Terítéken Csurka István öröksége, az SZDSZ-es emléktalálkozó megszervezését pedig inkább meghagyná Fodor Gábornak és Vona Gábornak a Mi Hazánk alelnöke

Miért kell reprodukálni a MIÉP által fémjelzett nemzeti radikalizmust?

Igény volna rá – ahogy szokták mondani, s ezen Csurka István biztosan jóízűt mosolyogna. A harmadikutas politikára igenis szükség van, hogy a kisiklatott rendszerváltás után egy valódi, gyökeres változást, a politikusbűnözők elszámoltatását is hozó fordulat jöjjön a magyar közéletben. A „politikailag korrekt” közbeszéd és média, a társadalmi problémák szőnyeg alá söprése, a kishitű és megalkuvó politikusok helyett őszinte, tabudöntő, paradigmaváltó politikát folytatunk rendületlenül. Csurka szellemi örökségét egy generációváltás után is képviseljük, sőt az 1998-as öt százalékot a 2014-es országgyűlési választásokra, nemzeti radikális politikával 20 százalék fölé tornásztuk, s lehet még tovább is.

Vagyis?

Tovább visszük a lángot – értékmentés zajlik. A nemzeti radikalizmusnak az elmúlt évtizedekben megvolt a társadalmi jogosultsága, egyben a keresztje: sokszor, ötszázalékos küszöbön táncolva nem volt hálás feladat a képviselete. Pláne, hogy emberi okok miatt kétszer újra kellett kezdeni a pártépítést a nulláról. Három párt sikeres parlamentbe juttatásában vettem részt, és nagyon bízom benne, hogy többé nem kell a nulláról újrakezdeni.

mondván, akkor is legyen radikális párt Magyarországon, ha netalántán nincs rá igény. Épphogy komoly társadalmi támogatottsága van, így nekünk küldetésünk és felelősségünk ezt képviselni. Magyarországon folyamatosan voltak arra kísérletek, hogy a pártpolitikai rendszerünket kétpólusossá tegyék, azonban a Mi Hazánk létével, parlamentbe jutásával és erősödésével ismét bebizonyosodott, hogy igenis van igény a magyar társadalomban egy harmadikutas politikára. 

A nyolcvanas, de főképp a kilencvenes években kiemelt téma volt az elit reprodukciója, hogy átmentette-e hatalmát a kommunista-szocialista elit vagy sem, de ugyanez igaz lehet bizonyos szempontból a korábbi pártpolitikai irányzatok visszatérésére, így a nemzeti radikális szemlélet képviseletére: előbb a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP), majd a Jobbik, most pedig a Mi Hazánk Mozgalom képében.

Nagyon sok személyi átfedés van e pártok között. Többünk már a harmadik nemzeti radikális pártban politizál, de még mindig ugyanazt képviseljük. Én például a MIÉP Ifjúsági Tagozatának elnöke voltam; és mindannyian hűek maradtunk a Csurka által a nemzetépítő államról lefektetett, emelkedett modellhez, a Mi Hazánk jelszava is a Szabó Dezső-i gondolat: „Minden magyar felelős minden magyarért.”

E személyi átfedéseket jól mutatja a január 6-án tartandó MIÉP-emléktalálkozó.

Nagyon örülök, hogy az általam szervezett MIÉP-emléktalálkozón jelen lesz a párt hat egykori országgyűlési képviselője mellett számos prominense az értelmiségi holdudvarból, mások mellett Csath Magdolna, Dörner György, Franka Tibor, valamint Fekete Gyula. És pikánsnak tartom, hogy most egy asztalhoz ül a rendszerváltás utáni nemzeti radikalizmus eddigi három pártja, a MIÉP, a Jobbik, illetve a Mi Hazánk alapító elnöke: Horváth Lajos, Kovács Dávid és Toroczkai László, akik mindhárman a MIÉP politikusai is voltak.

Másképp kérdezem: kontinuitásról van szó?

2006-ban Csurka összefogott a Jobbikkal, 2019-ben pedig a Mi Hazánkkal kötött együttműködési megállapodást a MIÉP, hogy egy harmadik út jöhessen létre az elvtelenül egyesült balliberális tömbbel, valamint a sógor-koma rendszert megvalósító kormánypártokkal szemben. 2018-ban a Mi Hazánkat annak érdekében alapítottuk, hogy az addigra menthetetlenné vált Jobbik által elárult nemzeti gondolatot és radikalizmust tovább vigye. Ezért szükségszerűen a gyökerekhez nyúltunk vissza, mikor vezetőink egy részének politikai indulását biztosító MIÉP-pel fogtunk össze.

