Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán
„Boldog születésnapot, Magyarország! Azt gondolnánk, ebben legalább egyetértünk itt a Kárpát-medencében mi, magyarok, akiknek vagy a hazájukban van a szülőföldjük, vagy egy másik ország határai közé kényszerítette őket a történelem. Ám amikor azt tapasztaljuk, hogy a mai napig lerománozzák, leszerbezik, leukránozzák nemzettestvéreinket a magyarul beszélő, ám a magyar nemzetet saját összetartó kovászuknak nem tekintő lakosok, felmerül bennünk a kétség.
Mit ünnepeljünk augusztus huszadikán azokkal, akiknek hazájuk nincs, csak lakcímük?
Pedig ez a nemzeti ünnep egyedülálló abból a szempontból, hogy nem valamiféle változást, erőszakos átalakítást állít a mai nemzedékek figyelmének fókuszába, hanem az állandóságot, a megőrzött értékek máig ható fontosságát, a magyarság, a magyar állam ezeréves fennmaradásának nagyszerűségét kiáltja világgá minden évben. Ez borzalmas élmény lehet a múltat végképp eltörölni akaró, a szuverenitást ócska kis alkuk oltárán feláldozni vágyó haszonleső percemberkék számára. Mit is ünnepeljenek ők? Hogy tatár, török és szovjet seregek dúlása ellenére él nemzet e hazán? És a Varsói Szerződéstől megszabadulván a NATO-t is próbáljuk, ha kell, hát egyes-egyedül kirángatni háborús ájulatából? Hogy Brüsszel, Bécs, Moszkva, Isztambul szorításában próbálunk valamiféle önálló, magyar útra, életre és igazságra találni?”