Nyitóképünk illusztráció: Vasvári Tamás/MTI
***
A Fidesz–KDNP-frakció támogatja egy bizottság felállítását, amely kivizsgálná, hogy a XI. kerületi óvodákban bárkinek volt-e tudomása a pedofil bűncselekményről, és amennyiben igen, akkor miért nem tettek semmit – mondta el a Magyar Nemzetnek Szabó László, a DK-s vezetésű újbudai önkormányzat kormánypárti képviselőcsoportjának a vezetője. A pedofíliával meggyanúsított férfi – a gyanú szerint egy mosdóban fajtalankodott egy kisfiúval –, Gy. Péter korábban a dél-kelenföldi óvodában volt egy évig pedagógiai asszisztens.
Miután az egyik óvodában panaszt tettek ellene, nem kirúgták, hanem áthelyezték a kerület másik, lakóhelyéhez legközelebbi intézményébe, a gazdagréti óvodába.
Szabó szerint ki kell derülnie, kinek a felelőssége, hogy a szexuális kényszerítéssel vádolt férfi miért dolgozhatott évekig a kerület által fenntartott óvodákban. Leszögezte, meglátása szerint a közneveléssel foglalkozó momentumos alpolgármester, Erhardt Attila szintén felelős azért, hogy az óvónők vagy az óvodavezetők nem merték a problémát jelezni.