Baloghné Liplin Tünde arról is beszélt, hogy az egyesületük azért dolgozik, hogy a betegeknél minél korábban legyen diagnózis. „De
egyértelműen behatárolható az a tünetegyüttes, melynek megléte esetén a gyermekorvosnak vagy a neorológusnak fel kell merüljön az, hogy Prader-Willivel áll szemben.
Egyre több olyan család kerül a látóterünkbe, akik most már korábban kapnak diagnózist, viszont még mindig akadhatnak olyan gyermekek és fiatal felnőttek, akik még nem kapták meg a diagnózist”.
Elhangzott, hogy az egyik ilyen tünet az izomhipotónia. „Már magzati korban is megfigyelhető a Prader-Willi szindrómásoknál, hogy nem úgy mozognak az anyaméhben, mint egy normál fejlődésű gyermek. A születésük után is megmarad ez, és nagyon ritka az az eset, hogy a hagyományos táplálás megvalósul náluk. A gyenge izomzatuk miatt a szoptatás sem megoldható. Azoknál a babáknál pedig gyomorszondás táplálásra is szükség van, akik korábban érkeznek. Továbbá jellemző még az aluszékonyság is másfél éves korukig, valamint a család tagjánál jóval világosabb bőr, illetve befelé forduló, mandula vágású a szemük. A nemi szerveik pedig kisebbek mindkét nem esetében. Fiúknál van, hogy a herék nem szállnak le” – sorolta az egyesület elnöke a csecsemőkorban tapasztalható árulkodó jeleket.
Jelenleg nincs ismert gyógymód
Egyetlenegy kezelés van, ami körülbelül a gyermekek egyéves korától érhető el Magyarországon, ez a növekedésihormon-terápia, amely valamelyest segítheti, javítja az állapotukat. A PWS-betegek ugyanis alacsonyabb testalkatúak, mint a család többi tagja, és kisebb a kezük és a lábuk. Ez a növekedésihormon-elégtelenség kezeléssel korrigálható. Természetesen önmagában ez a gyógyszeres kezelés nem elég, nagyon fontos hogy minden egyéb szabályt és diétát betartsanak az érintettek, de valódi segítség nem létezik jelenleg. Fontos továbbá a támogató, segítő közeg, az intézmények, szakorvosok képzése is.
Folyamatos felügyeletet és kontrollt igényelnek
Majd kitért arra, hogy a Prader-Willire leginkább jellemző mohóság és fékezhetetlen falásroham megközelítőleg a gyermekek kétéves kora körül jön elő.
A Prader–Willi-szindrómások szinte sosem érzik azt, hogy jóllaktak volna, így óriási mennyiségű ételt képesek egyszerre megenni,
ami komoly veszélyeket hordoz, és idővel kóros elhízáshoz is vezethet. De amennyiben korán megtörténik a diagnózis ez is kontrollálható diétával és mozgásra való neveléssel. „Viszont épp emiatt igénylik a folyamatos felügyeletet. Mert ha ez elmarad, akkor idővel cukorbetegség vagy egyéb gasztroenterológiai társbetegség is kialakulhat náluk. De ortopédiai problémák is felmerülhetnek” – magyarázta az érintett édesanya.