A Szegény párák rendezőjének új filmjén nem ciki, ha szenvedünk

Nyitókép: Fórum Hungary

A görög Yorgos Lanthimos többre értékeli a Zorbánál és a bazi nagy lagziknál a kiszámíthatatlanságot és az egyedi stílust, amit rendezői képességeivel együtt többször bizonyított. Az Egy szent szarvas meggyilkolása (2017) és A kedvenc (2018) után egészen felkapott is lett, hogy aztán a tavalyi, nálunk csak idén bemutatott Szegény párák hozza el számára az igazi hírnevet és az Oscart.

Tegyük hozzá, hogy a Szegény párák minden beteg alapötlete ellenére is olyan vízió, ami miatt a mozi megszületett, magyaroknak köszönhető látványvilága, fantasztikus színészgárdája okán pedig meg is érdemelt minden dicséretet és győzelmet. Ezek után a Kinds of Kindness mintha csak évtizedeket lépett volna hátra.

Emma Stone háromszor

Persze modern verzióban, de teljesen lecsupaszítva kapjuk a sokszor érzelmektől mentesen elszavalt, minden beleélést nélkülöző monológokat, az elénk tárt három történet pedig újra és újra egyre bizarrabb fordulatokat vesz. Egy alkalmazott, akinek a főnöke szabja meg az életét; egy rendőr, akinek eltűnt a felesége; egy feleség, aki belépett egy szektába. Ha eleinte el is kapnak a kisebb sztorik, azok egyre hosszabbá és egyre szürreálisabbá válnak.

Az alkalmazott például darázsfészekbe nyúl, mikor ellenáll főnökének, aki gyilkosságra akarja kényszeríteni.

A rendőr azt gondolja hogy meglelt felesége nem az, akinek látszik.

A szektás nő meg családját elhagyva keresi a női megváltót (?), és ezért a családját is képes elhagyni.

De ez csak a jéghegy csúcsa, miközben amorális és immorális karakterek váltják egymást a képernyőn. Az egyiknek a gyilkolás, a másiknak a négyes szex nem okoz gondot, Willem Dafoe pedig bárkit szeret és bárkivel lefekszik, akinek az agyába vagy ágyába bújik.

Yorgos Lanthimos Nathan Fielder akar lenni

Ami közös a három sztoriban, az Emma Stone egyre növekvő ideig tartó jelenléte; Willem Dafoe; a valamiért agyon ünnepelt Jesse Plemons (Polgárháború); valamint Margaret Qualley, aki A szerben virított még nagyot – tulajdonképpen szó szerint. Van még egy központi szereplő, akire épül a teljes film, de igazából ő szerepel a legkevesebbet, miközben az őrület egyre inkább eluralkodik a vásznon. Kínos helyzetek, érthetetlen szituációk, valószerűtlen karakterek, kellemetlen hangulat – a zongorista meg úgy veri a billentyűket, hogy rácsuknánk a zongora fedelét a kezére, miközben a kórus tagjai teljesen azt hiszik, hogy egy Ómen-szerű horror forgatásán vannak, ezzel tovább cincálva a nézők idegeit.

Aztán, mikor a már idős Willem Dafoe és a még fiatalnak mondható Emma Stone csókja látható premier plánban, megvilágosodtam. Lanthimos látta Fielder borzalmas sorozatát, a The Curse-t, amit annyira megirigyelt, hogy muszáj volt egy közel 3 órás mozifilmben valami hasonlót leforgatnia.

A kegyelem fajtái borzalmasan irritáló, kínos, kényelmetlen film, amit nem jó nézni és ami önmagában sem jó. Lehet mondani, mint a The Curse-nél, hogy „ez legalább nem tipikus”, meg „a szatírát nem mindenki érti”, ahogy „humorérzéke sem mindenkinek van”, de nem, nevezzük nevén a dolgot:

Szeretem, ha valami kimozdít a komfortzónából. Szeretem, ha valami megrémít. Szeretem, ha valami elborzaszt. Szeretem, ha valami megnevettet. Szeretem ha valami meglep.

De ez nem az a kategória. Egyik sem! Szimplán csak kellemetlen, rossz, élvezhetetlen. Ami ráadásul iszonyatosan el is lett nyújtva, hogy a végére már csak a fejemet fogva sóhajtozzak. Ez nem művészet. Ahogy az IMDb-s meghatározások között is áll: ez tragédia.

Azért a jóból is megárt a sok, nemhogy ebből

Azt a három órát pedig senki nem adja vissza az életemből. A kegyelem fajtáit tuti, hogy soha nem nézem újra. Semmi pénzért. De szerintem amúgy Emma Stone-ból is sok már, amikor ezt a bárgyú stílust kell újra és újra erőltetni. Szerintem Lanthimos ezúttal mellényúlt. Persze ez sem a világvége, hiszen senki sem tévedhetetlen, sőt biztos megmagyarázza majd valaki, hogy miért ez az év filmje, de én nem erőltetném. Ézsaiás szavaival zártam már soraimat, amihez tartom is magam, mert a rosszból soha nem lesz jó, bármekkora is az igyekezet.