Van egy javaslatunk Lázár Jánosnak

2024. január 31. 12:23

A kormány nyilvánvalóan nem fogja sebtében helyrehozni több mint tízéves gazdaságpolitikáját.

2024. január 31. 12:23
Lehoczki Noémi
Lehoczki Noémi
Mérce

„2020-ban a makói Continental egyoldalúan felmondta a kollektív szerződést, amely 2021 februárjában és márciusában a munkavállalók sztrájkját váltotta ki. A sztrájk jóvoltából a kollektív szerződés év végéig érvényben maradt, az abban foglalt végkielégítéseket pedig sikerült véglegesen megőrizni. A sztrájkot szervező szakszervezet szerint is a végkielégítések megőrzése volt a sztrájk egyik legfontosabb eredménye. A végkielégítés rendkívül fontos az évtizedek óta a cégnél dolgozó munkásoknak, akiknek a fizikai épsége is megszenvedte az évek alatt a gyári munkát, és akiknek nagy szüksége lehet erre a biztonsági tartalékra több évtizedes munkaviszonyuk megszűnése után.

Ezt az eredményt jócskán elrontotta a kormány, amikor 2022 novemberében olyan törvényt fogadott el a parlament, amely alapján a munkáltatók fizetetlen szabadságra küldhetnek egészségügyileg alkalmatlanná nyilvánított munkavállalókat, így végül maguknak kell kezdeményezniük felmondásukat, ezzel veszélyeztetve a végkielégítésüket, amely munkáltató által kezdeményezett elbocsátás esetén biztosított lenne. Ezzel a törvény adta lehetőséggel már tavaly óta él a makói Continental, és egyelőre a nyilvánosságból nem is tudni más munkáltatóról, aki alkalmazná ezt a törvényt.

A kormány nyilvánvalóan nem fogja sebtében helyrehozni több mint tízéves gazdaságpolitikáját. Az ilyesmi nem is áll se szándékában, se érdekében. Ha mégis Lázár János figyelmébe ajánlhatnánk egyetlen törvényt, amely szembeköpte a 2021-es sztrájk résztvevőit, és amelyet mindenképp vissza kell vonnia a kormánynak a makói helyzet rendezéséhez, akkor ez lenne az.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
citromosParizer
2024. január 31. 23:42
Lehoczki, aki méltán híres a nagy semmiről, megszakértett, hogy mit kellene csinálni :D de megnézném, ha Varga Mihály szakmai doksijaiból egyet véletlen szerűen kiválasztanánk és elé raknánk, hogy egyáltalán fel tudná-e olvasni? mert gyanítom értelmezni, hontextusba helyezni, vitázni róla pro-contra tuti nem tudna. de megmondja, hogy hogy merre van az előre... remélem egyszer lesz sorozat Lehozckiból, már rég láttam olyan kínosan érzed magad annyira gáz komédiát :)
Krupp Skya
2024. január 31. 17:19
No! Émi.
Krupp Skya
2024. január 31. 17:15
Helyre hozni? ÁVH-s helyre hozni Pipi? Pl. ÁVH-s hely a 301-es parcella Elvtársaid jó pár cellából Töltötték fel, most nektek kell majd nyugodni, de nem békében, mert biztos sikerül amerikai elvtársaiddal együtt kitörni a harmadik világháborút.
Krupp Skya
2024. január 31. 17:06
ÁVH-s Mérce, a picsa meg ÁVH-s jérce lenne ha nem lenne öreg tyúk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!