Tegyük helyre a szabadkőművesek meséit: semmi sem úgy volt, ahogy mondják, természetesen

Illusztráció: Edmund van Hove (1853-1913) festménye Galilei és VIII. Orbán pápa párbeszédéről

„A katolikus egyházzal valóban nem ideális a viszonyunk, várunk arra, hogy a korábban említett pápai bullákat visszavonják. Ez lassú folyamat, Galilei rehabilitálására is csaknem négyszáz évet kellett várni” – nyilatkozza Réti László magyar szabadkőműves nagyfőnök, a Magyar Nagyoriens mestere, a Pasaréti Gimnázium igazgatója és a Károli Gáspár Református Egyetem docense.

Ritka, hogy egy szabadkőműves kiálljon a nyilvánosság elé, ezért is érdekes az interjú. Sok ponton bele lehetne ugyanakkor kötni, de leginkább a Galileire vonatkozó megjegyzés ütötte meg a fülemet. Több probléma van ezzel. 

 A legkisebb baj az, hogy 

Én bölcsész vagyok, de Réti nagymester úr matematika-fizika szakon végzett, jobban tud számolni, mint én, de azért nyilvánvaló, hogy nem jön ki a matek. Persze lehet, hogy annyira bízik a haladásban, hogy úgymond elővételezi 2033-at, egyszer úgyis eljön az is. Esetleg lehet, hogy Galilei inkvizícióval való első találkozásával számolt, ami 1616-ban volt, de egyrészt nem szokás így tenni, másrészt 2016-ban sem mondott Galileiről az egyház semmi érdemlegeset.

Amit Galilei rehabilitálásaként szoktak emlegetni, az egy 1979-1992 közti folyamat volt Szent II. János Pál pápa részéről, aki több kijelentést is tett Galileire vonatkozóan. 1979. november 10-én Einsteinre emlékezve mondott beszédet a pápa, kifejezve sajnálatát amiatt, ahogy „az egyház emberei és szervezetei” kezelték Galileit, azt remélve, hogy „a teológusok, tudósok és történészek az őszinte együttműködés szellemétől lelkesítve mélyebben tanulmányozzák majd a Galilei-ügyet, és lojálisan felismerik a sérelmeket, bármilyen oldalról is érkezzenek”.

Ezután 1981-ben felállított egy bizottságot, hogy kivizsgálják a Galilei-ügyet. Majd 1983-ban is mondott egy beszédet, mivel ekkor volt Galilei inkvizíció által vizsgált Discorsi (Párbeszédek a két legnagyobb világrendszerről, a ptolemaiosziról és a kopernikusiról, 1632) című művének kiadásának 350. évfordulója, s ebben nagyjából ugyanazokat a gondolatokat idézte fel, mint előző beszédében, méltatva Galileit. A bizottság 1992-ben fejezte be a munkát, a pápa azzal nyugtázta a dolgot, hogy a Galilei-ügy tanulság az egyház számára.

Ugyanakkor az egyház már a II. Vatikáni Zsinat 1966-os, Gaudium et spes kezdetű dokumentumában is „rehabilitálta” Galileit.

Szóval a négyszáz az inkább 350. De mehetünk visszább is az időben.

Az egyház formálisan 1835-ben levette az Indexről, a tiltott könyvek listájáról (Index Librorum Prohibitorum, 1560-1966) a Discorsit, tehát ezt is tekinthetjük rehabilitálásnak. A heliocentrizmust népszerűsítő munkák tilalmát általánosságban 1758-ban oldotta fel az egyház. Még korábban, 

melyet elláttak egy teológus előszavával, és kicsit valóban cenzúráztak. Most akkor melyik eseményt tekintsük rehabilitálásnak? 

A Galilei-perről

És ha már visszafelé megyünk az időben, folytassuk az ítélettel: Galileit nem égette el az inkvizíció, valójában három év házi őrizetre és hét bűnbánati zsoltár heti egyszeri elmondására ítélték (először életfogytiglanra ítélték, de ezt nagyon gyorsan három évre változtatták). A három évet először a toszkán hercegeknél, majd barátja és tanítványa, Ascanio Piccolomin sienai érsek vendégeként az érseki palotában, majd a Firenzéhez közeli Arcetri professzori kúriájában töltötte le, végig szabadon dolgozhatott és disputálhatott, 

Miután Galilei 1633-ban Rómába utazott a perére, először a Medici-villában lakott, majd őrizetbe vették: ezután „börtöne” egy heliocentrizmus-párti kongregációs hivatalnok lakása volt, ahol öt szoba állt a rendelkezésére, saját szolgálókkal, ingyen ellátással.

