A régi és a mai boszorkányüldözésekről

Tudta ön, hogy a „boszorkányüldözések politikai célt szolgáltak az új kapitalista rendszer kiépítésében”? A feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet során „a nőket addig nem látott kontroll alá helyezték”, „azokat a nőket üldözték, akik az ősi matriarchális tudás birtokosai voltak, vagyis a bábákat és a javasasszonyokat, mivel veszélyt jelentettek az alakulóban lévő, férfiak uralta intézményekre, például az egyházra vagy az orvostudományra”. A pogány hagyományokat démonizálták, „a boszorkányüldözések során a nőket arra kondicionálták, hogy hűséges szolgáik legyenek a férfi uraiknak”. „A kapitalizmus kiépítéséhez új törvények íródtak; a patriarchális status quo megváltozott, a parasztságot megregulázták, létrehozták a rabszolgaság intézményét, a földeket, a közjavakat, a tudást az állam és az egyház együttes erővel kisajátította.”

Egyszóval: valamikor, a „középkorban” összefogott a nők ellen az egyház, a kapitalizmus és a patriarchátus. 

De ez nem minden. „A boszorkányok gyógyítók voltak, ismerték a természeti erőforrásokat és uralták azokat, kifejlesztették a természetgyógyászat tudományát. A vallásuk istenítette a női nemi szervet, a szülést és szent istennőik voltak. Ez az ősi animista kultusz a nőkre úgy tekintett, mint akik megtestesítik a természet teremtő energiáját. A női erőnek misztikus hatalmat tulajdonítottak. Ezt a tudást irtották ki minden lehetséges eszközzel az üldözések során.” 

Ennek egyik fő eszközéül pedig „az egyházi hatalom kiadta a Malleus Maleficarum-ot, vagyis a Boszorkánypörölyt, ami a kor legnagyobb bestsellerének számított. Az inkvizítorok a boszorkányperekben ezt a szöveget használták, ez számított az abszolút igazságnak, ez volt a törvény. Bárki, aki megkérdőjelezte a szöveget, eretneknek számított.”

Mindez persze a Mérce szerzője, Tokai Zsófi szerint  volt így. 

Mi van?

Dekódoljuk mindezt: a szerző szerint tehát, ha jól értem, a boszorkányüldözések oka nem a boszorkányokban való hit volt, mivel a boszorkányokban való hit igazából az épp megjelenő és máris a nőket elnyomni akaró, személytelen Kapitalizmus és bűntársa, a Patriarchátus felszínes kivetülése volt, Kapitalizmus és Patriarchátus azonban a tudatalattiban maradt, a tudatosság szintjén pedig elérte, hogy a férfiak, főleg a legényegylet egyház, az ő tudatlan szövetségesükként nekiálljanak üldözni a női princípiumot, az ősi, animisztikus női tudást, amelyet Kapitalizmus és Patriarchátus, persze az egyház segítségével, boszorkányok alakjában vetített a férfiak elé, főleg a pápa és az inkvizítorok, no meg biztos a Fuggerek szeme elé. 

Az első kérdésem az lenne, hogy akkor most van női princípium és női tudás, vagy a „maszkulinitás” és a „femininitás” „társadalmi konstrukcióként tételeződik”, mert ugye végső soron a princípium és a konstrukcionális tételeződés vagy mi kizárja egymást. De ezt döntsék el a feministák. A második, hogy a szerző szerint tényleg a boszorkányüldözések idején,

Úgy érzem, akárcsak a néphitben, a szerzőnél is erősen összetorlódnak az idősíkok. 

Malleus Maleficarum: eretnek könyv

Aztán: a Malleusszal kapcsolatban épp annak az ellenkezője igaz, amit a szerző ír. Nem az számított ugyanis eretneknek, aki megkérdőjelezte, hanem maga a könyv került az inkvizíció tiltólistájára, 1487-es megjelenése után rögtön három évvel, 1490-ben, egyrészt illegális és etikátlan eljárások ajánlása miatt, másrészt azért, mert teológiája nem egyezett az egyházéval.

Fő szerzője, Heinrich Kramer valóban dominikánus inkvizítor volt 1474 óta. Könyve elejére pedig odabiggyesztette VIII. Ince pápa Summis desiderantes bulláját, ami sajnos hitet tett a boszorkányok létezése mellett, és felhatalmazta az inkvizíciót a boszorkányok üldözésére.

A bullát azonban Kramer magánakcióból biggyesztette oda könyve elejére, épp azért, hogy az olvasói elhiggyék, hogy hivatalos volt a Boszorkányok pörölye. Ráadásul a kötetet Kramer azután írta meg, hogy az innsbrucki püspök kitette az egyházmegyéből, mert problémák merültek fel inkvizítori tevékenységével kapcsolatban. Konkrétan túlságosan is egy megvádolt hölgy és társai szexualitására koncentrált, vádjait pedig nem alapozta meg, ezért leváltották a per vezetőjének tisztségéből, a vádlottak egy részét felmentették, mások enyhe penitenciákat kaptak. Később Kramert a pápa megerősítette pozíciójában, de ettől még, mint említettem

annak ellenére sem, hogy hogy a 16-17. századi boszorkányüldözések idején valóban gyakran használták, Kramerrel pedig több egyházi méltóságnak meggyűlt a baja.