Milyen értékeket ért az alatt, hogy a „gyökerekhez nyúltak vissza”?

A Magyar Igazság és Élet Pártja szellemi öröksége sokrétű, parlamenti időszaka a konstruktív ellenzékiséget mutatta meg, azt megelőzően pedig a mozgalmi jelleg volt hangsúlyosabb, mindvégig komoly értelmiségi bázissal. A Medián szerint a Mi Hazánk szavazótáborában a legmagasabb a diplomások aránya.

Meg lehet-e haladni a 21. században (koronavírus-járványt követően, orosz-ukrán háború árnyékában) a népi-urbánus vitát?

Abszolút! A harmadikutasság ma már mást jelent, pláne azt követően, amit a Covid-diktatúra hozott magával Magyarországra. Egyszerűen más feladataink vannak, illetve több szakpolitikai kihívást is hozott a 21. század, s bár a legenda szerint Csurka azt mondta, hogy a szakmaiság bolsevik trükk, a nemzeti radikalizmusnak programalapú válaszokat kell adnia minden téren. A Mi Hazánk színe sem véletlenül lett a zöld. Valljuk, hogy a zöldgondolat és markáns nemzeti politika feltétele egymásnak. Valóban létharmonikus, hiteles környezetvédő programmal csak az állhat elő, aki szereti, becsüli és tiszteli azt a földet, ahol él, annak múltját, kultúráját és társadalmát, vagyis aki nemzeti gondolkodású, nacionalista.

Például?

A nemzeti önrendelkezés markánsabb, vagy az Európai Unió (EU) magyar kormányzati kommunikációt messze meghaladó kritikájának képviselete, s főként hitelesen, ezt következetes döntésekkel párosítva – például nem asszisztálva Ukrajna felvételéhez. Csurka így fogalmazott: „Az EU-csatlakozás egy újabb, az előzőnél is rosszabb, végzetes rendszerváltás, amelyben most már minden nemzeti törekvést, megújulást, rendteremtést a brüsszeli szabályokkal fojtanak el! Ez az új uralom rosszabb és aljasabb lesz mint a szovjet uralom, mert ez a »demokrácia« köntösében jelenik meg. A magyarságot az elnyelés veszélye fenyegeti! A nyakunkon élősködő, balliberális elitünk, a sorsunk iránt közömbös, a privatizációból meggazdagodott, idegen zsoldban álló réteg, élve akarja eltemettetni a magyarságot egy uniós sírhant alá!”

Mennyire igazolódtak a Csurka-tézisek: ma is egy törpe kisebbség uralkodik Magyarországon?

Igen, a háttérerők befolyása nem lett kisebb. De ma már az izraelinél is erősebb az LMBTQP-lobbi. Csurkának is köszönhető, hogy ma már nem számít tabudöntésnek kimondani olyan alapvetéseket, miket ő tett. Bár talán azért pereg le rólunk az antiszemitizmus vádja, mert oda-vissza nácizza egymást például Ukrajna és Oroszország is. Meg hát Hering József tényszerűen feltárta Simon Peresz egykori izraeli államelnök elszólását, hogy felvásárolják Magyarországot. Ezért korlátozta az idegenek budapesti ingatlanvásárlását a néhai Grespik László a fővárosi közigazgatási hivatal vezetőjeként.

Aki neuralgikus pontnak érezte a bevándorlást. Sokan Budapesten akartak letelepedni, de ő a „népességfogyást nem betelepítéssel, hanem a gyarapodás ösztönzésével kívánta ellensúlyozni”, nyilatkozta a Népszabadságnak.

Az első Orbán-kormány viszont elmarasztalta és leváltotta. Grespik is a MIÉP képviselőjelöltje lett, de leváltása óta nem láttuk a nemzeti radikalizmust kvázi kormányon, holott a mai napig komoly veszély rejtőzködik abban, hogy külföldiek vásárolják fel Magyarországot. 

Vannak még Lenin-fiúk?

Vannak erős párhuzamok, politikai örökösök a balliberális világ megmondóembereitől kezdve akár Jakab Péterig. Nekünk, nemzeti radikálisoknak azonban az 1956-os forradalom és szabadságharc szellemiségének képviselete a fontos. Legendásak a MIÉP október 23-i, Hősök terei nagygyűlései. És az egykor jobboldali Jobbik alapító atyja sem véletlenül Pongrátz Gergely volt, mint ahogy a Mi Hazánké pedig Pongrátz András.

