Megemlékeznek arról is, hogy a nyugati felsőoktatásban a másként gondolkodók „intellektuális semlegesség” álcája mögötti elnyomása miként tükröződött Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatójának doktori eljárásában: Shapiro és Yockey szerint Orbán ellen „baloldali tudósok” indítottak „lejáratókampányt”, s „az egyetem doktori tanácsának vele egyet nem értő tagjai ugyan elismerték, hogy a disszertáció tudományosan rendben volt, ám gyenge etikai alapokon, Orbán kormányzati pozíciója miatt mégis ellenezték”. „Ez nem egy egyszeri kihágás volt, hanem a tudományos életben való konzervatív részvétel delegitimálási kísérletének része” – fogalmaznak a szerzők, akik szerint Orbán Balázs ellenlábasai nem munkájának tartalmát ellenezték, hanem
azt a gondolatot, hogy valaki, aki Magyarország kormányához kötődik, egyáltalán részt vehessen a tudományos életben”.
Shapiro és Yockey figyelmeztetnek: „ez a mintázat nem csak Magyarországra jellemző”, hiszen az amerikai egyetemek „sokszínűségi nyilatkozatok” alapján szűrik a jelentkezőket, „más ideológiai lakmuszteszteket alkalmaznak, és közpénzből támogatják a politikai aktivizmust”. Magyarország példája pedig megmutatja, hogy az egyetemek reformja „lehetséges és hatékony is”: az alapítványi modellváltás szerintük „stabilizálta az egyetemek pénzügyi helyzetét, növelte az átláthatóságot, és lehetővé tette, hogy felnőjenek új intézmények, mint például a Mathias Corvinus Collegium”. A magyar vízió szerintük az, hogy „a közintézmények a közt szolgálják, ne egy önmagát újratermelő elitet”.
„Az egyetem nem áll az őt fenntartó politikai közösség felett. Amint megszűnik tükrözni és szolgálni azt a közösséget, és az ideológia betartatásának – nem is beszélve az identitásalapú diszkriminációról – motorjává válik, eljátssza privilegizált státuszát” – figyelmeztetnek.
Nyitókép: PPKE