Ami az egész ügyet illeti: valójában nem a hit és tudomány közti ütközésről volt szó. Két természettudományos kozmológiai elmélet ütközött (az arisztotelészi-ptolemaioszi és a kopernikuszi), mely persze érintette a természettudomány és a teológia határterületeit is. Ez a vita egyházon belüli vita is volt, mely a domonkosok és jezsuiták harcában fejeződött ki. Galileivel a jezsuiták értettek egyet, s voltak magasrangú pártfogói, hiszen a heliocentrikus elképzelésnek voltak támogatói az egyházban. 1616-ban arra kérték Galileit, hogy elméletét hipotézisként tanítsa, amit 1632-ig be is tartott. 

aki azonban 1621-ben elhunyt. Bellarmini látta a kopernikuszi rendszerben a potenciált, úgy tartotta, számos ponton jobban írja le a valóságot, mint Ptolemaioszé, de nem látta bizonyítva, ezért csak hipotézisként tekintett rá.

Viszont 1623-ban Galilei kémia iránt érdeklődő bíboros barátját, Maffeo Barberinit választották pápává, aki a VIII. Orbán nevet vette fel (és 1644-es haláláig uralkodott). Galilei 1624-ben felvetette pápa barátjának egy könyv ötletét, amiben semlegesen mutatná be a különböző világnézeteket. A pápának nem volt kifogása, amennyiben a különböző rendszerek mindegyike hipotézisként kerül bemutatásra.

Ez lett a Galilei problémáit okozó, ominózus Discorsi, amiben az arisztotelészi világképet egy bizonyos Simplicissimus szájába adta, aki erősen hasonlított a pápára. Galilei mélyen hívő katolikus volt, számára nem volt ellentét hit és tudomány között, de ez erős tiszteletlenség volt, melyet nem egy távoli országban, hanem Rómában engedett meg magának a nagy tudós, aki állást foglalt eminensen teológiai kérdésekben is.

Ugyanakkor ma akármilyen úttörőnek és a valóság felfedezése irányába tett jó lépésnek tekintjük is Galilei heliocentrikus világképét, a helyzet az, hogy magának Galileinek még nem voltak döntő bizonyítékai, és kora természettudósai közül alig valaki osztotta álláspontját, amit ekkor tézis helyett még csak hipotézisnek lehetett tekinteni. 

Egyébként Galileivel több probléma is volt: kevés bizonyítékból messzemenő következtetéseket vont le, jellemző volt rá a tudósi gőg, s ha kifogásoljuk, hogy az egyháziak átlépték illetékességük határát, akkor be kell látnunk, hogy ezt ő is megtette.

Mondhatjuk persze, hogy micsoda dolog bárkit bármilyen álláspontért az inkvizíció elé idézni, és egyáltalán minek is volt inkvizíció, de akkor el kell gondolkoznunk, hogy öröknek hitt saját mércénk vagy, mint mostanában divat hangsúlyozni, a kor mércéje szerint ítélünk.

Mit kell tudni röviden a Galileit elítélő római inkvizícióról?

A négy inkvizíció közül (középkori, spanyol és portugál állami, római) a római inkvizíciót III. Pál pápa alapította 1542-ben, és rögtön megállapította az általános eljárási szabályokat is. Mint Molnár Antal írja az Osiris egyetemi koraújkor-tankönyvében a római inkvizícióról szóló fejezetben: a római inkvizíció eretnekség, szakadárság, aposztázia, mágia, jóslás és szentségekkel való visszaélés esetén járt el, alá tartozott a gyóntatószékben szexuális ajánlatokat tévő papok ügye is. 

A római inkvizíció elé több száz év alatt összesen 2-300 ezer vádlott került, ebből – mint Molnár írja – 50-75 ezer ügy jutott el peres szakaszba, azaz a többiek ellen vádat sem emeltek. 

 Ebből 650-750 a reformáció eszméinek itáliai hirdetése miatt, 250-350 fő boszorkányság (sarlatánság), 150-200 fő egyházi rend nélküli misézés vagy az Oltáriszentség meggyalázása, végül zsidónak vagy muzulmánnak való áttérés miatt 50-100 fő ítéltetett halálra. (A boszorkányság valószínűleg azért jelent sarlatánságot, mert Desidero Scaglia domonkos bíboros, az inkvizíció vezetőjének 1616-os inkvizíciós kézikönyve kifejezetten és határozottan elítéli a boszorkánysággal való gyanúsítgatást. XV. Gergely pápa – 1621-23 – pedig Omnipotens Dei kezdetű bullájában leszögezte, hogy csak akkor adható át egy „boszorkány”, „varázsló” a világi igazságszolgáltatásnak, ha bizonyítható, hogy varázsmesterségével megölt valakit. Ezután a római inkvizíció befolyási övezetében senkit nem ítéltek halálra boszorkányság miatt, mivel minden halálesetre találtak orvosi magyarázatot. X. Ince pápa és a bíborosok tiltakoztak a svájci boszorkányüldözés ellen, de nem jártak sikerrel.)

