekbe. Szép-szép, csak amikor ezek a tudományos állítások esetleg megdőlnek, felülíródnak, akkor baj lesz. Jáki Szaniszló, a bencés tudományfilozófus sokat kritizálta a konkordizmust.
Az egyháznak a saját területére vonatkozó válaszai vannak, amiben eléggé sokat tud. De nem a természettudomány művelése a teológia feladata, és a teológia nem a természettudomány zsugorodó lyukait tölti ki. A természettudomány is illetéktelen a teológiai kérdésekben. Még Stephen Hawking is illetéktelen. A dogmák nem a természettudomány által még fel nem tárt területeket töltik ki, a két terület teljesen más. Szóval a Nagy Ádám-féle „lyukak istene” tévedés keresztény szempontból is, és a vallás nem a tudás hiányainak helyettesítésére van.
Ami pedig a kereszténység és tudomány viszonyát illeti, ami bonyolult és nem fekete-fehér, két momentumot említenék. Edward Grant szerint a kereszténység alapvetően mindig is támogatta a tudományt, és a modernitás tudományos forradalmának a keresztény középkor teremtette meg az előfeltételeit. (The Foundations of Modern Science in the Middle Ages Their Religious, Institutional and Intellectual Contexts, Cambridge University Press, 1996, 168-206.) J. L. Heilbron szerint
a katolikus egyház több pénzügyi és társadalmi támogatást nyújtott az asztronómia kutatásának hat évszázad alatt, egészen a felvilágosodásig, mint bármilyen más intézmény.
(The Sun in the Church – Cathedrals as Solar Observatories, Harvard University Press, 1999, 3.)
S ha már tudománytörténeti munkák: a Qubit szerzői is, meg Grant és Heilbron is a természettudomány bölcsészei, hiszen annak filozófiáját, illetve történetét kutatják. Tudományos lapokban és könyvekben publikálnak, utóbbi kettő köteteit a legnevesebb egyetemi kiadók adták ki. Szóval bölcsészként hadd tiltakozzam ezúton is azon szemlélet ellen, ami szerint csak a természettudomány az igazi tudomány.
Hogy az egyház mindig a Bibliához igazította volna a tudományt, az sem igaz. Volt ilyen is, máskor meg a Biblia értelmezését igazították az aktuális tudományos eredményekhez. Nicholas Spencer úgy fogalmaz Magisteria – The Entangled Histories of Science and Religion című művében, hogy az úgynevezett „tudományos forradalom” idején (ami valójában ilyen formán nem létezett) az egyház valójában a régi tudományt (az arisztotelianista tudományt) védte az újjal szemben. Ebben a korban, ebben a nagyjából kétszáz évben gyakran a Bibliához mérték a tudományt, de az előtte lévő 1500 évben és utána nem volt ilyen szoros méricskélés. (Kivéve egyes protestáns irányzatokat.)
Miután morálisan is mélyre ássa az egyházat vagy egyházakat vagy vallásokat Nagy Ádám, utána azt mondja, érti azt a „kognitív disszonanciát”, hogy miért érzik az emberek, hogy szükségük van vallásra. Nos, ilyen kognitív disszonancia egyszerűen nincs.
Majd a Biblia tudományos megalapozásának kérdéseivel jön elő, amihez egyáltalán nem ért. Amúgy a régészek összességében valóban megbízhatónak tartják a Bibliát, de a Bibliát mindig is több módszer szerint értelmezték, függően például attól, hogy melyik könyve milyen műfajú. A kezdetektől meghatározó a szimbolikus-morális értelmezés. A 4-5. század fordulóján élt Szent Ágoston is értekezik a kor tudományos ismereteinek birtokában a Szentírás helyes értelmezéséről a Genezisről szóló elemzésében. Jáki Szaniszló szerint a Teremtés könyvének első fejezete egyáltalán nem a fizikai valóság létrejöttéről szól, hanem morális felhívás a választott nép számára, hogy munka nélkül tartsa meg az Úr napját. Az ő könyveit amúgy kifejezetten ajánlom a vallás és tudomány viszonya iránt érdeklődők számára.
A Nagy Ádám által a podcastban felvetett kérdésekre régóta válaszoltak a teológusok.
Én azt hittem, a vallás és természettudomány viszonyának kérdése már rég passé: világos, hogy mindkettő értelmes és megvan a saját illetékességi területe. De hát rosszul gondoltam. Aztán tőlem lehet „hinni” a tudományban, akármilyen értelemben. Ádám a józan ésszel zárja elemzését. A józan ész fontos. Mondjuk mostanában a tudósok nem szoktak hinni a létében. Szerintem van. Paul Feyerabend tudományfilozófus és Michael Oakeshott angol filozófus is így gondolta, hogy a józan ész, a hétköznapi megismerés is teljesen legitim megismerési módszer. Bajban is lennénk, ha nem így lenne. Szóval én sem „hiszek” a tudományban, hanem elfogadom, ez közös Nagy Ádámmal. Az okai már mások.
Ezt is ajánljuk a témában
Pofátlanság, hogy a hírhedten egyházellenes francia szabadkőművességet követő Nagyoriens vezetője várja, hogy pápai bullákat vonjanak vissza velük szemben. Szilvay Gergely írása.
Ma reggelre mindenki tudja már, mi történt Magdeburgban.
Mit is jelent manapság az, hogy keresztény Európa? És miért tiltakoznak ez ellen annyian?
Így kontextus nélkül leírva a darwinizmus, liberalizmus, BLM, feminizmus, eugenika, LMBTQ és transzhumanizmus mintha semmiben sem kapcsolódna egymáshoz, pedig ezúttal is összenő, ami összetartozik.
Az emberiség szokása, hogy csak a félresiklott forradalmakra emlékezik, a teljes sikert az idő múlásával pusztán adottságnak tekinti; ezért nem vesszük észre, hogy a kereszténység, a történelem legsikeresebb forradalma ma, a vallásosság visszaszorulásakor is meghatározza a világot – állítja Tom Holland angol történész.
Cserbenhagyva érzik magukat a keresztény és ateista menedékkérők. Francesca Rivafinoli írása.
A Szent Család, a nekik hódoló mágusok, a szamarak, birkák és pásztorok valójában „kirekesztő és idegengyűlölő társadalomra utalnak, amely képtelen a másik meghallgatására”. Ungváry Zsolt írása.
Kerpen városi tanácsának egyik tagja szerint „jelenleg semmi értelme kitüntetniük Schumachert”.
Egy gyanúsítottat már őrizetbe is vettek.
