„Tedd, amit mondok, vagy baj lesz!” – így oktatnak minket a tolerancia, a népakarat és az együtt döntés bajnokai

„Ha nem születtem volna is magyarnak / E néphez állanék ezennel én, / Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb / Minden népek közt a föld kerekén” – morogja Petőfi a kötetekből kihagyott, mert nem kései píszí nyelven íratott versében. Én meg 125 évvel később nézem az Európai Parlament vitanapját, amely ugyanúgy valamiféle nyilvános megszégyenítéssel tuningolt középkori istenítéletre hasonlít. A tempora dehogy mutantur! A történelmi allegória meglehetősen rétegzett, ám ugyanannyira terhelt a szituáció is, amelynek céltáblájában megint ott áll: Magyarország.

Az ország, amely állítólag „versengő autokrácia”, de közben működnek, osztódnak (igaz, nem szorzódnak) ellenzéki pártok, szabad a választás is. Ahol állítólag nincs sajtószabadság – először 2011 januárjában szűnt meg… –, közben nagy olvasottságú ellenzéki médiumok tucatjai működnek, és magyar érdektől való függetlenségüket az amerikai nagykövetség kasszája is biztosítja (élén egy igazi sajtós név), a diplomáciát egy „arabtavasz” típusú harc­állásponttal keverik.

Célra tarts, mert odatűzve Magyarország, amely lmbtq-tyulék nézőpontból állítólag maga a siralomvölgy, közben vonulnak, élettársaskodhat(ná)nak, szürkezónában megtűrve szivárványcsaládoskodhatnak, örökölhetnek, gyülekezhetnek, aktívkodhatnak – kivéve az iskolákat, a könyvesboltokat, de mintha azokon túl is volna élet. És a céltáblán hazánk, amely a migrációt mint emberi jogot állítólag sutba vágta, eközben ukrán menekültmilliók jöhettek át rajta, ukrán állampolgár-tízezrek maradnak itt tartósan, és Hungary preventively Helps. Amúgy pedig hazánk egyedüliként veszi komolyan az unió saját schengeni szabályrendszerét, így tartja a határt a Nyugat jövőjét aláaknázó muszlim ember­özönnel szemben.

És célzó lézerfolt az állítólag lecsúszó országon, amely még mindig elszakadva a nyugati keresetektől, miközben az EU őstagjainak több ezer pénzszivattyútelepe fölözi szapora ütemben a magyar piac bevételét, az itt-termelés és a bírált alacsony bérek adta extrahasznot. És mivel éves befizetéskor az EU bezzeg nem finnyás, kifizetés helyett viszont diktatúrázik, nyugodt is lehet afelől: az ő kútjai szívják majd a magyarok forrásait húsz év múlva is, nem fordítva.

Micsoda abszurd helyzet, amikor ez a sokszor kerékbe tört, mostanában is módszeresen rugdosott és véreztetett ország, a pária magyarok voksa is kellene például a médiával háborús pánikba hajszolt svédek NATO-tagságához! Vérig sértőn untermensches, ahogy ezek után azt üzenik: gyere, leszavaztunk helyetted, ide tegyél szépen három ikszet! Vagy ugyanazzal a pattogó hangsúllyal zsarolnak: vigyázz, következménye lesz a véleményednek!

Érteni vélem ambiciózus irányelvünket – nem kilépni, elfoglalni! –, de az EU is mintha NATO lenne és fordítva. E kettő Magyarországhoz való viszonyában egylényegű magatartást tanúsít, és mintha önmagát is átfolyatta volna a másikba. Amerika mintha az EU-ban is ott lenne, sőt, sőt! Törökország mintha egyikben sem sziporkázna, pedig, pedig! A britek pedig mindkettőben hol igen, hol nem. És legfőbb eleme közös halmazuknak, hogy a dialógust tényleg ugyanúgy képzelik, mint azt a fájdalmas emlékű Besenyő családnál Boborján tapasztalta: „Beszélgettem a Besenyő Pista bácsival, és megmondta a véleményem.” Csak itt már beszélgetni sem akarnak.

Tedd, amit mondok, vagy baj lesz – így tanítanak tehát a tolerancia, a népakarat és az együtt döntés szelídre sminkelt bajnokai, miközben e rágalmakkal, vádakkal, kötözködésekkel és megszégyenítéssel vegyes pokoljárás most már arról is szól, hogy a posztszovjet övezet kis népének szava mit ér a minden fluid európai embertőzsdén, ahova te csak piacnak, díszletnek és ágyútölteléknek kellettél. Vajon mikor jön rá a Baltikum, hogy ez róla szól? Mikor érzi a tízmilliós kategória, a cseh, az ír, a portugál és igen, a svéd, hogy ez a dac az ő jövőjéről is szól?

Aki nem vét egyszerre, arra uniós kilövési engedélyt ad Amerika. Ők már úgysem értik, de mi tartsunk ki, és merítsünk abból erőt, hogy legalább a célkeresztre szögeznek fel.

A Mandiner-elődlap Utolsó Figyelmeztetés (UFi) szerzőinek rovata

Nyitókép: Shutterstock