Volt sok csúnya ügye a római inkvizíciónak, de mégis:

Molnár úgy fogalmaz: „a Szent Hivatal kegyetlensége tehát nem az önkényes brutalitásban, a kínzásokban vagy a tömeges kivégzésekben nyilvánult meg, ennek általában az ellenkezője az igaz”, hanem inkább irányzatok, új utak elfojtásában. Ugyanakkor például Tomasso Campanellát az inkvizíció mentette ki a nápolyi királyság kezei körül.

Nemhiába jegyezte meg XIV. Benedek pápa egyik interjúkötetében, amikor az inkvizíció állítólagos pincéiről kérdezték, hogy: „az inkvizíció pincéi a levéltárunk”.

S ami a tudományt illeti

Persze, sok súrlódás volt teológusok és természettudósok között. De Ernan McMullin tudományfilozófus szerint ha Galilei egy évszázaddal előbb vagy később prezentálta volna elméletét, nem nagyon találkozott volna ellenkezéssel. (The Cambridge Companion to Galileo, Cambridge University Press, 1998, 271-347.)

Ugyanakkor a teológia is egy tudomány, aminek megvan a maga területe, amin a természettudománynak nem sok keresni valója van – igaz, határterületek vannak, ahol mindkettőnek van illetékességi köre. Mindenesetre Edward Grant szerint a kereszténység alapvetően mindig is támogatta a tudományt, és a modernitás tudományos forradalmának a keresztény középkor teremtette meg az előfeltételeit. (The Foundations of Modern Science in the Middle Ages
Their Religious, Institutional and Intellectual Contexts, Cambridge University Press, 1996, 168-206.)

J. L. Heilbron szerint pedig pedig 

(The Sun in the Church – Cathedrals as Solar Observatories, Cambridge University Press, 1999, 3.)

Ha posztmodern lennék, azt mondanám, a Galilei-mítoszt könnyű dekonstruálni, ahogy azt a mítoszt is, hogy az egyház csak négyszáz év után „rehabilitálta”. Mondanám, hogy az első lépés a rehabilitálás felé 1741-ben történt meg művei kiadásának engedélyezésével, de valójában Galilei sem volt úgy elítélve, ahogy azt ma gondolni szokás.

Galilei pere egyébként nagyon érdekes, beleértve a tudományos részleteket is, érdemes utána olvasni, ajánlom Jáki Szaniszló bencés tudománytörténésztől A Galilei-ügy tanulságai című kis füzetecskét (Kairosz, 2009). 

Viszont a tudós Galilei nem dobált le semmit a pisai ferde toronyról, és sosem mondta, hogy „mégis mozog a föld”.

Szabadkőművesség és katolikus egyház

Ami pedig a szabadkőművességet és a katolikus egyházat illeti: valahol pofátlanság, hogy még csak nem is a mérsékeltebb angol, hanem a radikálisabb és hírhedten egyházellenes francia szabadkőművességet követő Nagyoriens vezetője várja, hogy pápai bullákat vonjanak vissza velük szemben.

A nagymester várakozásai nem úgy tűnik, hogy a beteljesedés felé tartanak, mivel a Hittani Kongregáció Ferenc pápa által kinevezett vezetője utoljára épp 2023-ban mondta ki, hogy: „tilos a hívő számára a szabadkőművességben való aktív tagság, mivel összeférhetetlenség áll fenn a katolikus tanítás és a szabadkőművesség között”.

Amúgy nem értem, 

Ha ugyanis (Nyirkos Tamás tanár úr kifejezésével élve) szekuláris vallás a felvilágosodás, a humanizmus, a haladás és a szcientizmus, akkor mindezek közös, legvallásosabb kifejeződése (hiszen még rítusa is van) a szabadkőművesség. (Secular Religions: The Key Concepts, Routledge, 2024.) A keresztény Isten a Szentírás szerint nem csak szerető, de féltékeny isten is, aki kizárólagosságot igényel. Vagy ez, vagy az. De ez már más téma.