Gyurcsány atya intelmei

Fotó: MTI/Vajda János

„»Gyurcsány atya«, akiről tudva lévő, hogy hetente »bérmálkozik«, kiakadt azon, hogy a magyar állam továbbra is tiszteletben tartaná a gyónási titok évezredes hagyományát.

»Nyilván, Jézusnak tetsző dolog kisgyerekek lába között nyúlkálni. Nyilván Jézus is a rá hivatkozó papok úgynevezett gyónási titkát védte volna, nem a kisgyerekeket. Nyilván.« – írja a jól ismert gyurcsányi háborgással (ami előtt talán bedob egy-két felest is).

De az is lehet, sőt valószínű, hogy »Gyurcsány atyának« tényleg fogalma sincs a katolikus vallási hagyományokról, hiszen ő csak Iványi Gábortól és esetleg Perintfalvi Ritától tájékozódik vallási kérdésekben (éljen a felszabadítási teológia!). A gyónási titoknak ugyanis egyáltalán nem az a lényege, hogy elrejtsen a hatóságok elől valami égbekiáltó bűnt, vagy éppen a baloldal szerint alapból gyermekbántalmazó és szexuális zaklató papokat védelmezze. (Bár nem kérdés, hogy minden áldozat megérdemli az együttérzésünket és az egyházi vezetők őszinte bocsánatkérését és segítségét, a tárgyilagosság jegyében mindig mondjuk el, hogy a katolikus egyházban nem magasabb a pedofilok aránya, mint más, fiatalokkal foglalkozó szervezetben, és a rendszerszintű visszaélések napvilágra kerülése itt is komoly gyermekvédelmi reformokat indított el).

(Feltéve persze, ha baloldali az a bűnös, akit bűne ellenére is szeretni kell. Mert ha jobboldali, akkor neki »levegőtlen világ« lesz, olyan ávós értelemben). Pedig tulajdonképpen erről van szó.

Arról, hogy létezik olyan »magasabb hatóság« (tudniillik az egyház, illetve maga a Jóisten, hiszen a pap a gyónás szentségében Őt képviseli!), aki még a legsúlyosabb bűnöket is hajlandó megbocsátani – amennyiben a gyónás igaz bűnbánattal történik, és a bűnös erősen megfogadja (!), hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy többé ne kövesse el a bűnt. (Ennek ellenére persze van esély rá, hogy újra el fogja követni, hiszen mi, emberek esendők, gyengék és bűnösek vagyunk – az isteni kegyelem nélkül azonban még ennyi esélyünk se volna a javulás útjára lépni!).

De mi köze mindehhez a »földi hatóságnak«, tudniillik az államnak? Semmi és minden.

Sőt, a gyónás része a penitencia (bűnbánat, vezeklés) is – ennek jegyében egy igazi bűnbánó/megtérő szinte örömmel kellene, hogy vállalja az állami hatóság, a törvény rá jogosan kiszabott büntetését, hiszen maximálisan átérzi bűnei súlyát és azok borzasztó következményeit. Egy őszinte bűnbánó vezekelni akar. Akkor mégis miért olyan fontos, hogy a gyónási titok hagyománya megmaradjon? Könnyű belátni, hogy amennyiben ez a titok megszűnik, úgy még kisebb rá az esély, hogy a lelki gyógyulási folyamat – ami tehát jó esetben elvezet az őszinte vezeklés vágyához – elindulhasson.”