Hivatalos: itt vannak a decembertől emelkedő minimálbér és garantált bérminimum összegei, részletei

2023. november 16. 12:45

Megegyeztek a szakszervezetek és a munkáltatók: a minimálbér 15, a garantált bérminimum 10 százalékkal emelkedik már a jövő hónaptól. Bérajánlásként azt javasolják a munkáltatóknak, annyival emeljék a fizetéseket, hogy azok reálértéke is nőjön. A hivatalos megállapodást hétfőn írják alá a felek.

2023. november 16. 12:45
Nagy Kristóf

Megállapodtak a szakszervezetek, a munkáltatók és a kormány a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről – értesült a Mandiner Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) csütörtöki ülését követően. A megállapodás legfontosabb pontjai nem okoztak meglepetést.

A minimálbér 

  • 15 százalékkal emelkedhet. Bruttó összege így 232 ezer forintról 266 800 forintra nőne,
  • a kedvezmények nélkül számolt nettó összeg pedig 154 200 forintról 177 500 forintra emelkedhet.

A garantált bérminimum

  • 10 százalékkal nőhet, bruttó 296 400 forintról 326 ezer forintra,
  • kedvezmények nélkül számolva nettó 197 100 forintról 216 800 forintra emelkedhet az összeg.

Bérajánlás

  • A felek a korábbi évek gyakorlatával ellentétben nem tesznek számszerű ajánlást a bérek emelésének mértékére, de a cél,
  • a munkáltatók olyan mértékben emeljék a munkavállalók fizetését, hogy keresetük reálértéken is emelkedjen.

 

Ezt is ajánljuk a témában

Eldőlt, mennyivel nő a minimálbér és a garantált bérminimum

Már csak a részletkérdések maradtak a csütörtöki bértárgyalásra.

Információink szerint a megállapodást november 20-án, hétfőn írhatják alá a felek. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a csütörtöki ülésen megerősítette, nem írja alá alá a bérmegállapodást.

Ezt is ajánljuk a témában

A célegyenesben szabotálná a minimálbér emelését a baloldalhoz köthető szakszervezet

Nem emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum, ha a DK-hoz köthető szakszervezet betart.

A Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége korábban jelezte, azt kérik, hogy a 2024-re vonatkozó bérmegállapodás szövege tartalmazzon utalást annak a hosszútávú bérstratégiának a kidolgozására, amely meghatározza a következő éveket, és amelynek egyik legfontosabb eleme az országos garantált bérminimum megszűnése, amit az ágazati bérminimumok váltanának fel. Az erről szóló tárgyalások még az idén elkezdődnek.

Ezt is ajánljuk a témában

Óriási bérreform következhet, mutatjuk a részleteket!

A munkavállalók nagyobb részvétele mellett gyorsulhat a fizetések felzárkózása.

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Karácsonyi előfizetési akció

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik