„Minden építkezést, amit csak lehet, haladéktalanul le kell állítani” – reagált a Levegő Munkacsoport elnöke a rákosrendezői gigaprojekt terveire

2024. január 11. 08:54

Lukács András szerint „már semmi ne épüljön az országban, ami nem létfontosságú”.

2024. január 11. 08:54

Lukács András a Népszava hasábjain kereste arra a választ, hogy „Miként épüljön meg a budapesti Dubaj?”.

Azonban már rögtön a véleménycikk bevezetőjében leszögezte, hogy „sehogy ne épüljön meg a Rákosrendező területére tervezett nagyberuházás, 

sőt már semmi ne épüljön az országban, ami nem létfontosságú. 

Minden építkezést, amit csak lehet, haladéktalanul le kell állítani” – húzta alá a Levegő Munkacsoport elnöke.

„Fékezzük meg a mindannyiunk pusztulását előrevetítő folyamatokat”

Hozzátette, 

Magyarország ma már 2,4-szer nagyobb mértékben használja fel a biokapacitását, mint amennyit szabad lenne, ha az elkövetkező évtizedekben is szeretnénk életben maradni”.

„A biokapacitás a természeti környezet azon képessége, hogy előállítsa az ember által felhasznált biológiai anyagokat, valamint feldolgozza az ember által termelt hulladékot” – magyarázta.

„Minden egyes ember sokat tehet azért, hogy megfékezzük a mindannyiunk pusztulását előrevetítő folyamatokat. Tájékozódjunk és tájékoztassunk (...) valamint támogassuk azokat a mozgalmakat, szerveződéseket, amelyek azért dolgoznak, hogy megóvják a létfeltételeinket biztosító természeti javakat!” – zárta gondolatait a Levegő Munkacsoport elnöke.

Mint ismert, Lázár János építési és közlekedési miniszter még december elején tartott sajtótájékoztatót arról a Rákosrendezőre tervezett gigaberuházásról, melyet „MaxiDubajként” kezdtek emlegetni.

A tárcavezető a tájékoztatón aazt mondta, hogy nagy ívű fejlesztés készül, ami meglehetősen komoly erőforrást igényel az államtól és a magánbefektetőtől is. Több részre bonthatják a 130 hektáros területet: 30-35 hektárt a MÁV használna tovább, mintegy 60-65 hektárt érintene a beépítés, 25-30 hektáron pedig Budapest legnagyobb és legmodernebb közparkja létesülne.

A megmaradó vasúti pályákat lefednék, és felé húznák a közparkot. Az állam egymilliárd euró, mai árfolyamon nagyjából 380-400 milliárd forintból fejlesztené az itteni közlekedési, vagyis vasúti, közúti, kerékpáros és gyalogos infrastruktúrát. A területszennyezés kezelésére önmagában 20 milliárd forintot szánnak.

Nagyot álmodnak: a beruházó akár 4, de az is lehet, hogy 8 milliárd eurónyi összeget tesz le asztalra, ráadásul állami támogatást sem kér a projekthez, mint Lázár fogalmazott: „nem a pénzért, hanem a lehetőségért választhatja Magyarországot”.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Vitézy Dávid Facebook-oldala

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HZ72
2024. január 12. 07:58
Undorító kommunista fasiszta sátánista hazaáruló hazug féreg vagy. Takarodj innen a mocskos gyurcsánydobrevvel együtt.
nyugalom
2024. január 11. 13:44
Ez meg ne kapjon levegőt.
Krupp Skya
2024. január 11. 13:23
A Levegő munkacsoport tagja volt Apró Antal is, azért kapott olyan sok levegőt a lebegő Nagy Imre.
molnarat
2024. január 11. 13:11
Nem kell Népszavát olvasni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!