Kitartó munkával és érdemi javaslatokkal lehet többséget teremteni
Pártpolitikai csatatér helyett valódi városfejlesztés.
Az idén több módosítás mellett született döntés, aminek nem feltétlen örülnek majd a hazai autósok. Ilyen például, hogy több, eddig térítésmentesen használható útszakasz is fizetős lett, ráadásul a pályahasználat is többe kerül 2024-től.
Kedden jelentek meg az eddig csak sajtóhírekként kezelt információk, miszerint több új fizetős útszakasz is lesz a jövő évtől. Októberben a témában leveleztünk az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóosztályával, akkor a tárca lapunknak azt írta, hogy szeptember 1-jén lezárult a hazai elektronikus útdíjszedési rendszerek 2024. évre tervezett változásaival kapcsolatos rendeletek társadalmi egyeztetése.
A rendelet tervezetek jelenleg alkotmányossági és európai uniós jogi egyetértésen vannak, ezután következhet azok aláírása és kihirdetése. Ez követően a Kormány döntésének megfelelően kerülnek majd díjasításra a különböző úthálózati elemek”
– írták október legelején.
A kedden megjelent információk alapján február első napjától fizetőssé válik a személyautók számára is:
Az egyik legdrasztikusabb változtatás az utóbbi évek egyik legnagyobb kelet-magyarországi közútfejlesztését jelentő M44-es fizetőssé tétele okozza, ugyanis a pályaszakasz több vármegyén halad át. Egészen év végéig lehetett megcsinálni, hogy az ember Békéscsabától egészen Lakitelekig, majd onnan a régi 44-esen Kecskemétig ingyen elautózik, majd onnan a már értelemszerűen fizetős M5-ös autópályán haladjon a fővárosig.
Több békéscsabait is megszólaltattunk, akik elmondták, gyakran járnak Kecskemétre vagy a fővárosba munka miatt, eddig az éves megyei matricával viszonylag jó áron meg tudták oldani a dolgot, azonban úgy, hogy Jász-Nagykun-Szolnok és Békés vármegyében is mostantól lesz fizetős szakasz, azaz oda is venni kell megyei matricát, már jobban megéri megvenni az évest.
Mivel a szabályozás alapján csak akkor lehet fizetőssé tenni egy útszakaszt, ha az csatlakozik meglévő gyorsforgalmi hálózathoz, abban bíztak, hogy az M44-es fizetőssé tétele csak akkor valósul meg, mikor az majd össze lesz kötve az M5-ös autópályával Kecskemétnél.
Azzal, hogy biztossá vált, hogy az M0-ás az M1-M0 csomóponttól egészen az M0-11-es út csomópontig fizetőssé vált, bizton kijelenthető, hogy körbeért a díjköteles szakasz a Budapestet félig-meddig körülölelő útszakaszon.
Ez korábban okozott egy kis csörtét a honi belpolitikában: mikor először megjelent az erről szóló sajtóhír, Karácsony Gergely a közösségi oldalán károkozásnak nevezte a tervezett döntést és azt kérte a kormánytól, hogy hagyják abba az autósok üldözését.
Az autósok megsarcolása mellett ismét Budapestnek, a budapestieknek okoznak kárt. Az M0-st nem fizetőssé, hanem ingyenessé kell tenni, ezt kezdeményeztük többször már a kormánynál. És megtesszük újra, érvekkel, tényekkel, adatokkal, hátha akad még ott valaki, akinek ez többet számít, mint az ostoba szlogenek…”
– fogalmazott a főpolgármester.
A budapesti városvezetőt Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkárnak kellett helyre tennie, aki úgy reagált Karácsony posztjára, hogy a főpolgármester aggálya, miszerint az egységesen fizetős M0 budapesti többletforgalmat generál, nem alapos.
A díjmentes szakaszokon közlekedő személygépjárművek 97,3 százaléka rendelkezik matricával”
– közölte Vitézy Dávid.
Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP