Kávéfőzők, milliós arborétumok, színházak – íme a hős mártírok, akik még ezeket is hátrahagyják, csak hogy bemutathassanak Orbánnak!
Ki ne kapná fel a fejét a Telex friss videóját látva, amelyben egy kedves középkorú házaspár látható: a férj költő-lektor, a hölgy pedig egyetemi tanár, de készek mindent hátrahagyni, ugyanis – saját elmondásuk szerint – nem bírják tovább Magyarországon. A kulcsszó itt a „mindent”, amely egyebek közt egy 8000 (!) négyzetméteres arborétumot is takar – amit a tulajdonosok szívesen eladnának ugyan, hogy végre fejvesztve elmenekülhessenek innen, csak hát senki nem akarja megvenni, mert rengeteg munka van vele.
Hát na, most istenem, ki ne értené meg szegényeket, ahogy a milliós birtokukon rettegnek?
Hogy is lehetne ezt kibírni? Ki ne vágyna inkább Spanyolországba? Hisz ott legalább nem Orbán van, ugye! És mennyi-mennyi esetben érezhetett már hasonlót ez az ördögi magyar kormány által kisemmizett nép!
Például öt évvel ezelőtt, az akkor 22 esztendős Luca esetével találkozva.
Talán egyes olvasók jobban emlékeznek, ha „kávéfőzős” Lucát írok; így már talán beugrik mindenkinek. Nos, ő is a helyes döntést hozta meg, miután a nagyvilág elé tárta fájdalmát, tudniillik hogy óvónőként még egy kávéfőzőt se tud megengedni magának Magyarországon. Luca tehát – mondjuk úgy –
pár kávéfőzőnyi tartalékból inkább Nagy-Britanniába költözött.
Bár le kellett mondania a vágyott masináról, de így legalább az árából visszajött neki egy skóciai élet!
Vagy például a legutóbbi választás után, amikor is annyira sokkolt egyes fiatalokat a választási eredmény, hogy lányos zavarukban úgy nyilatkoztak a Telexnek: igaz, néhány durva beszólást leszámítva sose érte őket itthon semmiféle atrocitás (létezik egyáltalán olyan, aki életében egyetlen beszólást se kapott?), de azért inkább fogják magukat és külföldre mennek, hiszen „van elég tőkéjük ehhez” (lásd 3:33-nál – a szerk).
Persze le kell szögezni: nem a külfölddel van itt gond. Jó, hogy mindenki arra tud utazni, amerre akar, illetve ott kezdhet új életet, ahol szeretne. Ezzel nincs baj, mindenkinek sok sikert ehhez.
De!
Tanuljuk meg végre, kedves olvasók, hogy mi az igazi mártírsors!
Lehet itt jönni például az ukránokkal, akik azért menekülnek, mert mondjuk a házaikat lebombázzák az oroszok,
vagy a törökökkel, akiknek porig rombolta lakásukat a földrengés, ne adj' isten rokonaik estek a katasztrófa áldozatául. Vagy ott vannak a horvátok, brazilok, ausztrálok, akiknek lassan minden évben újabb pusztító erdőtüzekkel kell megküzdeniük – vagy a keresztények, akik afrikai, arab országokban kénytelenek menekülni iszlám szélsőségesek elől.
Hát nem! Tanuljuk meg végre, hogy nem ők azok, akik igazán szenvednek!
Akik igazán szenvednek, azok a Nagy Blankák, akik a gimnáziumból Rómába szaladnak Orbán elől, hogy ott cukrászdát nyissanak!
Akik igazán szenvednek, azok a Schilling Árpádok, akik külföldre menekülnek, mert itthon nem vevők a tömegek az ízléstelen színházi performanszaikra!
Akik igazán szenvednek, azok a kávéfőzős Lucák, az arborétumos egyetemi tanárok!
Őket kell megmenteni végre!
Nyitókép: Telex-videó képernyőfotó
Ebben az évfordulóban az a legszörnyűbb, hogy egy látszólag megnyert helyzet válik hirtelen bukássá. A szép remények a túlerejét könyörtelenül érvényesítő medve talpa alatt halnak el. Ungváry Zsolt írása.
A kőgazdag Dávid Dóra arról készített videót, hogy hogyan kell a neki/nekik nem tetsző hangokat elnémítani a közösségi médiában.
Túlzás nélkül állítható, hogy 1956 a nemzetet megmozgató eseménysorozat volt.
Október 23-án nem két politikai tábor állt egymással szemben, hanem két hazugság: a régi és az új.
Ha komolyan vesszük a Nobelt, akkor joggal várjuk el, hogy olyan Nobel-díjasaink legyenek, akik szeretnek magyar Nobel-díjasok lenni.
Véres szájú tiszás a „humorista”, így nincs kétségem, hogy többségükben baloldali és liberális emberek a lájkolói.
Kezdődik a tánc.
Több mint fél év után ismét farkasszemet nézhetnek egymással.
