A vezető elemző lerántotta a leplet az egyre gyurcsányosabb Magyar Péterről
Pindroch Tamás elmondta, hogy miért gyurcsányosodik a Tisza elnöke.
Akiről tudva lévő, hogy hetente „bérmálkozik”.
Fotó: MTI/Vajda János
„»Gyurcsány atya«, akiről tudva lévő, hogy hetente »bérmálkozik«, kiakadt azon, hogy a magyar állam továbbra is tiszteletben tartaná a gyónási titok évezredes hagyományát.
»Nyilván, Jézusnak tetsző dolog kisgyerekek lába között nyúlkálni. Nyilván Jézus is a rá hivatkozó papok úgynevezett gyónási titkát védte volna, nem a kisgyerekeket. Nyilván.« – írja a jól ismert gyurcsányi háborgással (ami előtt talán bedob egy-két felest is).
De az is lehet, sőt valószínű, hogy »Gyurcsány atyának« tényleg fogalma sincs a katolikus vallási hagyományokról, hiszen ő csak Iványi Gábortól és esetleg Perintfalvi Ritától tájékozódik vallási kérdésekben (éljen a felszabadítási teológia!). A gyónási titoknak ugyanis egyáltalán nem az a lényege, hogy elrejtsen a hatóságok elől valami égbekiáltó bűnt, vagy éppen a baloldal szerint alapból gyermekbántalmazó és szexuális zaklató papokat védelmezze. (Bár nem kérdés, hogy minden áldozat megérdemli az együttérzésünket és az egyházi vezetők őszinte bocsánatkérését és segítségét, a tárgyilagosság jegyében mindig mondjuk el, hogy a katolikus egyházban nem magasabb a pedofilok aránya, mint más, fiatalokkal foglalkozó szervezetben, és a rendszerszintű visszaélések napvilágra kerülése itt is komoly gyermekvédelmi reformokat indított el).
Kapcsolódó vélemény
Világhírű tudósok 650 vezetőt vizsgáltak.
»Gyurcsány atya« egy érzékenyebb pillanatában valószínűleg krokodilkönnyeket hullatna azt a régi keresztény bölcsességet hallván, hogy »ítéld el a bűnt, szeresd az embert«.
(Feltéve persze, ha baloldali az a bűnös, akit bűne ellenére is szeretni kell. Mert ha jobboldali, akkor neki »levegőtlen világ« lesz, olyan ávós értelemben). Pedig tulajdonképpen erről van szó.
A gyónás ugyanis nem a bűnről, hanem a bűnbánatról és – ennek folyományaként – a gyógyulás lehetőségéről szól.
Arról, hogy létezik olyan »magasabb hatóság« (tudniillik az egyház, illetve maga a Jóisten, hiszen a pap a gyónás szentségében Őt képviseli!), aki még a legsúlyosabb bűnöket is hajlandó megbocsátani – amennyiben a gyónás igaz bűnbánattal történik, és a bűnös erősen megfogadja (!), hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy többé ne kövesse el a bűnt. (Ennek ellenére persze van esély rá, hogy újra el fogja követni, hiszen mi, emberek esendők, gyengék és bűnösek vagyunk – az isteni kegyelem nélkül azonban még ennyi esélyünk se volna a javulás útjára lépni!).
De mi köze mindehhez a »földi hatóságnak«, tudniillik az államnak? Semmi és minden.
Az egyház nem mondja azt, hogy a gyónás felmentést adna az állami törvények alól.
Sőt, a gyónás része a penitencia (bűnbánat, vezeklés) is – ennek jegyében egy igazi bűnbánó/megtérő szinte örömmel kellene, hogy vállalja az állami hatóság, a törvény rá jogosan kiszabott büntetését, hiszen maximálisan átérzi bűnei súlyát és azok borzasztó következményeit. Egy őszinte bűnbánó vezekelni akar. Akkor mégis miért olyan fontos, hogy a gyónási titok hagyománya megmaradjon? Könnyű belátni, hogy amennyiben ez a titok megszűnik, úgy még kisebb rá az esély, hogy a lelki gyógyulási folyamat – ami tehát jó esetben elvezet az őszinte vezeklés vágyához – elindulhasson.”