Az egyház és a boszorkányok

Boszorkányhit mindig létezett, az egyház azonban egészen ezen korszakig alapvetően küzdött ellene. Mint anno az inkvizícióval kapcsolatos cikkeink egyikében írtuk: Európában negyvenezer ember esett a boszorkányüldözések áldozatául, ebből 30 ezren a Német-Római Birodalom területén. Az áldozatok 80 százaléka volt nő, azaz egyötödük mégis férfi volt, ami azért a véletlennél mégiscsak több. Úgy látszik, az egyház és a születő kapitalizmus szövetsége ötödrészben a férfiakat is üldözte.

Sőt: Magyarországon például boszorkányperekbe fogták a magukat jóindulatú táltosnak mondó személyeket – a táltosok azonban túlnyomórészt férfiak voltak (Dömötör Tekla: A magyar nép hiedelemvilága, a boszorkányüldözésekről szóló fejezet).

A boszorkányszervezetekről szóló magyar hiedelmek a főboszorkányokat éppenséggel férfiaknak tartották. A magyarországi boszorkányperekbe ráadásul a papságnak vajmi kevés beleszólása volt.

Európa-szerte összesen hárommillió eljárást indítottak, a perek 1,5 százaléka végződött halálos ítélettel. Azon esetek száma, amelyekben egyházi inkvizítorok is szerepet játszottak, ezer alatt van.

A kép sajnos nem fehér, de nem is fekete. Számos esetben az inkvizíció sietett a boszorkánysággal megvádoltak segítségére. Mind VII. Kelemen, mind VIII. Kelemen pápa személyesen akadályozta meg több személy boszorkányság miatti, világi bíróság általi elítélését. A római inkvizíciónál ezek után

Desidero Scaglia domonkos bíboros, az inkvizíció vezetőjének 1616-os inkvizíciós kézikönyve, miután elítéli a korábban tapasztalt túlkapásokat, kifejezetten és határozottan elítéli a boszorkánysággal való gyanúsítgatást. V. Pál pápa személyesen vonatta vissza egy boszorkányper vádlottjaira kirótt halálbüntetést, miután a perről tájékoztatta egy milánói inkvizítor. XV. Gergely pápa pedig Omnipotens Dei kezdetű bullájában leszögezte, hogy csak akkor adható át egy „boszorkány”, „varázsló” a világi igazságszolgáltatásnak, ha bizonyítható, hogy varázsmesterségével megölt valakit.

Ezután a római inkvizíció befolyási övezetében senkit nem ítéltek halálra boszorkányság miatt, mivel minden halálesetre találtak orvosi magyarázatot. X. Ince pápa és a bíborosok tiltakoztak a svájci boszorkányüldözés ellen, de nem jártak sikerrel. Végül a pápai nuncius akadályozta meg, hogy kivégezzenek egy 8 éves kisfiút és egy 12 éves kislányt, akiket a milánói érsek segítségével helyeztek el új családoknál. Friedrich Spee von Langenfeld jezsuita 1631-ben Cautio criminalis – avagy jogi aggályok a boszorkányperekkel szemben címmel jelentetett meg könyvet. Az inkvizíció nem fogadta el boszorkányok egymás elleni vádjait és nem hitt az ördögjegyben sem.

Hogy jön ide a kapitalizmus?

Hogy a Mérce által idézett szerzők honnan vették, hogy a boszorkányperek a nők kifejezetten a születő kapitalizmus általi elnyomását szolgálták, azt nem tudhatom, ráadásul ugye a 15. század vége már csak nehezen szuszakolható bele a középkorba, a boszorkányüldözések fő hulláma pedig már javában újkor (a késő reneszánsz és a kora barokk ideje). A kapitalizmus valóban ekkor kezd kibontakozni, de kapitalisztikus elemek mindig is voltak az európai társadalomban a feudalizmus idején is, a kapitalizmus pedig még további pár száz évig születik tovább.

Boszorkányok és női princípium

Az egyház a maga részéről nem a születő kapitalizmus idejétől, hanem nagyjából Jézus óta küzdött a pogányság ellen, tehát a rivális világnézetek, rivális vallások ellen. Ennek ellenére a népi vallásosságban egészen a parasztság eltűnéséig, tehát a második világháború idejéig, vagy

(lásd erről Mircea Eliade: Az örök visszatérés mítosza), és benne a boszorkányhit is (szépasszonyok, javasasszonyok, stb). Mindez annak ellenére, hogy az egyházak egykori megingásuk óta megint egyértelműen nem a boszorkányok, hanem a boszorkányhit ellen küzdöttek. Az is megjegyzendő, hogy az egyház sosem volt lelkes kapitalizmus-hívő – ez talán a Kapitalizmusnak az egyház tudatalattijában véghezvitt csele volt?