Csurka István sokszor beszélt, írt Európa erkölcsi-szellemi süllyedéséről. Például így: „Néhányan meglátnak még ennél tragikusabbat is: süllyed az európai civilizáció. Valami nincs rendben az alapoknál, mert az, ami történik, elsősorban idegenszerű. Nem a kétezeréves Európában kialakult alkatok, emberi kapcsolatrendszerek szerint való, hanem valami más.”

Csurka joggal kongatta meg a vészharangot, s Toroczkai László is az egész északi civilizációért küzd. Hozzáteszem, a fehér emberért is, amely ugyanúgy kihalófélben van, mint például a fehér cápa, de ha félünk a rasszizmus vádjától, akkor csak az utóbbi megmaradását szabad szorgalmaznunk. Én viszont csak a cápától félek, az olcsó vádaktól nem, ezért kötelességemnek érzem felhívni a figyelmet erre. A fehér tigris vagy a fehér fülesfácán fennmaradása talán fontosabb? A fehér emberiség megőrzését sem volna szabad rasszizmusnak minősíteni.

Akkor és ma: Csurka István, illetve a MIÉP életében is válaszvonal volt a magyar–ukrán alapszerződés ratifikálása, uniós és NATO-tagságunk, s most terítéken van Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatának megindítása.

A MIÉP és a kezdetben vele rivális Jobbik összefogása 2006-ra pont annak volt köszönhető, hogy az Országgyűlésben megszavazták Románia feltétel nélküli EU-csatlakozását, ami a nemzeti radikális táborban hatalmas felháborodást váltott ki. Az Ön által említett újabb EU-bővítési folyamat megindítása, amelyet nem vétózott meg Orbán Viktor miniszterelnökként, hasonló bűn. Olyan közéleti személyiségek térnek vissza a politikába, aktivizálódnak újra, mint például a Magyar Igazság és Élet Pártja talán legismertebb még élő politikusa, Bognár László egykori alelnök és honatya, aki most lett a Mi Hazánk nyugdíjas tagozatának vezetője. Az,

kétségkívül sorsszerű.

A fent említettek fényében hívnak-e jobbikost a MIÉP-emléktalálkozóra?

Akik még mindig asszisztálnak a Jobbik ámokfutásához, azokat nem hívtam. Számomra politikai hulla vagy inkább elvtelen hullarabló, aki a Jobbik tetemén, kifizetőlistáján van még. De tisztelettel megemlékezünk a ténylegesen elhunyt MIÉP-esekről, Csurka Istvántól kezdve Gidai Erzsébeten és Grespik Lászlón át Csurka Lászlóig, Szentmihályi Szabó Péterig többekről. És örömmel fogom köszönteni a Jobbik történetének legtehetségesebb első elnökét, Kovács Dávidot, aki doktori disszertációját is Szabó Dezső életművéről készítette, illetve könyvet írt róla. Azokra fókuszálunk, kiket és amiket tisztelni tudunk.

Ez alatt mit ért?

A nemzetépítő állam programját és a Hősök terei nagygyűlések hangulatát felelevenítve, a nemzeti radikalizmusunk gyerekkorára való emlékezésen, a nosztalgiázáson túl értékmentéssel is foglalkozunk. Ennyi év elteltével már tárgyilagosabban emlékezhetünk és elemezhetünk. Most azt keressük, ami összeköt. A MIÉP környékén történt csalódások eltörpülnek a Jobbik köpönyegforgatása után, ezért, hogy ki melyik hullámban hagyta el a Magyar Igazság és Élet Pártját, nem számít, ezt a MIÉP-emléktalálkozó közzétett közreműködőinek névsora is mutatja. 

Szervezne-e ezt követően SZDSZ-es emléktalálkozót is? Ha lenne ilyen rendezvény, elmenne rá?

Az SZDSZ-hez semmilyen szinten nem kötődőm. A lehetőséget pedig meghagynám a Fidesz egykori alelnökének, Fodor Gábornak, vagy a kezdetben antikommunista szabaddemokraták 1994-es árulását is felülmúló nagy átváltozóművésznek, Vona Gábornak.

Nyitókép forrása: MTI / Soós Lajos