A klímaheurisztika mint módszer ellen

„Hogy lehet, hogy két napja még 13 fok volt, most meg mínusz egy – kérdezik tőlem, mert ha különösen viselkedik az időjárás, akkor általában én vagyok az illetékes a közismert klímaszkepticizmusom miatt. Ciklon, anticiklon, meg ezek hatása, továbbá merről fúj a szél – vetem oda neki úgy, hogy inkább tűnjek unottnak, mint fogalmatlannak. Dehogy, ez a klíma miatt van! – jelenti ki ellentmondást nem tűrve, és ebben a pillanatban megvilágosodtam. Ez maga a heurisztika. Klímaheurisztika.

Heuréka, kiáltott fel hajdanán Arkhimédész, miközben gumikacsákkal játszott a kádban. Egy vízipók pont annyit veszít a súlyából, mint amennyi vizet kiszorít. Erre most jól rájöttem – ordította ki az ijedten az előszobából átkopogó nejének – nesztek nektek kortárs metafizikus Puzsérok, akik szerint azért úszik a fa a vízen, mert boszorkányból vagy hajóból van! Az eredeti történet valahogy úgy nézhetett ki, mert a Kr. e. 3. évszázadban könnyű dolga volt a természettudósoknak. 

Globalizáció még csak olyan formában létezett, hogy a Kis-Ázsiában élő görögök rokonlátogatások során elmesélték a Szicíliában élő görögöknek, hogy a sztyeppéken kutyafejű emberek terrorizálnak másokat, a tudománycseréről és egymásra épülő kutatásokról még csak nem is hallottak. Ha valamire rá is jöttek, az a saját értelmüknek és felismerőképességüknek volt köszönhető, aztán vagy leírták, vagy nem. A természettudományok pedig általában véve gyermekcipőben jártak, volt is mit felfedezni, akár tisztálkodás közben. Aztán váratlanul eltelt több mint kétezer év. 

Kétezer évvel később már nemigen fordulhat elő, hogy egy tudós a gumikacsáival játszadozva ismerjen fel egy természeti törvényt. Ahhoz laborok kellenek, modern mérőeszközök, rengeteg kolléga és számítási kapacitás, illetve néhány évtizednyi tanulás sem árt. Aztán akkor megfejtenek valamit végül, amiért cserébe elismerést és pénzt kapnak, mind a kettőből keveset. Pl. az időjárás is egy ilyen kutatandó terület, sok-sok ezer okos ember figyeli az adatokat világszerte, az összerakott tudásból meg mindenféle következtetéseket vonnak le, amiből predikciókat készít a bátrabbja. De olyasmit nem csinálnak, hogy a 3 nap eltérésével feljegyzett hőmérsékleti adatokból olyan megállapításokat tegyenek, hogy ezek kizárólag a klímaváltozás és globális felmelegedés mindent felülíró törvényével magyarázhatóak. Ilyesmit a hülyék csinálnak, a társadalomtudósok és a hülye társadalomtudósok. Utóbbiak a Római Klub nevezetű önképző körben vesztik a szemfényt, esetleg az ENSZ szakosított szerveiben aggódnak olyan dolgok felett, amihez nem értenek.

A klímaheurisztika lényege, hogy mindenben meg kell látni a klímaváltozást, ha eléggé eltökéltek vagyunk, és mindezt azonnal a környezetünk tudomására kell hozni hangosan, mert olyan ez, mint a vegánság: magányosan nem művelhető. Tehát nem megfigyeljük a természetet, hanem példákat keresünk a természetben, amik alátámasztja a hipotézisünket. Amik meg nem támasztják azt alá, azokat elutasítjuk vagy inkább észre sem vesszük. Szóval felkiáltunk, hogy heuréka január elején, a 13 fokban, majd elsunnyogunk, amikor utána kéne nézni, hogy mi is okozta ezt a rendkívülinek mondott, de inkább csak szokatlan időjárási jelenséget.”

Nyitókép: Sem van der Wal / ANP MAG / ANP via AFP