Már a Honvédségnél van az első magyar gyártású Hiúz – a harcjármű kategórájának legjobbja

2024. július 24. 18:08

Szakmai fórumokon előrébb rangsorolják amerikai, dél-koreai, svéd, illetve orosz riválisainál – ez a Lynx, ismertebb nevén Hiúz harcjármű.

2024. július 24. 18:08

Nyitókép: Facebook/honvedelem.hu/Kertész László

 

A honvédelmi miniszter jelenlétében szerdán Zalaegerszegen, a Rheinmetall Hungary üzemében átadták a Magyar Honvédségnek az első magyar gyártású Lynx KF–41, ismertebb nevén Hiúz, gyalogsági harcjárművet – számolt be róla a Magyar Nemzet.

Az ukrajnai háború megmutatta, hogy jól működő, önmagát minden időben és helyzetben ellátni képes hadiiparra minden országnak szüksége van 

– jelentette ki a honvédelmi miniszter az átadón.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Rheinmetall és a magyar kormány vegyesvállalatának gyárában tartott rendezvényen a hazai hadiipar újjáépítését célzó erőfeszítések kapcsán elmondta: a szomszédban zajló konfliktus „újra bebizonyította azt is, hogy hadiipart – harckocsigyártó, lőszergyártó kapacitásokat – nem lehet rögtönözni”, ehhez hosszú távú fejlesztésre, tervezésre van szükség.

Tavaly augusztusban adták át a német Rheinmetall zalaegerszegi gyárát, a vállalat elnöke akkor az ünnepélyes megnyitón úgy fogalmazott, hogy világrekord gyorsasággal épült meg a gyár, ahol a legkiválóbb gyalogsági harcjárműveit fogják gyártani.

Karácsony előtt pár nappal jelentették be, hogy elkészült és át is adták az első KF-41 Lynx gyalogsági harcjárművet, amely teljes egészében a zalaegerszegi gyárban készült el. Bár a gyárkapun már akkor kigurult a harckocsi, nem került rögvest a Honvédség kötelékébe, ugyanis Paul Walf, Rheinmetall hazai részlegének vezérigazgatója azt mondta, a kötelező gyári teszteket követően adjak át a Magyar Honvédségnek, ami most meg is történt.

A Mandiner idén év elején azt a tájékoztatást kapta a tárcától, hogy a Rheinmetall Hungary Zrt. zalai létesítményében gyártott Lynx gyalogsági harcjárműveket a cég 2024 harmadik negyedévétől szállítja a Magyar Honvédségnek, 2028-ig bezárólag.

Ezt is ajánljuk a témában

Akkor azt is felelevenítettük: a német fegyvergyártótól a magyar kormány 209, hét különböző típusú Lynxet, továbbá 18 támogató járművet és 38 katonai teherautót rendelt a Magyar Honvédség számára. A megállapodás értelmében 172 eszköz gurul majd ki a zalai gyárból, 46 Hiúz Németországból jön kilenc támogató jármű társaságában.

A Lynx kategóriája egyik legjobbja, szakmai fórumokon előrébb rangsorolják amerikai, dél-koreai, svéd, illetve orosz riválisainál – írtuk meg korábban.

Hogy mit tud a harcjármű, azt részletesen az alábbi cikkünkben mutattuk be:

Ezt is ajánljuk a témában

Összesen 173 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
B_kanya
2024. július 25. 00:42
Türelem 2024. július 24. 21:15 "Indulhatunk Kárpátalja felszabadítására...." A legközelebbi NATO tagországként újjáépítő és rendfenntartó csapatokat küldünk. Problem?
atti64
2024. július 24. 22:49
HELYES!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Zolotarjov
2024. július 24. 22:30
Na ugye..
Türelem
2024. július 24. 21:15
Indulhatunk Kárpátalja felszabadítására.....találkozunk az Oderánál, illetve Kijevben az oroszokkal.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!