Köszi, Economist, hogy kicsit segítettél – még ha nem is akartál!

„Világ nacionalistái, egyesüljetek! Globális frontot hoznak létre a »nemzeti konzervatívok« a liberalizmus ellen” – e címmel hozott meglepően visszafogott, rácsodálkozó és belátó riportot az Economist az újjobboldali mozgalomról, melynek fő központja Budapest, központi figurája pedig Orbán Viktor – és persze Trump meg Meloni.

ha az iszlám nem lenne gyűlöletes az oda áramló zarándokoknak. Jobb kifejezés az  anti-Davosz: egy hely, ahol a világ minden tájáról érkező konzervatív nacionalisták összegyűlnek, hogy összevessék ötleteiket arról, miként győzhetik le a nemzetközi liberalizmust. Akárhogy is, Magyarország fővárosa a jobboldali politika újragondolását célzó globális mozgalom középpontjában áll.”

A lap hangsúlyozza, hogy ez nem az a konzervativizmus, amit Ronald Reagan és Margaret Thatcher korából ismerünk, mert gazdaságpolitikájában „baloldalibb”, társadalmi ügyekben meg szókimondóbb, erőteljesebb. Mint írják:

a bevándorlást és a nemzetközi intézményeket. Arra is rámutatnak, hogy ez a konzervativizmus nem azonos a „neokonok és libertáriusok alapértelmezett liberalizmusával” sem. A lap szerint a nemzeti konzervativizmus „gazdaságpolitikája sokkal inkább a baloldal gondolkodásmódjához igazodik: szkeptikus a nagyvállalatokkal szemben, hajlandó elfogadni a nagy jóléti államot, aggódik a munkásosztály miatt és a protekcionizmus révén igyekszik megőrizni a hazai ipart és munkahelyeket.”

Kedves az Economist, hogy rácsodálkozik a nyugati világ jobboldalán zajló folyamatokra, de megfogalmazásai és szempontjai egyértelműen mutatják a lap határait is.

Persze értem én: a második világháború és a nácik óta minden kicsit is patrióta dolog gyanús, az egyre inkább balra tolódó baloldal pedig mindmáig előszeretettel osztogatja a fasiszta címkét, teljesen lejáratva és súlytalanná téve azt. Kérdés, hogy a kommunizmus miért nem járatódott le a Szovjetunió meg a Gulag miatt ugyanezen körökben – vagy inkább nem kérdés, hogy miért nem.

Aztán itt van ez a Reagan–Thatcher-vonal. Értem én, hogy az Economist egy önképe szerint centrista, amúgy liberális lap, mindenekelőtt meg angolszász, így nekik a két nagy jobboldali elnök az utolsó komoly referenciapont konzervativizmus-ügyben. 

De szerintem Reagan és Thatcher az értékrendjét tekintve semmi kivetnivalót nem találna az Orbán–Trump–Meloni-vonalban, avagy a „nemzeti konzervativizmusban”. Ellenezné Reagan és Thatcher a woke ideológiát? Naná! Amúgy nemzetiek voltak? Igen.

A gazdaságpolitika terén lennének viták. A többiben szerintem nem.

Egyébként meg az egész nemzeti konzervativizmusban és újjobboldalban vagy populista jobboldalban nincs túl sok újdonság:

– ilyen fordulat meg nem volt Közép-Európában, csak tőlünk nyugatra, főleg az angolszász világban. A fordulat lényege a kommunizmussal való szembenállás volt: kollektivista Szovjetunió, individualista Egyesült Államok, szolgaság versus szabadság. Meglehetősen egyszerű dichotómia, érthető jelszavak, fekete-fehér.

Amúgy a nemzeti gondolat még ebbe is belefért: internacionalista kommunisták versus nemzeti konzervatívok – bár ez így a politikai szlogenek szintjén akkor nem fogalmazódott meg, épp mert a nemzeti gondolatot lejáratták a birodalmi nácik, szóval emiatt nem a nemzeti konzervativizmus, hanem az individualista liberalizmus lett a kollektív kommunizmus ellenfele.

De mifelénk, Európa közepén a konzervatív gondolat a kezdetektől robusztusabb, etatistább (állampártibb), mint az angolszász világban. Errefelé a konzervatív fogalmáról nem laissez-fair gazdaságpolitika, egyéni érvényesülés, minimális állam, eredeti liberalizmus jut  az ember eszébe, hanem kereszténység, nemzet, kulturális önvédelem, organikus társadalom, védelmező állam.

Nemcsak egyéni szabadság, hanem nemzeti függetlenség. Vadkapitalizmus helyett kereszténydemokrata szociális gondolat. 

A Yoram Hazony izraeli professzor által kitalált „nemzeti konzervativizmus” ilyen szempontból csak az angolszászoknak, azon belül is az amerikaiaknak új. A neokonzervativizmus, amit oly elkeseredetten védenek képviselői Amerikában, epizódszereplő volt a konzervativizmus történetében.

Tehát amikor az Economist Reaganhez és Thatcherhöz hasonlítja az új jobboldalt, akkor az eggyel korábbi történelmi szereplőkhöz hasonlítja azt (tanúságot téve saját angolszász horizontjáról), nem pedig valamiféle örök konzervativizmushoz.

– akiknek ezúttal is kijár a tisztelet. Ők még markáns jobboldali politikát csináltak, nem úgy, mint a mai Európai Néppárt vagy a Republikánus Párt neokon ága, amelyek teljesen hasonultak a langyos középhez és a baloldalhoz.

Szóval épp ideje volt kicsit markánsabb jobboldali politikát csinálni a nyugati világban. Köszi Economist, hogy kicsit segítettél – még ha nem is akartál!

(Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala)