Ma éjjel még nem lesz vége az ukrajnai háborúnak – de választ kapunk az Ukrajna körüli viták kulcskérdésére: arra, hogy lehet-e Vlagyimir Putyinnal tárgyalni.
Három éven át nem volt esélye a békepárti politikának. Nem volt esélye sem sikert elérni, sem megbukni. A világ másik felén vívott végtelen háborúk félmúltbéli hagyományába illeszkedő amerikai Biden-kormányzat, az Ukrajna győzelméből új létértelmet kovácsoló európai politika és a győzelmet hozó fogtündérben az utolsó percig hívő ukrán vezetés hármasegysége kizárta a békepárti politikát.
E három stratégiai vektor képviselői egyedül az orosz kapituláció időzítéséről és módjáról lettek volna hajlandók tárgyalni Vlagyimir Putyinnal,
valamint arról, hogy az okozott kárt Oroszország Ukrajna NATO-belépése előtt vagy után térítse meg. Az pedig különösebben nem nagy meglepetés, hogy erről a hatalmi realitásoktól igen messze eső ajánlatról Vlagyimir Putyin nem kívánt tárgyalni, tehát nem történt tárgyalás. Az, hogy értelmes dolgokról egyébként lehetne-e Vlagyimir Putyinnal tárgyalni, nem derült ki, mert ilyen igénnyel senki sem lépett fel.
Az amerikai rezsimváltás és az ukrán király egyre nyilvánvalóbb meztelensége viszont változtatott a helyzeten:
az új amerikai elnök kész megcsinálni, Ukrajna pedig kész elszenvedni a hatalmi realitásokat alapul vevő békét.
A békepárti politika esélyt kapott, így most már felmerülhet a kérdés, hogy vajon lehet-e értelmes dolgokról tárgyalni Vlagyimir Putyinnal. Értelmes dolgokról, értsd: arról, hogy Ukrajna nem lesz NATO-tag, s biztonságát valami más keretben szavatolják a nagyhatalmak, és valami reális területi rendezésről, ami úgy szakítja el Ukrajnát az 1991-es határok visszaállításának nyilvánvalóan irreális követelésétől, hogy közben Oroszország lázálmait nem teljesíti a katonailag el nem foglalt, „„népszavazással”” (bohóc emoji) elcsatolt ukrán megyék bekebelezése kapcsán.
Viszont attól, hogy a kérdés komolyan felmerült, még nem biztos, hogy a válasz is pozitív lesz. A Putyin-rendszernek ezer okból kényelmetlen háborúznia – nehézkesen működik a szankcióktól a légiközlekedés, infláció van, fogy az eleve nem erre való tartalékolt vagyon az Orosz Nemzeti Jóléti Alapból, folyamatos csapások érik az orosz olajipar technológiai versenyképességét és nyereségességét, Oroszország pozíciója a szankciók miatt minden kereskedelmi partnerével szemben automatikusan alárendelt, a megfelelő számú élőerő fronton tartása súlyos politikai kockázatokat rejt, s azért cserébe, hogy az orosz jelenlét Ukrajnában erős legyen, masszívan meggyengültek mindenhol máshol a Kaukázustól a Közel-Keleten át Közép-Ázsiáig, nem beszélve a folyamatos ukrán kellemetlenkedéstől szenvedő saját határrégióikról. De ettől még tény, ami tény: az ukrajnai hadszíntéren az orosz sikerek elvitathatatlanok, és egyelőre nem látszik, mikor érnének véget.
Budapestről nézve racionális volna az oroszoknak befejezniük a háborút, pláne egy jó trumpi ajánlatot elfogadva – de az is lehet, hogy Putyin inkább a menedzselhető politikai kockázatok további menedzselése és a még fényesebb katonai sikerek kergetése mellett dönt.
Ukrajna reálisan már nem bízhat abban, hogy a háború folytatása bármi jót tartogatna a számára, ellenben Oroszország még igen.
A békepárti politika mestervizsgájára készül tehát a világ. Ma éjjel még bizonyosan nem lesz vége az ukrajnai háborúnak – de választ kapunk az Ukrajna körüli viták kulcskérdésére: arra, hogy lehet-e Vlagyimir Putyinnal értelmes dolgokról tárgyalni. Donald Trump újabb találkozóra számít, de elismeri: a magyar idő szerint ma éjszaka tartandó találkozóban van némi rizikó. 25 százalék esélyt ad annak, hogy a csúcs kudarccal végződik, s akkor az következik, ami az amerikai-észak-koreai viszonyban a 2019-es vietnámi csúcstalálkozó után: teljes elhidegülés és még szigorúbb szankciók, pont ugyanazzal a senkire tekintettel nem lévő, cseppet sem finomkodó, megoldásorientált lendülettel, mint amivel ez a bármely más amerikai elnök alatt elképzelhetetlen csúcstalálkozó létrejött.
25 százalék az esélye annak, hogy ma éjjel Vlagyimir Putyin hajthatatlanságán megbukik a békepárti politika.
Semmiképpen nem Trumpon, de nem is Volodimir Zelenszkijen, Ursula von der Leyenen vagy bármelyik európai héján, akik ezt a politikát sohasem támogatták – hanem bizony Vlagyimir Putyinon.
75 százalék esélyt ad viszont a sikernek, s ez mindannyiunk számára jó hír. Elsőrenden természetesen azért, mert a vérnél nem drágább semmi sem; minél kevesebb fiatal európai vérzik ki értelmetlenül egy sehová sem vezető háborúban, annál jobb egész Európának. De jó hír azért is, mert az nem fenntartható, hogy Oroszország, az európai ellátási láncok integráns része, a legközelebbi benzinkút és az EU legközelebbi nagy exportpiaca rentábilisan nem átjárható kereskedelmi akadályokkal szigetelődjön el természetes kereskedelmi partnereitől. Jó hír, mert rossz a világnak, ha két világgazdaságra szakad, melyek aztán nem egymással együttműködve, hanem egymást gyengítve versenyeznek.
Jó hír, mert a béke fellendíti a közép-európai gazdaságot, felértékeli Magyarország következetes békepárti álláspontját, és elhárít egy komoly akadályt a szövetségi rendszerünkön belüli kapcsolataink létfontosságú normalizálásának útjából.
Pláne akkor, ha minden kétséget kizáróan egyértelművé válik, hogy a magyar békepárti politika volt célravezető, reális és helyes.
Ezért érdemes ma éjjel azoknak is szurkolniuk a békepárti politika sikeréért, akik az év összes többi napján herótot kapnak tőle. Adjon az Úr bölcsességet és belátást Donald Trumpnak és Vlagyimir Putyinnak, hogy holnap egy békésebb világra ébredhessenek mindazok is, akik nem éjszakázzák végig a Mandinerrel az alaszkai csúcstalálkozót!
Nyitókép: Alexander NEMENOV / AFP
A tárcavezető éles kritikával illette az Európai Bizottságot, amiért Magyarország és Szlovákia augusztus 22-i megkeresésére csak október 10-én, 49 nappal később reagáltak, amikor is a két ország már közel volt a stratégiai tartalékok felhasználásához a Barátság kőolajvezetéket ért támadást és a tranzit leállását követően.
A háborúpárti brüsszeli bürokraták mindent megtesznek a harcok folytatásáért.
Szégyelljék magukat, akik ukrán és orosz életek árán egy korrupt, magyarellenes, illegitim színész őrült uralmát hosszabbítanák inkább meg.
A végső döntés a nemzeti kormányok kezében van.
A nemrég még Kijevben pózoló elemző „erősen szkeptikus”.
Mások már az Európai Unióból is kitennék Magyarországot.
A tárcavezető éles kritikával illette az Európai Bizottságot, amiért Magyarország és Szlovákia augusztus 22-i megkeresésére csak október 10-én, 49 nappal később reagáltak, amikor is a két ország már közel volt a stratégiai tartalékok felhasználásához a Barátság kőolajvezetéket ért támadást és a tranzit leállását követően.
Ez áll a CAS-döntés terjedelmes indoklásában.
