„Nekünk legitim kifogásaink vannak, amelyeket diplomáciai úton szeretnénk rendezni” – Orbán Balázs a magyar-svéd ügyről

2024. január 25. 21:45

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint vágyvezérelt hazai és külföldi újságírók ünnepelték, hogy a svéd kormányfő nem hajlandó Budapestre látogatni Orbán Viktor meghívására – utóbb egy kiszivárgott levélből kiderült, ez nem igaz.

2024. január 25. 21:45
Klein Ron

„A tanulság, hogy nem kell mindig mindent elhinni, amit a balliberális sajtó ír. Az vágyvezérelt újságírás” – jelentette ki a Mandiner érdeklődésére Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Székesfehérváron azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt napokban számos hazai és külföldi sajtótermék ünnepelte azt a hírt, hogy bár Orbán Viktor meghívta Magyarországra a svéd miniszterelnököt, Ulf Kristersson nem hajlandó eljönni. Csakhogy utóbb kiderült, ez nem igaz: a svéd állami televízió nyilvánosságra hozta a magyar kormányfőnek írt levelet, amelyben egyetértett az intenzívebb politikai párbeszéd igényével, és nyitottságot mutatott a budapesti találkozó iránt.

Magyarország támogatja Svédország NATO-csatlakozását, eközben viszont a magyar parlamenti képviselők kritikája is jogos. Erre megfelelő válaszokat kell találnunk, reményeink szerint a hagyományosan jó svéd-magyar együttműködés keretében

– szögezte le Orbán Balázs, aki abban is egyetértett, hogy a törökök ratifikációja nem feltétlenül Magyarország számára jelent nyomást, hiszen legalább ekkora teher nyomja a svédeket, akik csak velünk nem tudtak megegyezni, és eddig nem is nagyon mutattak erre igényt, erről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is többször beszélt a Kormányinfón.

Nincs összefüggés a magyar és a török döntés között. Nekünk legitim kifogásaink vannak, amelyeket diplomáciai úton szeretnénk rendezni. Én magam is jártam Svédországban, három miniszter és parlamenti delegáció is járt ott, de nem tapasztaltunk nyitottságot. Örömmel állapítjuk meg, hogy ez most megváltozni látszik

– erősítette meg Orbán Balázs.

Orbán Viktor politikai igazgatója egyébként annak apropóján érkezett Székesfehérvárra, hogy a Mathias Corvinus Collegium helyi képzése új otthonra talált a nagy múltú bankszékház épületében – az ünnepség a történelmi egyházak vezetőinek áldásával kezdődött.

Cser-Palkovics András polgármester – aki az eseményen Orbán Balázs új könyvéről, a Huszárvágásról beszélgetett a szerzővel – megköszönte a Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézményének, hogy a világjárvány miatt nehéz körülmények között is megkezdte működését a városban, most pedig egy gyönyörű épületet újított fel kívül és belül a közösség javára.

Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója beszédében hangsúlyozta, a diákok miatt is fontos volt, hogy a város szívében találjanak megfelelő otthont, ez végül a Koronázó Bazilika romjai és az Országalma közelében valósult meg. A székesfehérvári központban 300 diák tanul, Orbán Balázs pedig megjegyezte, az MCC sikerét mutatja, hogy minden programra többszörös a túljelentkezés.

Ezt is ajánljuk a témában

A szerző a Corvinák újságírója.

Nyitókép: MCC/Gyurkovits Tamás

Összesen 153 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2024. január 26. 22:19
“Megnehezíti??” - a kint dolgozók szavazását, a kint élőkhöz képest? - kérdi egy VeressZoltán nevű. Igen. “…Magyarországon bejelentett lakcímmel rendelkező, de külföldön élő magyar állampolgárok részvétele a választáson bonyolultabb, mert ők csak személyesen szavazhatnak a konzulátusokon – ami sokak esetében egész napos kirándulást jelenthet. Velük szemben a magyar lakóhellyel nem rendelkező állampolgároknak sokkal egyszerűbb dolguk van, ők regisztráció után postai úton is leadhatják a szavazatukat, ami megkönnyíti a választáson való részvételüket – ők azonban, mivel nincs magyarországi lakcímük, csak pártlistákra szavazhatnak, választókerületi egyéni jelöltekre nem…” Elég unalmas, hogy fogalmatlan balfácánok, a Fidesz hazug propagandájának és a saját ostobaságuknak hála, semmiről nem tudnak, semmiről nem hallottak, és még… És még nekik áll feljebb. Amiről meg nem jut eszükbe semmi, arról ennyi a mondandójuk: ”A migráncs gondolataid is baromság.” Hajrá Felcsutország! Hajrá felcsutok!
Zokni
2024. január 26. 11:31
Kiment ‘78-ban egy rokona “svédbe”, de ma “…átkozza a pillanatot, amikor kiment…Erre "varrjon gombot" bárki!” - ír le Syphax egy tipikusnak mondható kivándorlási történetet. Igen, el tudom képzelni, h így érez, nekem is van ilyen sztorim - már második generációs is - hazánkból kiszakadtról. Csak azt nem értem, h miért gyűlölik (?) a migránsokat, akik ennél sokkal rosszabb, nehezebb, idegenebb környezetbe kerülnek, és még a visszatérés is kétséges. A másik, amit nem értek, hogy persze ezt ma is megélik a kényszerűségből - a megélhetési gondok miatt -kitelepülő magyarok, de MÉGIS… Mégis: Orbán megnehezíti a szavazásokban való részvételüket, mert nyilván a kintiek mindig a mindenkori kormány ellen szavaznak, de még EZT a gesztust sem adja meg, hogy legalább ezzel a hazájukhoz kössék őket! (Közben szavazati jogot adnak azoknak, akik csak hobbiból szavaznak, mert nem élnek itt, nem az ő vérükre megy a játék, de ők hálásak is nekik ezért…)
Onurisz
2024. január 26. 09:40
Kedves Balázs, azért nem kéne bennünket teljesen hülyének nézni. Az egy 'diplomatikus' fogalmazású levél volt, amelynek az a lényege, hogy majd egyszer éppen el is mehetek, de nem most. Ti viszont most szépen megszavazzátok a belépésünket. A svédek szemetek, de el sem kellett volna kezdeni velük a politikai zsarolgatást, mert ők is tudják, hogy a törökökkel ellentétben nem vagyunk az a súlycsoport, amelyik megakadályozhatja a csatlakozásukat. A politikai zsarolgatás különben sem etikus műfaj, mi is rohadtul zabosak vagyunk, amiért az EP és a német asszonyság ezt játssza velünk.
Zokni
2024. január 26. 08:54
“…szarnak néznek bennünket.” - írja Türelem. Csak türelem! Mert ez szó szerint így van. A svéd politikus nagyon is érti Orbánt, mint politikust. Aki élete végéig tartó hatalomra és többgenerációs magán vagyonra hajt. Ahogy a svéd is tenné, ha hagyná a népe. De a svéd politikust legalább kárpótolja a tudat, hogy egy erős, karakán nép tagja. Míg az Orbáné csak egy kupac szarnak tűnik, amiért hagyja, hogy gödörbe pakolják és földet borítsanak fölé.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!