Megérkezett a Mikulás a boltok polcaira – megnéztük, miért ilyen hamar
A csokimikulások még nem kerültek ki a polcra, szaloncukor viszont már van. Nem is akármiért.
Julival fej fej mellett haladva, együtt nőttünk fel, és együtt éltük meg mindazt, ami összeköt.
„(...) Honnan ez a könnyedség, amivel például egy olyan – felnőttek számára is – kemény témát, mint Jézus kereszthalála, meg tud írni, le tud fordítani a gyermekek nyelvére?
– Nagy ajándék, és külön kegyelem. Huszonöt éven át, felnőtt megtérőként, hívőként, viszonylag szemérmesen írtam ezekről a témákról. Azt gondoltam, ilyen hatalmas titkokat nem kell a háztetőn kiabálni, elég fülbe súgni. Aztán kiderült, mindkettő jó megoldás.
A Jóisten gondolt egyet, mellbelőtt egy vállról indítós rakétával, és azóta lángolok.
Egészen szemérmetlenül mesélek, beszélek a hit dolgairól, hiszen »megismertem az élő Istent, és erről nem hallgathatok«. És aki veretességre és teológiai mélységekre vágyik, az szakfolyóiratokat olvas majd. Én átlagos, meseszerető családoknak, irodalomolvasóknak írok. Persze akadnak írásaim, amelyeket prédikációba illesztenek, gyülekezeti alkalmakon, templomokban, esküvőkön szavalnak. Ez külön büszkeség. Hiszem, hogy az az Isten, aki elrejtette igazságát a bölcsek elől, és kinyilvánította a kicsinyeknek, szereti, ha nem csak csupa feketeöves hívőhöz szólunk, hanem minél többféle embernek továbbadjuk örömhírét.
Sokak számára példamutató, ahogyan feleségével, Bárdos Júliával kiállnak és elmesélik a házasságuk örömeit, de nem rejtik véka alá azt sem, hogyan dolgoznak meg a kapcsolatukért. Nehéz volt az alkotói munka mellett megtanulni azt az alázatot és odafordulást, amelyet egy jól működő házasság és hat gyermek felnevelése jelent? Mit jelent ma az, hogy az embernek nagycsaládja van?
– Aki nem tud egyszerre több mindenre figyelni, aki szereti a hosszú csendeket, akinek hamar betelik az öröm-táncikálás-zsibongás-tartálya, annak nem érdemes a nagycsalád mellett döntenie. Hat gyermekünk és öt unokánk van. Első öt gyermekünk tíz év alatt született, az elképesztő pörgős időszak volt, húsz- és harmincéves korom között. Az emberek többségének ebben az életkorban meg se fordul fejében az elköteleződés gondolata. Előbb szeretnének valakivé válni, aztán keresni a piacon egy magához illő, megfelelő minőségű társat. Én viszont visszatekintve nagyon hálás vagyok, amiért
Julival fej fej mellett haladva, együtt nőttünk fel, és együtt éltük meg mindazt, ami összeköt.
Ugyanezek a dolgok egy kései házasságban talán inkább elválasztanának minket egymástól, közénk állnának. Közös a múltunk, a növekedésünk, együtt váltunk azzá, akik ma vagyunk.”
Fotó: Földházi Árpád