A bevándorlás mégsem akkora királyság? Nahát!
(Nyitókép: Izrael-ellenes tüntetők a Columbia egyetemen, MTI/EPA/Justin Lane)
Immár évek óta érkeznek a hírek Európa nyugati feléről, melyek szerint a zsidó közösségek nem érzik biztonságban magukat. Ennek egyértelmű oka, hogy a bevándorlás ideológiai és gazdasági okokból való erőltetése, részben az úgynevezett nyílt társadalom eszméje mentén, párhuzamos társadalmakat hozott létre a nagyobb városokban.
A szélsőséges muszlim migránsok otthonról hozták magukkal az antiszemitizmust és az Izrael-ellenességet,
amit sokukban csak tetézett, hogy finoman szólva sem találták meg a számításaikat új otthonukban.
Sokan nyilván a jobb élet reményében érkeztek az értékeit, önazonosságát és öntudatát vesztett, ám még mindig a világ talán legjobb helyének számító kontinensre, ahol gáláns szociális juttatások és lelkes progresszív politikusok ugyan várták őket, ám az eltérő kultúrák közötti együttélésre nem lévén recept (sőt), a beilleszkedés sokaknak nem sikerült. Ráadásul akadnak bőven, akik soha nem is akartak se vegyülni, se dolgozni.
Csak jöttek, és hozták a befogadó féllel ellentétben szilárd világnézetüket. Amibe nem férnek bele a zsidók és a keresztények.
Így eljutottunk oda, hogy papok torkát vágják el vagy holokauszt-túlélő idős asszonyt ölnek bevándorló hátterű bűnözők, nem is beszélve a terrortámadásokról és a döbbenetes zavargásokról.
Európa kis túlzással lángra kapott,
miközben a balliberális politikusok potenciális szavazókat is látnak az érkezőkben, ezért aztán – mondjuk úgy – nem különösebben állnak bele a probléma megoldásába. Kétségtelen: több évtizednyi Willkommenskultur után már nem is olyan könnyű.
De
még beszélni sem szabad a társadalmi feszültségeket keltő jelenségről, sőt, aki nyíltan megpróbálja, vagy csak a bevándorlást korlátozná, hamar megkapja a fasiszta jelzőt a mainstream nyilvánosságban.
Így volt ez 2015-ben a tömeges illegális migrációs hullám idején, s nincs ez másként ma sem.
Aztán eljött 2023. októbere, amikor a Hamász terroristái ártatlanok ezreit gyilkolták meg Izraelben – a szolidaritás első, olykor csak óvatos megnyilvánulásai után, még a válaszcsapások okozta gázai humanitárius krízis előtt már Palesztin-párti tüntetők lepték el a nyugati nagyvárosok utcáit, egyetemi csoportok álltak ki nyíltan a Hamász mellett, az ukrán és a szivárványos zászló mellé pedig megérkezett a haladár demonstrációk eszköztárába
a zsidó állam eltörlését követelő „From the River to the Sea” rigmusa.
Ezt is ajánljuk a témában
Elszabadult a pokol az amerikai Columbia Egyetemen, ahol hisztérikus palesztin-párti tüntetők elfoglalták az egyetem részét, és sátrakat állítottak fel Izrael bojkottját és tűzszünetet követelve.
Az előzmények rövid belengetése után pedig jöjjön a minapi hír: miután Belgium nem tudja garantálni az izraeli válogatott tagjainak biztonságát, a szeptember 6-ai Belgium–Izrael Nemzetek Ligája-mérkőzést Budapesten rendezik majd meg. Idézzük Benoit Hellingset, a brüsszeli önkormányzat sporttanácsnokát, aki szerint „a drámai gázai helyzet fényében és tekintettel a geopolitikai sokkra, amit okozott”,
Brüsszelben a szurkolók, játékosok és a rendezők biztonsága nem lenne garantálható.
Ezt is ajánljuk a témában
A Brussel Signal szerint lassan ott tartunk, hogy Magyarország az egyetlen biztonságos helyszín Európában.
Mi van? Idáig jutottunk?
Minek finomkodni: miközben az Egyesült Államokban a békét szorgalmazó elnökjelöltre lőnek, Szlovákiában dettó, Magyarországot pedig a kispadra akarják ültetni, mivel ellenzi a migrációt és a háborút, Európa egyik leggazdagabb és leginkább kioktató államában nem mernek zsidó futballistákat fogadni egy stadionban, mondván, hiába lesznek rendőrök és biztonságiak, könnyen lehet, így is megtámadják őket. Vagy nem látják őket szívesen? Egyik verzió sem túl szívderítő.
Sebaj, legyen nálunk a meccs, büszkén látjuk vendégül mindkét csapatot, s alighanem se a belga, se az izraeli játékosoknak nem esik majd bántódása,
a mérkőzés után akár a pesti éjszakában is bulizhatnak egyet, vidáman, biztonságban. Egészen szürreális, hogy 2024 Európájában ilyen teljesítményre csak egy lesajnált, gyűlölködőnek és intoleránsnak beállított ország képes.
Legyünk rá büszkék, miközben kígyót-békát kiabálnak ránk a belga fővárosban található uniós intézmények beképzelt aktivistái!
A hír súlyát jelzi, hogy még a közismerten Orbán-fóbiás 444 veterán újságíróját, Szily Lászlót is megihlette. No nem a fenti gondolatmenethez hasonló eszmefuttatás lett a cikkből, sokkal inkább valamiféle beismeréssel felérő okfejtés a bevándorlás kapcsán felmerülő kihívásokról.
A cikk lényege röviden: de kár, hogy megint Orbán Viktornak lett igaza!
Szily ugyanakkor maga sem leplezi megdöbbenését, amikor azt írja: „Félhivatalos tehát, hogy olyan zsidó, akin látszik, hogy zsidó, jelenleg nem utazhat nyíltan az Európai Unió székhelyének is helyet adó államba, mert joggal számíthat rá, hogy pusztán a zsidó mivolta miatt fizikai inzultus éri.”
Aztán következik egy rémisztő, mégis felemás következtetésre vezető személyes tapasztalat: „A gyerekeim holland egyetemekre járnak, sok személyes infót is hallok az elolvasott hírek mellett a belga és holland egyetemek hangulatáról, a Hamász szlogenjeinek skandálásáról, arról, hogyan nem mernek bejárni vagy zárkóztak magukba a palesztin terroristákat éltető progresszív diákoktól tartó zsidó hallgatók, de azért
nem hiszem, hogy a belga hatóságok az egyetemistáktól és a hozzájuk hasonlóan hörgő politikusoktól féltenék a beutazó zsidókat.”
A 444 publicistája persze nem a magyar kormány évek óta tartó, erkölcstelen és téves megbélyegzése miatt folytatja a felismeréssel, miszerint „most üt vissza az, hogy az európai centristák a probléma észlelése után megmagyarázhatatlan okokból nem azt a megoldást választották, hogy beszélni kezdtek volna róla, hanem azt, hogy tokkal-vonóval tabuvá tették az egészet”. Sőt, érkezik a felmentés is: „Világos persze, hogy ezt a tabusítást nem gonoszságból, hanem jóindulatból, az elesettek és kiszolgáltatottak védelmében találták ki, de az eredménye szörnyű lett.”
A konklúzió nyilván az, hogy bár a (szerinte: szélsőséges) jobboldaliak (újabban: szuverenisták, avagy patrióták) régóta erre figyelmeztetnek, ők valójában rossz emberek, tehát nekik ezt nem lenne szabad, de hát a csupaszív centristák (értsd: balliberálisok) valahogy merő jó szándékból nem akartak nyilvános diskurzust és megoldásokat a témában (értsd: kirekesztették az ellentétes véleményeket), így jutottunk el oda, ami már a 444-es Szilynek is sok.
És hát jön is a tömény szomorúság: „Borzalmas perspektíva lenne az Orbán-félék európai szintű megerősödése.” Kellemetlen.
Hát így állunk. Ergo a bevándorlás mégsem akkora királyság, csak ezt akárki, holmi „nyomasztó gyűlölködő” nem teheti szóvá. Csak a „jó fiúk”.
Alig várom az elemzéseket arról, hogy mennyire borzasztó és értelmetlen dolog a háború, itt az ideje a lezárásnak, még ha kompromisszumok is kellenek hozzá, csak hát
ahogy Orbán akarta, úgy nem lehet, mert ő gonosz és oroszbarát.
Nehéz is lenne beismerni a tévedést. Az nem amolyan haladó erény. Valahogy most mégis sikerült, még ha felemásan is. Ennek is lehet kicsit örülni.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Ilyen az, amikor senkit nem érdekel, kinek van harmincnál több százaléka! Francesca Rivafinoli írása.
Ezt is ajánljuk a témában
Jobban jár-e az az Abdul, akit ámokfutása után német rendőr lő le, mint az, akit a magyar állam nem enged be? Francesca Rivafinoli írása.
Még rengeteg ilyen mondat lesz a kampányban – mondta a Tisza-vezér.
A baloldali portál keményen megsorozta Kovács Gergelyt, a hegyvidéki polgármester azonban megnyerte az első menetet.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök augusztus elején jelentette be az újabb gázai offenzívát, amelynek során az izraeli hadsereg hetek óta a város északi részeit támadja.
Mikor főszerkesztő-helyettesünk Kacsoh Dániel rákérdezett, hogy ez paródia-e, meglepő választ kapott. De Hont András sem tartotta magában a véleményét.
„Az Izraellel való stratégiai szövetség és barátság építésén dolgozunk” – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.
Egy nap alatt kétszer is támadott Izraelt a jemeni húszi lázadók fegyveres csoportja.
Vonnegut azon kevés amerikai szerző közé tartozott, akit a szocialista cenzúra is befogadott; része volt a kortárs irodalmi kánonnak itthon éppúgy, mint nyugaton, már életében is. Petri Lukács Ádám írása.
Ezért marad nekik a feszültség, a konfliktus meg a balhé. Ebből áll majd a kihívó politikája a következő hét hónapban.