Kérdés számomra, hogy vajon ha a születő Kapitalizmus korában oly nagy erővel csapott le a női princípiumra, akkor az érett Kapitalizmus vajon miért hagyott fel azzal, hogy továbbra is szövetkezzen az egyházzal és a Patriarchátussal, hogy tovább folytassa boszorkányellenes ámokfutását? Sikerrel jártak, és kiirtották az Ősi Tudást? És miért kezdte el hirdetni a női princípiumot? Aztán a Kapitalizmus miért hagyta el szövetségeseit, hogy beálljon manapság az LMBTQ-mozgalom mögé? 

Boszorkányok a népi hiedelemvilágban

A Mérce szerzője abban is téved, hogy itt a boszorkányüldözések idején a „boszorkányok” vallásáról lett volna szó:

beleértve a férfiakat és a boszorkánynak nem tartott nőket is. Emellett nem beszélhetünk egységes boszorkányhitről sem időben, sem térben, de még egy időben egy társadalomban sem (lásd erről például: Pócs Éva: Tündérek, boszorkányok, démonok). Azt állítani, hogy a boszorkányoknak (akik akkor most léteztek vagy sem?) volt egy saját hitrendszere, teljes tévedés. Az egykori, állítólagos boszorkánytársaságok létéről viták folynak, amit pedig mi ma egységesen boszorkánynak mondunk, az számos, különböző, de keveredő népi alak együttese.

A javasasszony, boszorkány, szépasszony pedig a történelmi közelmúltig minden falu szinte kötelező „szereplője” volt, de ez sosem jelentett minden nőt, hanem csak egyet, vagy legfeljebb néhányat. Pócs Éva szerint ennek a boszorkányszerepnek a megjelenése a kora középkor óta, tehát jóval a boszorkányüldözések előttől megfigyelhető a közösségekben,

egyben annak ellentéte, a feszültség levezetésének, tehát a megoldásnak is kulcsszereplője lehetett (hisz a javasasszony sem csak ront, hanem tanácsért is fordulnak hozzá, a titkos megoldás ismerőjeként). Ilyen félt, rontó hatalommal felruházott alakok azonban dögivel voltak például a magyar néphitben, s egyáltalán nem csak nők: bűbájosok, látók, nézők, jósok, garabonciások, és így tovább.

Boszorkányüldözés és 2018

A Mérce szerzője szerint mindez úgy kapcsolódik a nők elleni kortárs erőszakhoz, hogy „a boszorkányok üldözése nem állt meg a nők egy csoportjánál, egy idő után az összes nő potenciális boszorka volt, aki nem felelt meg a női nemi szerepekkel kapcsolatos elvárásoknak. A férfiértelmezés az önálló nő cselekedeteit abnormális női viselkedésnek állította be”. 

Emellett pedig „a boszorkányok vadászatának következményei és az ebből eredő katasztrofális nőkép a mai napig is fellelhető a társadalomban, állítja Mona Collet. A határozott, független, dühös nőt sokszor erőszakos, csökönyös, bolond, hisztériás, túlérzékeny nőnek nevezik a mai napig. Indiában nemrég egy nőt és két lány gyermekét megégették, mert nem tudott fiút szülni a férjurának. A világ bármely pontján üldözik azt a nőt, aki nem hajlandó beilleszkedni a férfiak által diktált rendszerbe”.

Kérem:

Hisztérikák és csökönyös avagy túlérzékeny személyek persze vannak a nők között – ahogy a férifak között is. De ennek megint mi köze a korábbi évszázadok boszorkányégetéseihez?

Örök Nő

A nőiességgel kapcsolatos archetipikus képzetek pedig, legyenek azok akár negatívak, akár pozitívak, nem valószínű, hogy kiirthatóak. A boszorkányokhoz leginkább kapcsolható szimbolikus forma a főzés, ami „rendszerint ártó célzatú, de lehet gyógyító hatású is”, mindenekelőtt „a boszorkányok attribútuma”. A „rítus mágikus varázserejébe vetett hit kialakulásában a következő képzetek játszahattak szerepet: a kavaró (forgó) mozdulatok, a hevítés mint a démon megidézésének egyik lehetséges technikája, az edény zárt terének mágikus, feminoid jellege”. (Tánczos Vilmos: Szimbolikus formák a folklórban).

A boszorkányüldözésnek számos oka volt, akár helyenként változó is, de ezeknek vajmi kevés közük volt a kapitalizmushoz és a patriarchátushoz. Amik, lássuk be, ugyanúgy bűnbakok. Az új baloldal boszorkányüldözéseinek bűnbakjai.