Szakértő a mobiltelefon-használat iskolai korlátozásáról: Szükséges, de nem elégséges

(Nyitókép: Hans Lucas / AFP)

A szerző a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemeskürty István Tanárképző Kar Stratégiai és Fejlesztési Osztályvezetője, az MCC Tanuláskutató Intézet oktatáskutatója

***

Egy gyermek kezdetben a szüleit és a családi környezetét másolja, tinédzser korban erős lesz a kortárs befolyás, és leginkább barátait, példaképeit utánozza. Ebből következik, hogy a telefonok korlátozásának akkor van igazán értelme, ha a környezet is ebben a szellemben változik. Hiszen az iskolai teljesítmény javulása csak egyike azoknak a pozitívumoknak, amelyek a kevesebb mobilhasználattal járnak. Ami az össztársadalom szempontjából még fontosabb lehet, az 

Hogy tiszteletre méltó és tisztelettudó fiatalok nevelődjenek az iskolákban, akik mind a tudást, mind a nemzeti, európai és keresztény gyökereiket értéknek tekintik, akik a hazájuk és az embertársaik gyarapodásáért és fejlődéséért tevékenykednek. Akik tudják, hogyan kell köszönni és a mindennapokban viselkedni, hogyan kell együtt dolgozni másokkal, gyermeket nevelni és felelősséget vállalni másokért és saját tetteikért. Még hosszan sorolható, hogy mennyi minden fakad a helyes családi és iskolai nevelésből, de mindezekből jól látszik, hogy ezekhez

Mindezt veszélyeztetjük, ha a szünetekben hagyjuk, hogy mindenki a képernyőjét bámulja, hogy távoli idegenekkel váltson üzenetet ahelyett, hogy az osztálytársaival beszélgetne, hogy videók tömegét nézze meg ahelyett, hogy saját élményeket szerezne.

Veszélyeztetjük, ha otthon ahelyett, hogy beszélgetnénk, közösen írnánk leckét, olvasnánk, vagy kirándulnánk, a gyermekek olyan házban nőnek fel, ahol a felnőttek is telefonfüggőségben szenvednek, akiket éjjel-nappal a mobiljukkal a kezükben látnak. Megannyi gyermek átéli, hogy nincs kihez fordulnia, vagy úgy érzi, kevésbé fontos, mint az internetes tartalmak, mert a szülei inkább figyelnek a képernyőre, mint rá. Rosszabb esetben belőle is sokszor meggondolatlan tartalmat gyártanak a közösségi média felületekre.

A tanárokon épp ugyanakkora felelősség van a példamutatásban, mert nemcsak a tudomány vagy a tanulás iránti kíváncsiságot és vágyat tudja felébreszteni, de erkölcsi és emberi példát is állít a diákjainak. Éppen ezért fontos, hogy ha a fiataloktól elvárjuk, hogy ne használjanak mobiltelefont az iskolában, akkor nem láthatják azt az oktatóiktól, hogy ők szünetben és tanítási órán is a telefonjaikba bújnak. 

Egy-egy iskolának is nagy felelőssége van abban, hogy hogyan viszonyul a kérdéshez. Sok magyar iskolában – a globális trendhez illeszkedve – a tanórákon eddig is korlátozva volt a telefonhasználat, a házirendek különböző eljárásokat tartalmaztak. A központi szabályozás kijelöli az elvet, hogy mi itt Magyarországon is – számos más országhoz hasonlóan – gyermekközpontú és személyes kapcsolatokon alapuló oktatást kívánunk megvalósítani, ahogy az zajlott az elmúlt évezredekben, és ahogy azt az UNESCO is javasolja. Így aztán érthetetlen, és nagyon rossz példát mutat az az iskola, amely a telefonok korlátozását csak azért nem fogadja el, hogy a kormányzati helyes iránnyal szembeszálljon. Közösen, a felnőtt társadalomnak összefogva kellene azt üzennie a gyerekeinknek, hogy 

Az az iskola, ahol már évkezdés előtt engedélyezték a telefonhasználatot mindenkinek minden órán, azzal érvelt, hogy „pedagógiai cél a digitális kultúra helyes használatára való nevelés” – ahogy ennek lennie is kell, és ahogy minden iskolában ez így is van. A digitális kultúra helyes használatára való nevelés első órájának tartalma lehetne az is, hogy mikor használjuk a telefont, hogy társaságban nem vesszük elő, hogy függőséget és idegrendszeri fejletlenséget okoz a korai és túlzásba vitt használata, hogy egészségkárosító hatása mellett a személyes kapcsolatok romlásának következtében az érzelmi stabilitást megingatja, és ha még belefér 45 percbe, úgy a digitális bántalmazás is téma lehetne. Ebből gyorsan levonható az a következtetés, hogy egy fiatalnál nem kell, hogy a társaival, tanáraival töltött óráiban telefon legyen. 

Abban nincs vita, hogy a digitális eszközök hatékony és felelősségteljes használatára meg kell tanítani a fiatalokat, hogy a felsőoktatási tanulmányok alatt vagy a munkaerőpiacon boldogulni tudjanak, de ahhoz nincs szükségük az iskolában saját mobilkészülékre, amikor az nem korlátozható vagy ellenőrizhető a tanórákon és nem része az oktatásnak.

A magyar szabályozás nagyon helyesen úgy fogalmaz, hogy ha a tanár (vagy az igazgató) úgy dönt, akkor engedélyezheti a tanórai alkalmazását a telefonoknak. De innentől nem az lesz a pedagógus kérdése, hogy hogyan versenyezzen a mobilokon található impulzív és addiktív alkalmazásokkal, hanem hogy valóban elengedhetetlen-e az eszközhasználat, vagy más (akár digitális) segédeszközökkel és a pedagógiai módszertan tárházával együtt is elég izgalmas és tartalmas tanórát tud-e tartani.

***