Jobban jár-e az az Abdul, akit ámokfutása után német rendőr lő le, mint az, akit a magyar állam nem enged be?
(Nyitókép: Kisbenedek Attila / AFP)
Ezeréves kelet-német kisvároska Wolmirstedt; a június 9-i választásokon az AfD nyert közel 31 százalékkal, második helyezett a CDU, harmadik pedig a német migrációs politikát és a „lifestyle-baloldalt” élesen bíráló Sahra Wagenknecht új pártja lett 16,5 százalékkal; a Zöldekre 3,5 százalék voksolt.
Ott nézte a meccset péntek este egy családi ház kertjében összegyűlt kisebb társaság,
nagyjából 50 és 75 év közötti német férfiak és nők, házigazdák és meghívottak; elhangzott a himnusz („Virágozz, német haza!”), megvolt a kezdőrúgás, Kroos passzolt épp Mittelstädtnek – és ekkor ott termett a decens közép- és nyugdíjaskorú társaság közepén „egy férfi”, és azonmód megkéselt három jelenlévőt. Egy ötvenéves nőt és egy 75 éves férfit súlyosan, egy 56 éves férfit könnyebben.
Egy családi ház kertjében, naplemente előtt fél órával, meccsnézés közben. A kisvárosi élet velejárója.
A rutinos hírfogyasztó persze tudja, hogy az „egy férfi” arrafelé a „beszámíthatatlan afgán migráns” szinonimája, és valóban: mielőtt a 2022 végén bevándorolt, megtűrt státuszú 27 éves afgán behatolt volna a magáningatlanra, egy közeli lakótelepen valami szóváltást követően
már halálra késelte egy 23 éves honfitársát, majd a környék utcáin járkálva hadonászott és fenyegetőzött a „feltűnően hosszú késével”.
Így tört be aztán az említett kertbe, majd haladt tovább Wolmirstedt utcáin, rátámadva a kiérkező rendőrökre, akik erre meg-, illetve egyes hírek szerint fejbelőtték; sérüléseibe később a kórházban belehalt.
Történt mindez a leszúrt mannheimi rendőr temetésének napján, ugyanazon a héten, amikor
Frankfurtban egy Majna-parti padon ücsörgő ukrán nő nyakát és fejét vágta végig hátulról sniccerrel egy 19 éves afgán fiatal
(a hesseni belügyminiszter szerint „elszigetelt eset”) – és ugyanazon a héten, amikor az Európai Bíróság ítéletében a leghatározottabbnál is határozottabban jelentette ki: a renitens magyar migrációs politika „rendkívül súlyosan érinti mind a közérdeket, mind a magánérdekeket, és többek között a nemzetközi védelmet kérelmezni kívánó harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek érdekeit”.
Mármost én állok elébe, hogy financiálisan egytől egyig deresre húzzon minket a luxembourgi bíróság,
és egyösszegben kétszázmillió eurót, azaz fejenként 8300 forintot, majd havonta további 1270 forint körüli bírságot utaltasson velünk Brüsszelbe, amiért az állam közel kilenc éve folyamatosan akadályozza fiatal afgán férfiak Röszkénél történő beáramlását – én állok a szankció elébe, mihelyt tételes kimutatást kapunk arról, hogy a magyar migrációs politika pont annyi millióval érinti súlyosabban a közérdeket és a magánérdekeket, amennyivel több milliós büntetést kell(ene) fizetnie Magyarországnak a büntetlen németekhez képest.
Például konkrétan múlt pénteken este 8 és 10 között hány afgánt késeltek meg Magyarországon, kabuli típusú alternatív vitarendezési eljárás keretében?
Hány afgánra lőttek rá a hatóságok eddig Németországban, és hányra Magyarországon?
Jogos az önvédelem, nem arról van szó – de jobban jár-e az az Abdul, akit a vérengzése után német rendőr lő le, mint az, akit a magyar állam nem enged be? A menekültügyi szabályozás miatt a 75 éves futballszurkolók közül hánynak sérültek a magánérdekei Mezőberényben, és hánynak Wolmirstedtben? Különös tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának legelső cikkeiben szentesítettekre, úgymint
az élethez való jog, a személyi sérthetetlenséghez való jog, valamint a magán- és a családi élet tiszteletben tartásához való jog, továbbá az idősek joga a „társadalmi és kulturális életben való részvételhez”.
A „ne mászkálj egyedül a közparkban” figyelmeztetés után itt a „ne üldögélj másokkal együtt a saját kertedben”-fíling; bár ez is lehet egyfajta köz- és magánérdek, tulajdonképpen.
„Tevékenységei középpontjába [az Európai Unió] az egyént állítja, létrehozva az uniós polgárság intézményét és megteremtve a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséget” – fogalmaz az Alapjogi Charta preambuluma.
A konkrét „egyén” tehát a lényeg, ha jól értem, nem pedig valamely – mégoly nemes, de absztrakt – uniós érték.
A halott wolmirstedti Abdulok és a kórházban ápolt wolmirstedti Holgerek (valamint a mesterséges kómában tartott mannheimi Sulaiman A. és a halott mannheimi rendőr, a frankfurti kórházban fekvő ukrán nő stb., stb.) – ha bizonyítást nyer, hogy ők kétszázmillióval szabadabbak, kétszázmillióval nagyobb biztonságban voltak és kétszázmillióval jobban megtapasztalhatták a jog érvényesülését, mint a magyar migrációs politika bármely érintettje,
akkor maradéktalanul jogos az elmarasztalás.
Akkor már nyitjuk is a bukszánk.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Sikerült akkora hírverést csapni egy sylti éneklés körül, hogy végül országszerte megaslágerré vált a migránsellenes rigmus. Sőt, már Trump is erre a zenére ropja. Francesca Rivafinoli írása.
Ezt is ajánljuk a témában
...A helyszínre ekkor odaérkezett az afgán édesanyja is, és lekevert néhány pofont – a földön vérző áldozatnak, aki nemsokára belehalt sérüléseibe. Francesca Rivafinoli írása.
Egyéves az CDU-CSU-SPD-koalíció! Mutatjuk a berlini kormány mérlegét.
A választási ígéretek és a brüsszeli elvárások között kellene egyensúlyt találnia az új vezetésnek.
Az Unió reformja radikálisan felgyorsítaná az elutasított menedékkérők kitoloncolását, a szigorúbb bevándorlási politika pedig egyezhet Magyarország álláspontjával.
Magyar Péter megfelelne az Európai Unió elvárásainak.
A szakértő szerint a párhuzamos társadalmak és az integráció kudarcai hosszú távon is komoly társadalmi feszültségeket okozhatnak.
Spanyolország szocialista kormánya szabadjára engedné a migránsait Európában.
Az uniós pénzből brüsszeli és strasbourgi munkára alkalmazott asszisztens mit keresett munkaidőben folyton Budapesten? Francesca Rivafinoli írása.
Az úgynevezett svájci rendszert már megismerhettük a nemzetközi kupasorozatokban.
A választások óta eltelt időben érdemi kormányzást nem nagyon láttunk. Fut az abszolút filmszínház, miközben másokat próbálnak erőből lenyomni.
